morák világa

szurkevirag•  2018. július 15. 09:47

Lidérc vagy barát (?)

A konzultációért hálás köszönettel tartozok Buri Alexandrának! Nélküle ez a vers sohasem nyerte volna el az itt látható, végleges formáját. 




Lidérc vagy barát (?)



Papír a lelked is, betűk a lábnyomok,
s a láb helyett a tollam: írni így fogok.
Neked kacsint a vágy, a versnyi sóhajok,
lidérc kié e toll, vagy egy barát vagyok?


Ma meztelen kiállok olvasóm elé,
a lelkem egy darabja nyújtva át felé.
Csokornyi jambusok, s igaz való e vers,
de olvasó vigyázz! Te is csak itt heversz...


A lelke védtelen, ki verset olvas el,
miként a résen át a szél is útra lel.
Ha nem vigyázol, úgy a rímbe bújtatott
lidérc leszek, ki lelkeden nyomot hagy ott.


De félni nincs okod - talán e rímeken
tanulva lelsz utat Te át az életen:
követtem el hibát, ne éld a sorsomat!
Te légy a bölcs tudor, ki jó irányt mutat!


Hanem, ha vonz mit írok én, szegődj mögém!
Gyerünk, repülj velem, s az álmaink ölén,
- együtt, ha álmodunk - leled saját helyed,
s legott leszek barát a zord lidérc helyett!


Papír, nyomok, betűk, a toll amit fogok...
Ha kell a toll, adom, ha szíved úgy dobog.
Neked kacsint a vágy, a versnyi sóhajok -
lidérc kié a toll? Te is megírhatod!


2018.07.14.

szurkevirag•  2018. július 15. 09:45

Hidegvér


Hidegvér

Belém fagyott a július,
nem érdekel, ha szép a nyár.
A lüktetés se jambikus,
csak így lövellt ki zúzmarát
a mélabú a szíven át.

Fagyott betűk e tíz soron,
ridegre dermedő kezek,
egy arcra hűlt, merev mosoly,
kimúlt a fény, fakó szemek,
az érben is ma jég recseg.

2018.07.06.

szurkevirag•  2018. július 15. 09:43

Látlak

Látlak


Ne bújj! Látlak ám a falzugok mögött!
Mi szép, nem maradhat eltakarva már.
De bízz, és ha nincs a válladon talár
se légy önmagad nyomán elüldözött!
Tudom, rém-nehéz a mély gödör fölött
nagy ívet leírva szállni, mint madár.
Ne bújj! Látlak ám a falzugok mögött!


Te csak légy a legnagyobb a mind között! 
Ha kell én leszek segéd, vagy épp tanár,
barát, őr, koloncot átvevő szamár...
Te csak bírd tovább, 's ha bármi megkötött 
ne bújj! Látlak ám a falzugok mögött!


'18.6.2.

szurkevirag•  2018. július 15. 09:42

Lényeges

Lényeges



Ha hó nem is, de más bizony takart,
Nem őszi szél, mi fútta hőn reám
- Ti voltatok -
S terült megannyi büszke gúnykacaj
Fölém, akár a rothadó avar.

De szárba szökkenő, meleg tavasz
Jön el - rügyet kibont, a nap nevet
- Te nem nevetsz? -
A dögbe életet lehel, s fakaszt
Megannyi új csodát - felébredek.

Felolvad újra vén kezem, s minő
A tollat újra táncra bírva szól
- Feléd üzent! -
A lelkem éltető nesz - új idő
De régi kéz, mi int a hant alól.

A rímeim talán nem oly vidám
Emóciók szülik, de nézd: vagyok!
- Te is tudod -
Van élet ott, hol érzelem kiált,
S az írni-vágy tucat nyomot hagyott.

Te csak maradj velem, ne féld kezem,
S ne légy riadt - nem árthatok Neked
- S eszembe' sincs -
De mondom én, mi szívemen terem,
Remélve jót üzen, s Te élvezed.

S a cél nem az, hogy isteníts. Dehogy!
Nem ér utol hiába zord halál
- Megérte már! -
Ne sírj, ha lelkem újra összerogy!
Van itt, ki már helyére rátalált!


2018.05.28.

szurkevirag•  2018. július 15. 09:39

Ma kelni kell!

