Múlt-Rács

Közeledik az este, rituális fürdőt veszek, élesben kell használnom a tudást. Ma éjjel beszélnem kell vele. Újra, és biztos vagyok benne, hogy Ő is felkészült a találkozásunkra.Hajam kibontva terül el mellettem a vízben, így hogy nincsen feltekerve, a derekamig ér. A mester azt mondta, hogy hűtsem a gondolataimat, és legyek nagyon megfontolt.
Ma el kell mondanom, neki, hogy ki is vagyok. Nagyon kíváncsi leszek a reakciókra. Gaiden ellen együtt kell harcolnunk, utána lerendezzük az egymással való dolgainkat. Aztán kiderül, ki marad életben, ha egyáltalán életben marad bárki. Sóhajtva döntöm hátra fejemet, még egyszer utoljára lecsitítom magam, újra hallom a fejemben az őseim szavait, Maron bíztatását, a mesterem tanítását.
Fehérbe öltözöm, hosszú fehér selyem simul körém, a ruha nyaka magasan záródik, szélén, és a mellrészen arannyal hímzett, ujjai könyékig passzosak, onnantól tölcsér alakban szélesednek. Jobb oldalon combközépig felhasítva. Hajamat kibontva hagyom, csupán két oldalról induló vékonyfonat, miként egy pánt fogja hátra, hogy ne hulljon zavarón arcomba. Lábamra fehér saru simul, végül egy hószín csuklyás köpenyt terítek magamra.

A legerősebb dolmenünkbe tartok, ahogy belépek, érzem lüktetni az erőt. Sóval védőkört húzok. Ezüstszínű gyertyákat teszek köré, és meggyújtom őket.
A kör közepébe lépek

 -       Lerien mindenek anyja, halld szavam! Én vagyok a tűz, szólítom segítő szívedet. Add nekem ma az erőd, hogy elhozhassam ide azt, ki az éjben jár. Légy segítő kezem időn és téren át. Tartsd szívemet a tűzben, hogy segítsen égő hatalma. Nővér a nővérnek, barát a barátnak, szerető a szeretőnek. Kelj hát tűz bennem a lég folyosóján, és vigyél ma el hozzá. S mert így akarom, be is teljesülhet.

Erős rántást érzek, elmosódik a világ. Majd hirtelen meglátom őt. Karjába kapaszkodok, és már utazunk is vissza a dolmenbe, hallom, ahogy ordít, tudom, hogy őrülten dühös, de felkészültem haragjára.

Az éjszaka, az ő világa. Nekem adta az álmait, s azóta minden éjjel látom őt. Látom, gyilkolni, a körülötte hullámzó vértengert. Látom kétes alakokkal beszélni. Látom egyedül, ahogy csak áll, s figyeli az éjszakai eget.

Indulnom kell, pedig érzem milyen feszültséggel teli a levegő. Nem kellene, most itt hagyni a várost. Tudom, hogy Gaiden is erre tart. Ez a bolond vámpír meg itt rohangászik le föl. Persze nem védtelen, de Gaiden erősebb. Fel kell keresnem a mestert. Meg kell tanulnom, a tűz legmagasabb szintjét. Éppen egy erdőn vágok át, csuklyám fejembe húzva. egy alak lép elém.

-          Cyten! Mi szél hozott?

-          A húgod összeköltözött a mágussal. – mondja

-          Mi közöm nekem ehhez?

-          Tettetek egy ígéretet, hogy Shianna az enyém lesz.

-          Valóban? Nem emlékszem ilyesmire. Menj az utamból Cyten. – kikerülöm és indulnék tovább, a hangja állít meg

-          Meg fogom szerezni! Ha kell Gaiden mellé állok, de ő az enyém lesz.

-          Cyten! Ha a húgomnak, csak egyetlen haja szála meggörbül, jobb, ha rögtön öngyilkos leszel. Sem én, sem Tristan nem fogunk nyugodni, míg meg nem döglesz. Elhiheted nekem, hogy az én haragom, gyenge kis tavaszi szellő lesz Tristanéhoz képest. Jó informátor vagy, szerintem tisztában vagy azzal, hogy Shianna most nagyobb védelem alatt áll, mint valaha.

