Könnyezve szeress

moca600•  2020. július 10. 09:43

Isten ha kegyes

                      Isten, ha kegyes

 

Hol van mikor az ősi címer,

Számított és fontos volt a szívekben,

Hatalmasan, büszkén ragyogott ott fent

Nem temették a sötétségbe, itt lent

Annyi emlék, csak gyűlik a fájdalom ravatalán

 

Hideg lett az arc, mit eddig fűtött a szenvedély

Mit a nép megért, keserű lett a kenyér

Valaha volt hazánk, édes nagy ország

Majd a jó Isten hűtlen lett hozzánk,

Mit a magyar földje terem, rajta más nyája legel

 

Már nincs középréteg, csak gazdag és szegény

Egy része, ha tud, elmenekül, ki itt marad gályarabnak

Hitel terhe és szegénység, örökre itt ragadnak

Felütötte országunkban fejét a járvány, a gazemberség

Nincs türelem egymás iránt, éli világát e betegség

 

Hazánk felett sötét nagy felhő, fekete árnyalattal

A szegénység éhes hollóként szárnyal,

Bús tehetetlen a nép, rémisztő jóslatával

Sok gonosz és kapzsiság, hazánkon eret vág

Jajveszékelés pusztulás, országunkért oly nagy kár

 

Ha eljön, zászlónkról letörlik a szégyent

A nép nem fog élni vízen és kenyéren,

Mennydörgésként hallatja majd hangját,

Millió száj büszkén zengi, kiérdemelt szabadságát

A jó Isten is kegyes lesz hozzánk, becsüljük oltalmát

 

Vers: Dér István (ISI)

 

moca600•  2020. május 26. 04:08

Felismerés

                               Felismerés

Barátnak vélted, majd rádöbbentél megint

Csúnyán becsapott, csak addig kellettél neki

Hol tudtál, önzetlen segítséget nyújtottál

Hosszú évek elteltek, míg megbékéltél vele

Ő nem lesz többé barát, ismét csalódtál benne

 

Születés vagy névnap, örömmel vendégül láttad

Az övét tartottad, mégis tárt ajtóval vártad

Barát szó számára nem szent, neki nincs belőle egy sem

Ha neked volt gondod, születés vagy névnapod

Már elfeledte, hogy az övén TE vendégül láttad

 

Neked is jólesett volna, de ő rád nem gondolt

Barát csak addig voltál még asztalodnál evett

Vagy folytonos anyagi gondjainál pénzt adtál

Szeretet benne nem született, otthon is hiába várta a család

Felnőtt gyerekei mit látnak, anyjukat bánat emészti

 

Egykor barátnak hitted, veled akkor sem volt tisztességes

Emberi lelke azóta is kétségektől sebhelyes

Mikor bizalommal voltál iránta, visszaélt és elárult

Hónapokig csak akkor nem láttad, ha mást használt ki galádul

Lopni, csalni, hazudni, ki barátnak vélte becsapni

 

Oly rossz nevének és tetteinek híre, ki teheti, kerüli

Előtted mézes-mázas, elnéznéd mézeskalácsnak

Nincs ember kivel tisztességes, meghazudtol szemtől szembe

Ha akar valamit oly alattomos, megesik rajta a szíved

Mikor rájössz már késő, kerüld, mint egy sötét felhőt

 

Vers: Dér István (ISI)

moca600•  2020. május 26. 04:03

Boldogság

                                                                                      Boldogság

Boldogság? Egyszer már járt felém!

De akkor sietett, szűkre szabta idejét

Beköszönt rohant tovább, fel sem fogtam kilétét

Hallottam róla, boldoggá teszi az emberek életét

Ha egyszer ismét erre jár, és felkínálja magát

Örömmel nyújtom felé kezem, és elfogadnám

 

Boldogság! Nem bánattól könnyes a szeme

Hogy mi lehet? Szeretettel simogatja kezem

Felhőtlen szerelemmel melegíti fel szívem

Mit sorolni! Végtelen sorát csak érezni lehet

Reggel, mikor a Nap beragyog az ablakon

Megfoghatatlan érzés járja át lelkemet

 