Az iskolába jártam én - a szőke kis diák -,
nem értek akkor engemet gonosz tragédiák.
Tanáraimnak érdemét mutatja jól a tény,
mit írok én, Te olvasod. Ha büszkeség, s erény
csupán csak ennyi jutna rám, az is csodás dolog,
hiszen ma verset alkotok, ma verset alkotok!

’S a büszke bárd ma mit dalol, mi az mit elregél?
Sötét korunkban élni rossz, ma hasztalan remél,
ki várja már a változást, mi jó felé mutat.
Ma mit tanít a sok tanár? Tenyérbe arcukat
temetve várnak Ők csodát? ’S e nemzedék csupán
lohol bután kolomp után, lohol kolomp után!

Nevelt belém az én szülőm serény alázatot,
’s a munka bére bár szerény, de fekve nem hagyott
a tennivágy, ’s a szorgalom. Ki tenni rest, mit ér?
Mit ér a beste bűnöző? ’S a koldus enni kér
csupán, de haszna semmi nincs, ha tartja két kezét;
a sírba ássa nemzetét, elássa nemzetét!

A Bibliát nem ismerem, de jól tudom Barát:
nem ember az, ki szívtelen, ’s ha vonzza száz karát
arany, tapossa vállait fivérnek, és galád,
hazug szavakkal őrzi meg nemesnek önmagát.
A Tízparancsolat helyett, ha rusnya pénzt szeretsz,
a lelked ég, de jót nevetsz, talán Te jót nevetsz…

Az ember egyre ostobább, a vég felé lohol
vakon, ’s nem érti még ma sem: hiába birtokol
vagyont, ’s temérdek ékkövet - sivár az élet úgy,
ha nincs, kivel megosztaná. Erős, kemény e gúny
talán, de kelni kéne már! Tegyünk tehát csodát
magyar! Gyerünk! Ne várj tovább! Gyerünk! Ne várj tovább!

Tanítva volt az értelem, ’s nevelve annyi hős
a büszkeségre volt okunk… ’s van is! Megannyi ős
vitéz nem élt a kontinens parancsba szőtt szaván,
nehéz csaták után szabad hazánkat hagyva ránk.
Becsüld az őseink nyomát, becsüld, ’s Te is legyél
vitéz, magadba önts reményt… magadba önts reményt!
 
A Himnuszunkat egykoron, ha eldalolta bárd,
uralkodó, ’s a szolganép legott vigyázzba állt.
Petőfi Sándor életét nem ismered talán?
Saját kezével írt dalát szavalta hajdanán,
poéta volt, de harcba szállt. Csatában elbukott,
- de kár – de el sosem futott, de el sosem futott!

’S a nemzetére büszke volt egész időn e nép.
Mi változott azóta meg? Mi húzza szerteszét?
Piros virág, avagy gyümölcs? Nem egyre megy? Magyar!
Csak összefogva lesz vidám jövőnk. A zűrzavar
botor fejünkbe költözött, se’ út, se’ múlt, se’ cél…
Naiv gyerek, ki jót remél, ma mind, ki jót remél!?

Bocsássatok meg énnekem, de meg nem érthetem,
miért fityeg kokárda még a tiszta melleken,
ha már parány remény sem él, ’s a büszkeség kihalt?
De bennem él elég… talán e vers nyomán kihajt,
’s a gyermekünk szemében ott lobog tovább a láng,
a tűz: „vivát, dicső Hazánk! Vivát, dicső Hazánk!”

Kevély szavak, de tudd magyar: ha hív a gazdagabb
jövő a kontinens felé, hazád csak ez marad!
Legyen közöttetek kimérve sok tucat határ
a híve légy, a híve légy! Marad, ki visszavár,
hol őseid tanyája állt. Az álmaid helyett
- magyar - szeresd szülőhelyed, szeresd szülőhelyed!

’S örökre már hazád marad, nem átkozott vidék
az ultimátumok között, de szórja száz pribék:
„piacra kell a jó magyar, ne hozza áruját,
de rágja szét a csontokat miként kivert kutyák!”
Szabad hazában élni jó, a lánc, ha nem zavar!
Elég a szó, de kelni kell, ma kelni kell magyar!

Hatalmas egyesülteké a konc, magyar nyakán
e rút kolonc. Ha újra döntenénk, talán ma már
kalácsra költenénk a pénzt a válaszút helyett,
de sírni kár a múlt felett. Van egy, ki még szeret,
’s világ, ha jönne ellenünk – e földre szült anyám -
akárki nyúzza bőrömet, szeretlek én hazám!

 

2012. február-március