I.M.P.

Ők azok.
Ők azok, akik térdre rogyasztanak,
tervezik, s én hagyom,
tőlük rajzol párát folyni lihegésük
az ablakon.

Ők azok.
Regimentnyi eszme,
csontos arc, vérágas tekinteten át
bambulnak bűnt vetni, és érezni báját.

Ők azok.
Kirántják szilánkos csontjaimból az izületeket,
ahogy árva gyermek zuhan látomásba,
És szülőket ölelget.

Ők azok.
Rongyot kötnek az éjszakára,
pucér ajtókat tartanak
szavaikkal zárva.

itt fekszem
elterülve

rám

mintha le
a Nap sütne..

-Miért? Elért a végzet!
Sírják a szétterpesztett bokrok
itt a tarolt erdő gumitalpas nyomdokában.
-Ki és mi öl?
Harsogják a fűrészek zúgás-haragjában.

Itt egy harapás /sűrűn nedvedzik az ég gyantája/.
-A sok sikoly körbeöleli hazánkat, füstreszánt agg fákat-
a madarak ezt zengik fulladozva,
és az emberek fáznak.

Volt hat éve egy hónap
volt hat éve egy hét
volt hat éve egy nap
volt egy átkozott óra

-és zokogott az idő-

volt egy perc,
egy gyilkos másodperc,

és egy pillanat, amit
rendszeresen felülírni
szánnak az órák,
és egy édesanyáért
egy édes gyermek
áztatja az oltárt..

Szerelem? Gyűlölet?

Gyönyör? Őrület?

Érintés? Vezeklet?

Titok? Közhely?

Szeretlek? Fájok!
../neked/