Eszter blogja

montor•  2020. február 18. 16:40

Pillanat

Elragadott a pillanat,

aztán rögtön tovaszaladt.

Azon nyomban ragadd meg hát, 

hiszen hányszor megbántad már,

mit tétován szökni hagytál!

montor•  2020. február 16. 08:49

Tiszta szívhez

Tiszta szívhez nem kell vim,

nem kell jahr és nem kell ciff, 

csak szeretet kell és hit!


(vasárnapi morzsa)


montor•  2020. február 11. 13:25

Rügy mondja

A tél hiába oly konok,

ha pezsdül a lét, mocorgok,

akár dér csipkézte bokron 

fogvacogva is kibomlok!

montor•  2020. február 10. 17:05

Találkozásom a boszorkánnyal

Gyermekkoromban legszívesebben apai nagyanyám körül sündörögtem. Folyton mesékért nyaggattam, szerettem hallgatni a történeteit.

Esténként, ha mellébújtam az ágyába, mesét mondott. De nem ám a minden jó, ha jó a vége mesékért voltam oda! Gyönyörűség volt a boszorkányokról, szellemekről szólókat hallgatni, még ha félelmetesek voltak is. Nem könyvből olvasott mesét, és rám igen nagy hatással voltak. (Nem is láttam más könyvet a kezében, csak a bibliát, az énekes könyvet, meg a kalendáriumot.) Elképzeltem a boszorkányokat, a szellemet, ahogy előfüstölög a palackból. Mit nem adtam volna egy palacknyi szellemért, aki minden kívánságom teljesíti!

Egy alkalommal nagyanyám vásárolni küldött a boltba. A falu egyetlen boltjába két úton lehetett eljutni. Egyik út a házak előtti járdán vezetett, de izgalmasabb volt a kertek végében, egy kis völgyön át menni, még valamivel rövidebb is volt a távolság. Látnivaló is akadt bőven! Bogarak, lepkék, színes bogáncsok, a lapu bogáncsból babaágyat, babafotelt ragasztgattam össze, aztán anyagmaradékot terítettem rá. Hiába vágytam volna bababútorra, nemigen volt akkoriban, nem is igen tellett rá. De most a boltba igyekeztem, hosszú copfjaim a hátamat verdesték, ahogy ugrándozva lépkedtem. Ekkor kaptatott fel éppen az emelkedőn egy hajlott hátú, madárcsontú, fekete kendős, fekete ruhába bújt öregasszony a botjára támaszkodva. Rögtön felismertem magát a boszorkányt, még bibircsók is volt az orra mellett, az állán szőrszálak ágaskodtak, az arca ráncos volt, az ujjai bütykösek ahogy a botjába kapaszkodott.
Jó hangosan ráköszöntem, hogy – Jó napot öreganyám!
Megállt, barátságosan nézett rám, nem mondta, hogy szerencsém, hogy öreganyámnak szólítottam. Kérdezte, hogy kinek a lánya vagyok, kedvesen beszélt hozzám, milyen helyes kislány vagyok, érdeklődött, miért nem mosom meg a szememet, merthogy olyan fekete. Ekkor már majd kiugrott a szívem a helyéről. Szinte láttam, hogyan fogok Jancsi és Juliska sorsára jutni.
Hirtelen minden bátorságomat összeszedtem és azt kiáltottam, hogy most már semmire nem fogok válaszolni, mert boszorkányokkal nem állok szóba.
Aztán szaladtam ahogy bírtam, meg se álltam a boltig. Egészen sápadt lehettem, mert még a boltos is megkérdezte, hogy jól érzem-e magamat, és adott egy szem savanyú cukrot. Mindig csodáltam a Fazekas bácsit, aki villámgyorsan tudott szabályos staniclit hajtogatni, ugyanolyan gyorsan tudott írni és összeadni, és a ceruzát a füle mögé dugta. Otthon én is sokat gyakoroltam a stanicli hajtogatást, de valahogy sosem sikerült tökéletesre.
Miután belepakoltam a kiskosaramba, dehogy mertem én hazafelé megint a dűlőutat választani! Még az élesztőt se dézsmáltam meg ahogy máskor szoktam. Futottam hazáig, hogy elújságoljam a nagy találkozást. Nagyanyám csodálkozott is, hogy milyen hamar megfordultam. Ijedten meséltem neki, hogy találkoztam a boszorkánnyal, rettentően féltem, és mennyire örülök a megmenekülésemnek.
Először is azonnal pisilni küldött, mert úgy tartotta, hogy a nagy ijedtség után ezt kell tenni, aztán töviről hegyire el kellett mondanom, hogy mi történt. Ő egyre jobban szörnyülködött, a fejét csóválta, és kétségbeesett, mert ráismert az én boszorkányomban Mári nénire.
Egész délután a kapuban várta, hogy amikor visszafelé jön a szőlejéből, bocsánatot kérjen, amiért boszorkánynak neveztem. Én szégyelltem a dolgot és csak messziről figyeltem, hogyan békíti meg nagyanyám Mári nénit, nem mertem a szeme elé kerülni.