-          A fajtád vagyok! A húgod mégis egy emberszerzetnek adod.

-          Shianna viszont nem a fajtád, és soha, de soha nem élne veled. Vagy már elfelejtetted, a törött csontjaidat? Nem emlékszel milyen volt miután megtudtuk, hogy te voltál, aki azt a szörnyűséget tette vele. Vigyázz magadra Cyten! Figyelünk

-          Kevesek vagytok! – ordít

-          Majd meglátjuk Cyten, majd meglátjuk – tovább lépek.

Sietősen indulok, a régi kolostor felé. Nincsen vesztegetni való időm, legkésőbb két nap múlva meg kell próbálnom, újra elérni Beckettet. Árnyas lombok alatt suhanok, és elmosódik körülöttem a táj. Nem teleportálhatok, most nem utazhatok a tűzben. Ulqyamát értesítenem kell, arról, hogy Cyten áruló lehet. Figyeltetni kell.

Megérkezek egy kapu elé, mögötte ódon épület. Érzem a tömény mágiát, a védővarázsköröket. Testem, elmém még emlékszik, pedig már 300 év is eltelt mióta itt jártam utoljára. Huangok szentélye. Gond nélkül jutok át a védelmen. Főnix vagyok, én beléphetek.

Mikor belépek az ajtón, csak a sötétséget látom, reflexszerű a váltás, és minden narancsvörös sziruppá válik körülöttem. Látok. Lassan lépkedek, az oszlopos csarnokban. Léptem nem ver visszhangot. Tökéletesen hangtalanul mozgok. A terem túloldalán, apró mécsesek világítanak, azokért a társainkért, akik a 400 évvel ezelőtti véres mészárlásban veszítették el életüket. Maron. Ahogy a gyertyákhoz, érek, látom, hogy Maron képe előtt is ég egy. A szívemre súlyt a fájdalom, ahogy az ő képét nézem. A legcsodálatosabb főnix volt, benne olyan gyönyörű lánggal égett az erőt, amiről én csak álmodhattam. Olyan szépen éltünk, olyan boldogan. Aztán jött a háború, ő meghalt én itt maradtam, és azóta sem találom a nyugalmat.

Valaki felém közeledik. Ráismerek idős mesterem jellegzetes csoszogó lépteire.

-          Hát visszatértél Lyan, Lahrom lánya?

-          Visszatértem mester. – hajolok meg előtte szertartásosan

-          Düh van a szívedben leányom, düh, és szomorúság. Hosszú volt az utad?

-          Az én utam végtelen. Mester! Szükségem van a tűz legmélyére. Be kell fejeznem a küldetésemet. Veszély fenyeget

-          Még mindig a múlt kísért? Ha a dühnek adod át a szívedet, meg fogja keményíteni, és erős lesz ugyan de könnyen törik majd. Mondd leányom, még mindig az éjen járót keresed?

-          Már megtaláltam, és Leriennek hála el is értem őt.

-          Beszéltél vele

-          Igen mester

-          Milyen volt?

-          Még mindig fortyog benne a gyűlölet, de a legmélyén még érezni az embert.

-          Van még esélye?

-          Meg kell adnunk neki

-          Nos, lányom, a szobád még a régi, de amíg a lelked így háborog, nem kezdünk a tanulásba. – szemeimbe néz, próbálom elrejteni a sürgetést. Hiába – A nagy lángon lobogó tűz könnyen a saját hamvaiba halhat Lyan, de a türelmes lappangó parázs, akár a világot, is felperzselheti. Most menj. Csendesítsd le az elméd, és pihenj. Holnap megkezdjük a tanulást.

Nincsen mit tenni, Elbocsátott. Tiszteletet teljesen meghajolok felé. Szűk folyosó nyílik az oldalajtón, majd egy körterem, öt azonos távolságra lévő ajtó. Aki nem tudja, hogy éppen hol van, vagy hová tart, annak itt vége. Határozottan nyitok be a jobbra második ajtón, és máris a hálók folyosóján vagyok. Az én szobám volt az utolsó a baloldalon. A sziklák felett a tengerre néz, mindig is szerettem hallgatni, ahogy a szikláknak csapódnak a hullámok.