Boldogság! E magasztos szó tetten érni hol lehet

Ha e” büntetést”egyszer rám szabja, csillogni fog szemem

Boldogság az is, ha egészségben látjuk gyermekeinket

Valójában kicsoda ő? Megfoghatatlan és el nem mondhatod

Ott van körötted mindig, kísért! Ragadd meg a pillanatot

Nehezen áll kötélnek, próbára teszi szíved és érzéseidet

 

Boldogság! Mikor körötted érzed gyermekeidet

Mikor van miből a családi asztalt megterítened

Hallod! Kacagás hagyja el ajkát, lelkével mindent lát

Szerelemmel féltve öleled kedvesed

Érzed ha veled van, kilétét megfogalmazni nem lehet

Boldogság! Testbe öltözött valóság, legyél itt velem

 

Vers: Dér István (ISI)

moca600•  2020. május 26. 03:59

Köbe vésve

Kőbe vésve

Mikor meglátok egy háborús emlékművet

Mindezt megelőzte, az emberi bűnnek műve

Egymást halomra ölik a gyűlölködő emberek

Fegyvert nyomtak a kezébe, a másik miről tehet?

Életét a semmiért áldozza, félt mondani nemet

Ki élete felett döntött, nem kockáztat semmit

Ő nem hagy maga után árván senkit

 

Játszott az emberi élettel, mi nála semmi

Mint gyermek az ólomkatonákat, megtizedeli

Az emlékművön végtelen nevek hosszú sora

Mind meghaltak, egy rossz döntés miatt

A mezőn összeszedték őket, mint szétszórt ruhákat

A nyakukba akasztott „dögcédulát”egy zsákba tették

Őket egy közös, jeltelen sírba temették

 

A jobb, ha nevüket kőbe vésve nem feledték

Vajon kik voltak ők, szó nélkül a halálba küldték

Kik vele ezt tették, az asztal mellett borozva nevették

Nem volt ő hős, csak nemet mondani nem mert

Egy figura volt, katona ruhába öltöztették

Ezredek óta az embert a hideg gyűlölet hajtja

Ölni, ölni, míg őt is a hörgő halál kapja

 

Arat háború nélkül is a végtelen halál,

Ők mégis, az emberi életet eljátsszák

Mennyi könny és fájdalom tapad hozzá

Értelmetlenül az emberi életet feláldozzák

Hány szomorú szív, és apró gyermek itt marad

Mert soha nem fogják érteni miért, van az

Az ember barát ,és egymás ellen fegyvert ragad

 

Mikor megállok egy-egy hideg kő előtt

Nincs ide vésve, Édesapám élete is így végződött

Megbirkózott a szörnyű sok halállal,

De kevés ideje maradt, kezet fogni a béke angyalával

Már több évtizede múlt, sokan a háborút feledték

A sok szilánktól jött, testében szörnyű betegség

Három évtizedre a háború után, a halál magához rendelte

 

Verset írta: Dér István (ISI)

Szerzői és minden jog fenntartva

 

 

moca600•  2020. május 26. 03:57

Ki a szabadba

Ki a szabadba

Ki a napfényes szabadba

Könnyektől nevetve, kacagva

Fel! Fel! A bércre, hegyre fel!

Hol az élet szárnyát kibontja

Hol enyhül az élet gondja

 

A patak, fák és lombok között szalad

Mezőn, gondtalanul legelésző őzike

Kit a kirándulok kacagása felijeszt

Rét virágjáról, mint felkapó szél

Színes lepke libben, szárnyra kél

 

Reggeli harmatgyöngyös falevél

Éjszakai útjáról Szent János bogár pihenni tér

Korai a madárdal az erdei csendben

Ébresztőt dúdolnak, zsongnak, nevetnek

Mezőnek élénkzöld füve, a Nap felé merednek

 

Erdő mélyén madarak százai zajongnak

Különféle kedves hangjukon csacsognak

Tündöklő virágról sok-sok apró útját teszi

Zümmögő méhecskék a virágpórt szedik

Majd gyorsan felkerekedve haza viszik

 

Bukfencet vet, az örömtől fűben hempereg

Boldog vidám, sok felnőtt és kisgyerek

Fentről a tiszta szép légből

Fecskék kapják el röptükben, bogarat és legyet

Mint magasztos ünnepen, vidámak a zöld fövenyen

 

Vers: Dér István (ISI)