mukica blogja

Átkot szór rám a fény

Fűzfa ágai közt

Elefántdübörgés

Bimbózó rügyek közt

Csillagpor és holdsugár

Medvehagyma közt

Mivé lesz már e világ

Kagylók s csigák közt?

Elenyésző porladt hamu

Eperízű zakkant kamu

Tehervonat fénylő lángja

A vén szatír nagykabátja…

Fényes, csillagszerű lények hullásáról szól a jelentés.

Mindenki rémülten menekül. Világvége! - kiáltja egy apró hangya.

Aztán lassan megnyugszanak a kedélyek. Hazamennek, lepihennek, s életük 

továbbra is folyik, csordogál a megszokott mederben...

Lelkem piros sugarat bont,

Tested melegéből.

Forrón ölelj éjszaka,

Merítsünk a reményből.

Mosolyodra mosolyt adok,

Repülünk a végtelenből,

Új utakat fedezünk fel,

Kilépünk a feledésből.

Eggyé varázsol minket

Tekintetünk fonódó lánca,

Mint egykori angyalokat

Az árny különleges tánca.

Érints meg! Csak ezt akarom!

Érints és dédelgess!

Míg a világ világ marad,

Ezer vágyból fékezhess.

Szeretlek, mint arany búza

A mosolygó nap sugarát,

Szeretlek és nem engedlek

Amíg tart az utazás.

Álom ez, vagy valóság?

Nem tudhatjuk biztosan…

Ám ha szemem kinyitom,

Megőrzöm a titkodat.

Csontszag van.

Bűz és genny.

Orromat facsaró

elviselhetetlen

gyűlölet.

Emberek!!

Mi ez itt?!

Józan eszetek

merre jár?

A nagyvilág

szörnyű tetteit

 látjátok csak tán?

Szemeitek

ne csak nyissátok,

lássatok csodát!

Észleljétek a világ

milliónyi,

apró kis titkait!

Szépséget fedezzetek,

ne gyalázatot,

s hibát…

Daloljatok vígan,

zengjetek himnuszt,

ódát,

olvassatok regényt,

mondát,

s megannyi

végtelenül apró

kis morzsát…

Hisz az élet

maga a csoda,

de CSAK akkor,

ha átlátjuk

picinyke,

ezer  sejtből álló,

ezer sebből vérző

érzékeny rétegét,

 orgánumát…

Mikor az iskolába lépett, csak a tízórai járt a kis fejében.

Arra gondolt, már csak egy matek és egy olvasásórát kell kibírni, azután végre élelemhez jut. Rég evett már. Mikor is?

Tegnap délután?

Apró gyomra zúgott, morajlott, a semmit emésztette. Gondolatai messze járnak, hegyen s völgyön túl... a finoman gőzőlgő kakaó és vajas kenyér aromáját érzi már.

Közben barátok érkeznek. Kizökken az álmodozás világából, vissza a való élet szürke fáihoz.

Fut a többiekkel vidáman, gondtalan kacagás tör fel kis torkából. 

Már nem gondol az ételre.

Újra gyermek, aki felhőtlenül szórakozik társaival...míg rá nem tör megint az ÉHSÉG.