Levetem fekete gönceim, és egy köntösben a fürdőkhöz sétálok. Kamilla illatú fürdőbe merülök, és olyat teszek, amit már évszázadok óta nem. Elengedem magam, hagyom, hogy a gondolataim parttalanul sodródni, érzem, ahogy valaki próbál összekapcsolódni velem. A mester az, hangja az univerzum bölcsességét hozza el nekem. A tűz útjáról, a lelkéről mesél, hangja betölti tudatom, és szomjasan kortyolom a tudást, amit holnap a gyakorlatok közben kipróbálhatok, hogy éjjel elkezdődhessen a második tánc.

 

Reggel. Régen voltam már ilyen nyugodt, mintha minden idegszálam kisimult volna. Fejemben a tudással, lassan lépkedek az edzőterem felé. Kardom az oldalamon, nem úgy, mint máskor. A mester a teremben vár, köszöntjük egymást. Mellétérdelek, hallom, ahogyan lassan kántál. Én is vele mondom az igét, közben érzem a főnix erejét bennem áramlani. Érzem, ahogy a tűz most nem az elmémből, hanem a szívem mélyéről indul, és hallom az őseim szavait, ahogy mutatják az utat, s látom, hogy most nincsen tűzburok körülöttem, mint korábban, hanem én magam izzok aranyló fénnyel, és a Napnak összes forró erejével. Aztán megszűnik a varázs. Ennyi ez nem több mint fél perc, a feladat adott, minél hosszabban fenntartani.

Estig ezen gyakorolok. mire fáradtan pihenni térek, már képes vagyok tíz percig fenntartani az átváltozást. Holnapra már jobb lesz, de tíz perccel is elkezdhetem a második táncot.

 

Másnap csak délután ébredek fel, de nem érzek testemben semmilyen korábbihoz hasonló fáradtságot. Kipróbálom az új erőt a szobámban, érzem, hogy tovább is menni fog. Elkezdem a készülődést az esti találkozáshoz.

Már messziről érzem az összetéveszthetetlen jelenléted. Meg sem lepődök, mikor a tisztásról elém lépsz
-          Mit akarsz tőlem? – szegezed nekem a kérdést.
-          Inkább te mit akarsz? Te jöttél utánam
-          Finom lehet a véred – mondod a levegőbe szagolva
-          Azt sejtem én, hogy megkóstolnál, ha hagynám, hogy a nyakam közelébe juss
-          A comb artéria a kedvencem. Ott bugyog a legforróbban
-          S bár felül a vámpír… - mosolyodok el hamisan – … azért a tűz az úr.
-          Azért nem hiszem, hogy magadra gyújtanál.
-          Lehet szentelt víz is – vonom meg a vállam
-          Szentelt víz? – neveted el magad – Te komolyan hiszel ebben? Okosabbnak hittelek.
-          Azért fájna a szemikédnek.
-          Gyere! Próbáld ki
-          Te akarsz kienni a bugyimból – nézek végig könnyű ruházatomon
-          Nem eszek embert – jelented ki
-          Nem vagyok ember. Tényleg, ha már vámpír. Nektek nem ver a szívetek igaz?
-          Azt érzem, hogy különleges a véred. Ha akarom, ver. Kis erőfeszítése, és bemehetek a dokihoz, hogy hallgasson meg.
-          Hm – gondolkodok el
-          A szívembe is tudok vért pumpálni, hogy működjön, ahogy másba is.
-          Nem azért kérdeztem. – legyintek - Csak utálom, ha véres a kezem.
-          Ki akarod tépni? – Kérdezed nevetve – Mások is próbálták már, ügyesebbek is, szebbek is
-          Én más vagyok. Nem akarom kitépni, túl nagy erőfeszítés – Mondom flegmán. – A szépség relatív dolog senki sem foglalkozik ilyenekkel 800 felett, csak a pökhendi szúnyogok. Ami a gyenge kis erőmet illeti, azért eltorzította a fejedet rendesen.
-          Szépség megőrzése 800 felett már igazán fontos, de hát ez téged nem érdekel, meg is látszik. – Mondod azon a vérlázító hangodon.
-          Látom, tapasztalatból beszélsz.
-          Mindig tapasztalatból beszélek.
-          És mire mentél a nagy tapasztalatoddal? Rácsok Becki? – gúnyolódok veled

Felmordulsz, kivillantod az agyaraid, dühösen izzanak fel a szemeid. Úgy tűnik jó az informátorom. Nem állhatod a becézgetést. A következő pillanatban kis lángok izzanak ujjaim hegyén.