Ezek után elmaradtak a mesékből a boszorkányok meg a dzsinnek, inkább csak tündérekről meg királylányokról szóltak, velük azonban sosem találkoztam.

montor•  2020. február 10. 16:22

Az öreg

Az öreg imbolygó léptekkel közeledett a piac melletti büfésorhoz. Naponta megjelent, kikérte a reggeli fröccsét, leült az egyik asztal melletti kopottas padra és jóízűen falatozott. Puha sercli, pörc, hozzá ecetes paprika, fejedelmi lakoma. Hát kell ennél több? Hunyorogva bámult a napba, megfeledkezett mindenről, fogatlan szájával nyammogva élvezte az ízeket.
Körülötte verebek ugráltak a hepehupás betonon, csipegették a lehullott morzsákat. Mindenfelé veréb, elégedetten tollászkodtak. Az öreg lassan, komótosan múlatta az időt, arcára kiült a jóllakottság. Miután megreggelizett, összegyűrte a zsírfoltos csomagolópapírt.
- Majd később kidobom - gondolta.
Végigtapogatta a zsebeit, előkotorta a cigarettás dobozt, gondosan kiegyenesített egy szálat, remegő kézzel rágyújtott. Mélyeket szippantott az olcsó cigarettából és kortyolgatta a maradék fröccsöt. Fanyar füstfelhőbe burkolózva, borostás képpel szemlélődött.
A bódékban kávét töltögettek, sistergett az olaj, egyiknél lángos, a másiknál hurka, kolbász, pecsenye sült, mennyei illatok csábítgatták az arra járókat. Egyre többen jöttek és beálltak a sorba. Nagyokat nyeltek miközben lépésenként araszoltak előre a büféablakhoz. Elfoglalták az asztalokat, békésen ültek, iszogattak, falatoztak, zsíros szájukat törölgették. A szeméttartók lassan megteltek.
Ügyet sem vetettek az öregre a nyüzsgésben, zajlott az élet a piacon. Emberek kerülgették egymást, a túloldalon árusok rendezgették a portékáikat, unott képpel dobták mérlegre a zöldséget, a szétgurult krumplit szedegették össze. Némelyek ismerősen forgolódtak, válogattak, váltottak néhány szót a kofákkal. Mások örömmel köszöntötték egymást és trécselni kezdtek.

Az öreg fogta magát és cihelődött. Pillantása odatévedt a gyűrött papírra, észrevette a hevenyészve ráfirkantott árat. Töprengve nézegette, homlokát ráncolva gondolkodni kezdett. Húsz forinttal kevesebbet kapott vissza! Hogy igazának nagyobb nyomatékot adjon, kezében szorongatva vitte magával a papirost is. A sor elejére furakodott és reklamálni kezdett. A büfés magyarázkodott és tagadott. Az öreg méltatlankodva, egyre emeltebb hangon bizonygatta igazát. Nem tágított, dühödten kiabált. A mögötte állók közül néhányan csitítani próbálták, mások háborogtak, volt aki odébbállt.
Egyszer csak nyílt az ajtó, megjelent egy hidrogénezett hajú nő, úgy harmincöt körüli. Fekete ceruzával kihúzott szeméből szikrázott a gyűlölet és a megvetés. Kezében egy vájdling, amelyben szennyes, habos víz gőzölgött, zsíros edényeket mosogatott benne.
-Itt a visszajáró te szemét hajléktalan! - visította eltorzult arccal, és már zúdult is a szutykos lé.
A tettet döbbent csend követte. Az öreg csak állt megszégyenülten, torka összeszorult, egy hang se hagyta el a száját. Összezárt ajka remegni kezdett, fakó szemei megfényesedtek, és barázdált arcán lassan végiggördült egy könnycsepp. Kezéből erőtlenül kihullott a gyűrött papír. Viseltes ruháját tétován simogatta, csorgott belőle a szennyes víz. Lassan, görnyedten hátat fordított, majd bizonytalan léptekkel elindult, vissza a reménytelenségbe.
A nyomában lepergő vízcseppeket felszárította a Nap.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom