Indica

moBBing•  2019. január 13. 00:21

Elutasított vers II.

Terror

 

Mikor egy férfi ideges,

Szeret törni-zúzni,

Pusztítani, testeket nyúzni,

Utolsó szálat kihúzni,

Más vérében úszni...

Mikor dühös vagyok,

Lángcsóvákat köpök,

Szíveket szét török,

Mellekbe kést döfök,

Nekem is szeretnem kell,

Valakit, vagy valamit

Le kell rombolnom azt, amit

Szeretek, hogy szeretni tudjak.

moBBing•  2018. szeptember 29. 01:02

Aludj

Meglátlak, s a lábam remeg,

Cseppek a homlokon, izzad a kezem,

Csak téged látlak,

Csak téged hallak...


Oh, mennyi érzés, mennyi kétely,

És lám, mind bennem élnek,

De ennyi egy emberben se fér el,

Hogy tudnálak hát feledni téged?


Kitépem a szívem, és satuba fogom,

Megnevelem, ne érted dobogjon,

Meg ne velem, belőlem essen ki,

Nélküle is ez leszek: egy senki.


Aludj, aludj...

Gyertya két vége gyúl,

Aludj, aludj...

A mellkasom szúr...


Felébredek, és tán elfeledek

Rád gondolni, de elmerengek

Máris, mikor nyílnak a szemek,

Nincs vissza út, újra beléd esek...

moBBing•  2018. szeptember 28. 15:15

Hajnalcsillag

Sötét eget feszítesz felém,

E felleg a vitorlád,

Árbócodon csillog a remény,

Hogy helyed leled benne..


Hajnal csillag ragyog le rám,

A matt vászon legékesebbje,

Hajnal csillag, távcsövön át,

Mintha hajnalodna mögötte...


Kapitány úr, merre jár,

Keresi a társaság,

Széthagyta a holmiját,

És csak a tatton réved

E hajnalcsillag iránt!


Jeget tör az orra,

Nyirkos lett a ponyva,

Éjfélt üt az óra,

Hajnal csillag óvjad,

Kicsinyeim az ólba.


Hajnal csillag ragyog le rám,

A matt vászon legékesebbje,

Hajnal csillag, távcsövön át,

Mintha hajnalodna mögötte!


moBBing•  2018. augusztus 13. 23:05

Nyár

Fekete fonalból horgolt aszfalt forr a tájba,

A felhők szakadozva foszlanak fölém,

Sötét zölden ragyog rám a panoráma,

Virágba borult képet fest körém.

 

A távolban városba zárt falu hullámzik,

Rém könnyed, s csönded kis otthonom,

Ám azon túl valami nemesebb látszik,

Ott terül el szívem, a napsugár fodrokon.

 

Elönt e forró ölelés, feledése a télnek,

Bárány felhők tartják meg a Napot,

S a fák, a bokrok, mind magukhoz térnek,

Nyár volt, és lesz, boldog vagyok.

moBBing•  2018. július 8. 00:03

Elutasított vers 1.

Merítés.

Még csemete voltam, de már életunt szegény,
szakadt szatyrokból bort vedeltem én,
a tereken háltam, törültem ormányomat,
megtörtem a napsugarat, s öleltem a holdat,

és fölgyújtottam idegenek kukáit,
meg felvettem Isten kidobott ruháit, -
most levedlem szettem - az egyén lett oda,
hajóm a testem, a lelkem pocsolya - -

2

Lásd! Csonka fáink eldől
homlokáról patakzik a szellő,
omló tornyok fölött csak
haraggal kondul imára a harang!

Csóró ágaival békésen fekszik
álma, hogy a szél egyszer levelet fúj rá,
de már törzse a földtől régen elvált,
s cserepes ajkunk ejt rá áment!

3

Füzetemre szállnak a legyek le:
Akár fehér égen, fekete csillagok,
De tört énjei e szavaknak nem felelnek,
Hogy kis hazámban, én ki vagyok.
Mert talpra állok, de meddig?
Nincsen veszendő, se örök,
Az ég kigyúl, s kőbe kard ragad,
A remény mi megmarad.

4

Öt percet késik a vonat, - -
De mi már mínusz percet se
Vártunk, hogy elmúljunk. - -

5

lilává verte arcom a fény,
a napraforgó mégis lehajtja fejét, -
üveges tekintetem lepereg
az idő, a hely, és a jelenlét - -

ami maradt az nem egész,
kiporszívózott nappalik -
s a por és hamu örök párban
Ez az élet hogy tarthat itt? - -

6

A létnek égi hang még nem felelt,
Az utca a Halál dudáitól remeg meg,
Betört kirakatból TV útra kelt,
Sí maszk, kézben tompa, megfent
Kések és lidércek derengnek.

Bús gyász, sziréna búg, majd a lopott
Tévén tolvaj szól a néphez:
Nappal ez, zöröghet a robot,
S kik Napot nem láttak, az este zokog
Majd: vár rátok e fényes élet...

7

E korban elhal az ének,
Hol kerítés mögé bújnak a vének,
Már nem fiatalodnak érvek,
Hogy ezen a helyen miért éljek.

8

Akarj sokat,
S keveset,
Kavicsból kirakott
Hegyeket.

Vagy egyél csigát,
Bogarat, tücsköt sokat,
Ne tagadd, mi árt,
Kóstolj finomságokat!

Hisz mindez rögtön felfalna,
Hogyha téged megenni lehetne,
Mintha az öregség csendje is elhalna,
Te örök töretlen, ehetetlen.

9

"Állagom: sár; esőre várva por."

10

Mint iskola padjai mögött a zárt osztály,
Berögzült szokásom a gondolkozás,
Agyam holtig kibérelt lakatlan lakosztály,
Aminek hobbija a kortalan porfogás.

Skalpom este leveszem,
Az éjjeli szekrényre leteszem,
Fújok egy nagyot,
Holnap délig szabad vagyok.

Addig ma reggel is délig alszok,
Vekker ver fel, a kakas horkol,
Felöltözni egy ideig tartott,
Ma is leszek valahol.