mezeimarianna blogja

mezeimarianna•  2020. április 8. 05:12

Mennék...

Mennék...

húz a szívem

s a vágy mi lök feléd,

de megzabolázza

táltos lelkem,

mi szökne

repülne

beeteljesülvén.


Mennék...


átszelve folyót

hágva hegyeket

korlátoktól szabadulva,

de gúzsba köt a lét

emberi mivoltom

megbéklyóz

újra meg újra.


Mennék...


keresztem e  sors

feszíti lelkem,

szilaj szívem,

szabad lehetnék

veled s benned

gyönyört élve,

ha átjutnék

a határon túlra,


nem lehet.


mezeimarianna•  2019. május 9. 06:01

Kihunyt a fény...

Kihunyt a fény,elment a lélek,
ajka nem hív, 
nem kér ölelést,
suttogása után
néma csend lett,
élete véget ért,
teste pihenni tért.


Kihunyt a fény,
elment a lélek,
nem kér enni, inni,
nem gyötri betegség,
többé nem szenved,
a szorítás enged,
élete véget ért,
a földről hazatért.





mezeimarianna•  2017. április 12. 05:31

Nagyon fáj...Árva szív

Árvácska nyílik hófehér,
sírodon él,növöget,
és tudom,hogy  nem jössz, nincs remény,
hogy visszatérsz, hogy még egyszer megölelsz.

Árvácska nyílik hófehér
nézem a köveket, hallom közeledsz,
és fáj a szív csalóka lélek-kép
te már nem lehetsz, te már nem jöhetsz.

Árvácska nyílik hófehér,
árva a szívem is nélküled,
üresen kongva visszahív
szeret, felidéz, nem feled.

mezeimarianna•  2017. március 20. 05:55

Nagyon fáj...Tavaszt bontogat...

Tavaszt bontogat a márciusi szél,
zöldell a világ, új életre kél,
langy eső permetez,mosdat földeket,
csak téged nem hoz vissza a kikelet.

Nem látod mily szép a hóvirág,
a megbújó, szerény kis ibolyát,
a nárciszt, a tulipánt, a tőzikét,
a réten futó nyuszit, az ijedt őzikét.

a gólyát, a rigót, a cinegét,
galambot, fácánt, ölyv - öt, kék vércsét,
sünit, békát, csigát, egeret,
birkát, lovat, kecskét, tehenet,

Nem hallod, nem látod, nem érzed,
az erdő, rét illatát, e sok szépet,
tavasz érkezett, itt a kikelet
csak te nem jöhetsz vissza, nem lehetsz.

Nagyon fáj.



mezeimarianna•  2017. március 5. 21:08

Zaklatott magány

Álomból felvert hangorkán
robajjal burkolt ébredés
háborgó riadás kóborol
falak közt jár, mint gyilkos kés.

Süvölt a szó száll, mint gondolat
agy hasad nő a repedés,
kifeszített béke szétszakad
darabokra hullik, nincs menekvés.

Idegek pattannak, mint labda a földről fel,
mit kéz vezet, üt le, irányít,
bolond csend zakatol, veri magányom
lelkemen tort ül, ünnepel.

/Bp. Keleti pályaudvar 2017. márc.4./