Könnyezve szeress
Isten ha kegyes
Ezt a bejegyzést egy tagunk töltötte fel a blogjába. A bejegyzés nem minősül hivatalos tájékoztatásnak, a benne szereplő esetleges állítások a képzelet szülöttei, és semmi esetre sem tekinthetőek objektív hírnek vagy tanácsadásnak. A koronavírussal kapcsolatban a koronavirus.gov.hu címen elérhető hivatalos oldalon lehet tájékozódni.
Isten, ha kegyes
Hol van mikor az ősi címer,
Számított és fontos volt a szívekben,
Hatalmasan, büszkén ragyogott ott fent
Nem temették a sötétségbe, itt lent
Annyi emlék, csak gyűlik a fájdalom ravatalán
Hideg lett az arc, mit eddig fűtött a szenvedély
Mit a nép megért, keserű lett a kenyér
Valaha volt hazánk, édes nagy ország
Majd a jó Isten hűtlen lett hozzánk,
Mit a magyar földje terem, rajta más nyája legel
Már nincs középréteg, csak gazdag és szegény
Egy része, ha tud, elmenekül, ki itt marad gályarabnak
Hitel terhe és szegénység, örökre itt ragadnak
Felütötte országunkban fejét a járvány, a gazemberség
Nincs türelem egymás iránt, éli világát e betegség
Hazánk felett sötét nagy felhő, fekete árnyalattal
A szegénység éhes hollóként szárnyal,
Bús tehetetlen a nép, rémisztő jóslatával
Sok gonosz és kapzsiság, hazánkon eret vág
Jajveszékelés pusztulás, országunkért oly nagy kár
Ha eljön, zászlónkról letörlik a szégyent
A nép nem fog élni vízen és kenyéren,
Mennydörgésként hallatja majd hangját,
Millió száj büszkén zengi, kiérdemelt szabadságát
A jó Isten is kegyes lesz hozzánk, becsüljük oltalmát
Vers: Dér István (ISI)
Felismerés
Felismerés
Barátnak vélted, majd rádöbbentél megint
Csúnyán becsapott, csak addig kellettél neki
Hol tudtál, önzetlen segítséget nyújtottál
Hosszú évek elteltek, míg megbékéltél vele
Ő nem lesz többé barát, ismét csalódtál benne
Születés vagy névnap, örömmel vendégül láttad
Az övét tartottad, mégis tárt ajtóval vártad
Barát szó számára nem szent, neki nincs belőle egy sem
Ha neked volt gondod, születés vagy névnapod
Már elfeledte, hogy az övén TE vendégül láttad
Neked is jólesett volna, de ő rád nem gondolt
Barát csak addig voltál még asztalodnál evett
Vagy folytonos anyagi gondjainál pénzt adtál
Szeretet benne nem született, otthon is hiába várta a család
Felnőtt gyerekei mit látnak, anyjukat bánat emészti
Egykor barátnak hitted, veled akkor sem volt tisztességes
Emberi lelke azóta is kétségektől sebhelyes
Mikor bizalommal voltál iránta, visszaélt és elárult
Hónapokig csak akkor nem láttad, ha mást használt ki galádul
Lopni, csalni, hazudni, ki barátnak vélte becsapni
Oly rossz nevének és tetteinek híre, ki teheti, kerüli
Előtted mézes-mázas, elnéznéd mézeskalácsnak
Nincs ember kivel tisztességes, meghazudtol szemtől szembe
Ha akar valamit oly alattomos, megesik rajta a szíved
Mikor rájössz már késő, kerüld, mint egy sötét felhőt
Vers: Dér István (ISI)
Boldogság
Boldogság
Boldogság? Egyszer már járt felém!
