Hangulatsorok

Emlékek vámszedői, szomorú napok
csodák maradékán tűnődve hallgatok,
rongyos álmaimon lépked most az este
nyárízű vágyaim itt hagynak legyintve
leválnak életemről, mint elsárgult levél
ágát siratva, míg röpteti a könnyű szél.

...szürke nappalokra
rajzolgatok egyre
élénkebb színeket
s magam is csodálkozom
még mindig
nem fogyott ki a festék...

becsomagoltuk jól
ki ne látszódjon
egy picike sarka sem
mert azt
nem bírnánk
elviselni
ha napfényre
kerülne
hazudtunk
mind a ketten

te nekem
én saját magamnak

...míg a szárnyak suhogni tudtak
vergődések küszöbén sírva
fájdalmat tűrni
csendedből tanultam...

...mert mi vagyok én
csak rezignált kis jel,
akit azt hiszed ismersz
és én is azt hiszem
az vagyok,
kit szemednek
megmutatok,
amikor futnak
a betűk, a szavak
s hagyom,
hogy megrajzoljanak
neked,
akit aztán
egy néma gondolattal
elviszel...