végpont

kettőnkről szól, könnyel írott vadregény

én vagyok az agglegény, te pedig a vakremény

elengedtük egymás kezét, véget ért a kín

halvány emlékké fakult már minden egyes szín

nem okoz már fejfájást az elválás (neeem)

nem beszéljük ugyanazt a nyelvjárást sem

jóideje nem számít milyen szavakat ismerünk

csak amiket kimondunk és használni is merünk

mögöttünk a sáros múlt, előttünk egy páros út,

visszafordulunk, mert milliónyi kétely  párosult,

hússzor jöttünk vissza és egyszer megérkeztünk

úgy távoztunk el, hogy feltűnni sem érkeztünk

a feszélyezett beszédhelyzet veszélyt jelzett,

nem hallgattam az időre, így minden esélyt elvett,

keressük a végpontot, nincs az innen messze

mégis úgy rohanunk felé, mintha minden veszne

lábunkban a mehetnék és addig meg nem állunk

míg az élet láncolt szemeiről végleg le nem válunk

és hat láb mély a föld alatt ... újra eggyé válunk