        -          Csak nem félsz tőlem? – Kérdezed körbe-körbe körülöttem járkálva, mint aki támadásra kész.
-          Nem. Csak gondoltam emlékeztetlek
-          Hogy tüzelsz? Érzem a szagodon
-          Bagoly mondja verébnek, hogy éji madár – Ásítom el magam.
-          Mit akarsz kisveréb? Miért kerestél? – Érzem, ahogy szűkíted a kört, már meg is érinthetnél, mikor hirtelen lángcsóva vesz körül.
-          Hát elfelejtetted, hogy ott is a tűzben álltam? Engem nem éget meg, én vagyok a tűz. – Elégedetten látom, ahogy három métert ugrasz hátra a forróságtól
-          De ha meggyulladok, az én tüzem már égetni fog. – Mondod magabiztosan.

        -          Nem félek a tűztől, sem tőled, sem a haláltól – Mondom magabiztosan, és talán kicsit hangosabban, mint szeretném, de el kell nyomnom hangom remegését.

        -          Majd fogsz – Ezzel az ígérettel távoznál, mikor utánad szólok.

        -          Jó utat Becki – Kuncogok, mikor látom, hogy ökölbe szorul a kezed. – Vámpírka fél a …..ek tüzétől – Szándékosan mondom úgy, hogy ne tudd meg, mi vagyok.

        -          Azt hittem, nem volt véletlen a látogatásod, de úgy látszik tévedtem. Jó utat, bárhova is mégy! – szóltál vissza a vállad felett

        -          Neked is jó utat! Találkozunk még. – ígérem

        -          Nem hiszem! – Veted oda.

        -          Mindegy mit hiszel. – Mondom, míg árnyalakod a város felé indul – A helyedben arra nem mennék! – ezt már nem hallod.

Anmit úgy gondolom, hogy elég messze vagy, reszketve esek térdre. Utánam jöttél. Azt hiszem lassan itt az ideje felkészülni a második táncra.

 

Reggel csatakosra izzadva ébredetem fel. Azt kell, mondjam, volt már jobb éjszakám is. Véres képek üldöztek, emberek sikolyait hallottam. Az egész olyan volt, mintha valaki más testében lettem volna, mintha az ő testében lettem volna.
Tegnap, mikor visszatértem, fájt a szívem. Régóta úgy tartják róla, hogy nincsen benne már semmi emberi. Már nem vagyok ebben ennyire biztos. Miután magam maradtam tegnap este, könnyeim hullattam érte, de bármilyen egyedül van is, bármilyen kétségbeesetten törekszik kívül maradni, akkor is gyilkos, aki élvezetből öl.
Nem hittem volna, hogy ilyen mélyen belehatolok majd a lelkébe, hogy képeket fogok látni a múltjából. Sosem hittem volna, hogy én leszek az, aki rémületet rajzol majd, mindig oly magabiztos arcára. Sikerült, amit akartam, elértem őt, és tudom, nem nyugszik majd, míg meg nem talál.
Felkészülten fogom várni, de nem itt. Ugyan azt ígértem Shiannának, hogy itt leszek a Gaiden elleni harcban, de most azzal védem őket a legjobban, ha elmegyek. Nem véletlenül készülök már ötszáz éve erre a harcra. Ott fogom megvívni, ahol mást nem sodrok veszélybe. Miközben gondolataim sodródnak, pakolok. Nem kell sok idő Tristannak és a csapatának, hogy rájöjjön ki volt a hívatlan vendégük, és nem akarom megvárni, míg ideérnek Shiannával.
Amint a táskám teli, kisettenkednék a birtokról, de a hátsó kapunál apám áll, úgy tűnik, ezt a beszélgetést nem kerülhetem el.

-          Tehát eldöntötted? – kérdezi.

-          Igen. Tegnap megtettem az első lépést, és ha nem hazudtatok a képességeit illetően, akkor most újra szabad.

-          Miből gondolod, hogy utánad fog menni?