De akkor sietett, szűkre szabta idejét
Beköszönt rohant tovább, fel sem fogtam kilétét
Hallottam róla, boldoggá teszi az emberek életét
Ha egyszer ismét erre jár, és felkínálja magát
Örömmel nyújtom felé kezem, és elfogadnám
Boldogság! Nem bánattól könnyes a szeme
Hogy mi lehet? Szeretettel simogatja kezem
Felhőtlen szerelemmel melegíti fel szívem
Mit sorolni! Végtelen sorát csak érezni lehet
Reggel, mikor a Nap beragyog az ablakon
Megfoghatatlan érzés járja át lelkemet
Boldogság! E magasztos szó tetten érni hol lehet
Ha e” büntetést”egyszer rám szabja, csillogni fog szemem
Boldogság az is, ha egészségben látjuk gyermekeinket
Valójában kicsoda ő? Megfoghatatlan és el nem mondhatod
Ott van körötted mindig, kísért! Ragadd meg a pillanatot
Nehezen áll kötélnek, próbára teszi szíved és érzéseidet
Boldogság! Mikor körötted érzed gyermekeidet
Mikor van miből a családi asztalt megterítened
Hallod! Kacagás hagyja el ajkát, lelkével mindent lát
Szerelemmel féltve öleled kedvesed
Érzed ha veled van, kilétét megfogalmazni nem lehet
Boldogság! Testbe öltözött valóság, legyél itt velem
Vers: Dér István (ISI)
Köbe vésve
Kőbe vésve
Mikor meglátok egy háborús emlékművet
Mindezt megelőzte, az emberi bűnnek műve
Egymást halomra ölik a gyűlölködő emberek
Fegyvert nyomtak a kezébe, a másik miről tehet?
Életét a semmiért áldozza, félt mondani nemet
Ki élete felett döntött, nem kockáztat semmit
Ő nem hagy maga után árván senkit
Játszott az emberi élettel, mi nála semmi
Mint gyermek az ólomkatonákat, megtizedeli
Az emlékművön végtelen nevek hosszú sora
Mind meghaltak, egy rossz döntés miatt
A mezőn összeszedték őket, mint szétszórt ruhákat
A nyakukba akasztott „dögcédulát”egy zsákba tették
Őket egy közös, jeltelen sírba temették
A jobb, ha nevüket kőbe vésve nem feledték
Vajon kik voltak ők, szó nélkül a halálba küldték
Kik vele ezt tették, az asztal mellett borozva nevették
Nem volt ő hős, csak nemet mondani nem mert
Egy figura volt, katona ruhába öltöztették
Ezredek óta az embert a hideg gyűlölet hajtja
Ölni, ölni, míg őt is a hörgő halál kapja
Arat háború nélkül is a végtelen halál,
Ők mégis, az emberi életet eljátsszák
Mennyi könny és fájdalom tapad hozzá
Értelmetlenül az emberi életet feláldozzák
Hány szomorú szív, és apró gyermek itt marad
Mert soha nem fogják érteni miért, van az
Az ember barát ,és egymás ellen fegyvert ragad
Mikor megállok egy-egy hideg kő előtt
Nincs ide vésve, Édesapám élete is így végződött
Megbirkózott a szörnyű sok halállal,
De kevés ideje maradt, kezet fogni a béke angyalával
Már több évtizede múlt, sokan a háborút feledték
A sok szilánktól jött, testében szörnyű betegség
Három évtizedre a háború után, a halál magához rendelte
Verset írta: Dér István (ISI)
Szerzői és minden jog fenntartva
Ki a szabadba
Ki a szabadba
Ki a napfényes szabadba
Könnyektől nevetve, kacagva
Fel! Fel! A bércre, hegyre fel!
Hol az élet szárnyát kibontja
Hol enyhül az élet gondja
A patak, fák és lombok között szalad
Mezőn, gondtalanul legelésző őzike
Kit a kirándulok kacagása felijeszt
Rét virágjáról, mint felkapó szél
Színes lepke libben, szárnyra kél
Reggeli harmatgyöngyös falevél
Éjszakai útjáról Szent János bogár pihenni tér
Korai a madárdal az erdei csendben
Ébresztőt dúdolnak, zsongnak, nevetnek
Mezőnek élénkzöld füve, a Nap felé merednek
Erdő mélyén madarak százai zajongnak
Különféle kedves hangjukon csacsognak
Tündöklő virágról sok-sok apró útját teszi
Zümmögő méhecskék a virágpórt szedik
Majd gyorsan felkerekedve haza viszik
Bukfencet vet, az örömtől fűben hempereg
Boldog vidám, sok felnőtt és kisgyerek
Fentről a tiszta szép légből
Fecskék kapják el röptükben, bogarat és legyet
Mint magasztos ünnepen, vidámak a zöld fövenyen
Vers: Dér István (ISI)