-          Belegázoltam a büszkeségébe.

-          Szerinted ez elég? Remélem tisztában vagy azzal, mit szabadítottál a világra.

-          Igen. Ezért viszem, olyan helyre ahol majd nem okozunk kárt.

-          Tudod ugye, hogy az ő jelenléte ebben a világban nem véletlen, ahogyan Shiannáé sem.

-          Ahogyan az enyém sem. Nem véletlenül neveltetek, képeztetek erőssé, ilyen erőssé. Mindig mindenki azt hiszi, hogy Shianna a legerősebb, mert benne farkas vér is van, de mi tudjuk, hogy én kellek ahhoz, hogy valaki végre megfékezze a vérszívókat.

-          Lyan, mindenkinek megvan a maga sorsa.

-          A tiéd mi?

-         Látnom kell a lányomat a halálba menetelni, és ezt a sorsot maga a lányom teremtette meg nekem.

-          Van még egy lányod. Én sosem leszek, olyan tiszta, mint ő, vagy olyan becsületes, mint Shianna.

-          Nem, te mindenkinél erősebb leszel, és ez az erő felelősség. Ezzel az erővel képes leszel megmenteni a világot.

-          Biztos vagy ebben? Mi van, ha én nem akarom ezt?

-          Nem tudom, ahogyan azt sem, miért akarod ennyire őt.

-          Szépen fogalmaztál, és találón. Akarom őt. Ti csak a vérét akarjátok, de nem hat a mágiátokhoz, ha nem önként adja. Megszerzem nektek, mert ez a feladatom. Utána viszont én jövök, s imádkozom, hogy a prédám hajlandó legyen elpusztítani.

-          Végleg eldöntötted, hogy meghalsz?

-          Nincsen miért élnem. Mennem kell. Mondd meg a lányoknak, hogy sajnálom!

-          Lerien kísérje utadat!

-          Úgy legyen!

 Ezzel kiléptem a kapun.

Mindenki küldetésre ment. Ma éjjel egyedül vagyok. Meg kell próbálnom ezt a szertartást. Nem vagyok benne biztos, hogy sikerül, de ha csak egyetlen pillanatra meg tudom érinteni, azt, ami a lelkedből maradt, nem fogsz kételkedni többé.
Ír földön, titkos dolmenben szentelt sóval védőkört húzok. A Hold fényénél ruhátlanul állok, ezüst fényt fon körém az erő, ahogy az elemeket szólítom. Tűzkör gyúl lábamnál, halkan kántálok, hogy elérhessem távoli sötét énedet:

-          Gyűlj körém tűz, és keresd az átkot, Lerien segítse szívemet, hogy megtaláld Lillith, teremtményének szívébe vájj! Hozd el nekem az utat hozzá tűzzel burkolva, hogy nővér a nővérnek, barát a barátnak, szerető a szeretőnek adhassa a tudást. Itt és ezen a helyen uralom a tüzet, akaratom teljesüljön, a tisztaság fénye világítsa be az eget!
Érzem, ahogy az ige után lelkem útra kél. Hirtelen megtelik hangokkal a lég körülöttem élő, holt, és álmodó lelkek hangját hallom. Nem telik el sok idő, hogy meghalljam morgásod, azt a mindent elárasztó feszültséget, amit csak egy fogva tartott vad áraszthat magából.  Érzem a vágyadat, hogy ölni, inni, elvenni mind. Tested megremeg amint a tüzet közeledni érzed, nincsen sok időm mielőtt kiszűrnek Tristan emberei. Egyetlen pillanatra villantom fel arcomat előtted:

-          Létezem!

Ennyi volt vissza kell térnem. A hazaút már fájdalmas, perzselő száguldás. A kör közepén fáradtan reszketve esek össze, s mélyen lelkemben él fenyegető morgásod, és éj hideg szemed.
Hirtelen csattanást hallok, ahogy leomlik a védelmem. Apám áll dühös tekintettel felettem. Reszkető testemre dobja köpenyem. Sarkon fordulva távozni készül, megtorpan. Háttal állva szól hozzám:

-          Remélem, tudod, hogy mivel játszol. Ebbe most bele is halhatsz – majd elindul
Már nem hallja válaszom...

-          Az lesz a jutalmam…