Talán Versek, Lelki Elvek

Örök kíváncsiság

Zöldülő hegy oldalát heves folyók formálták

Völgy mélyén egy szép új pad állt

Fény áradatban egy öreg ember lapult meg

Magányos békéjét egy ifjú lélek zavarta fel

Az ifjú így szólt:

Oly csodás ez a táj, én mégis szebbet kívánok

Mint a távolban füstbe burkolódzó vulkánok

Megannyi hihetetlen kincset rejt e világ

Ülni tovább már nem tudok, hajt a buzgóság

Az ifjú felállt és útjára ment, az öreg úr meg sem szólalt.

Tündöklő Parázs

Gyerekek az édességbolt kincseit csodálták

Kis kabátra egy kék pillangó szállt

Koszos, szűk utcákban hatalmas ember sereg

A fiú a nagy tömegen rohanva átprésel

Az ifjú így szólt:

Pillanatnyi örök öröm mind oda vész

Lettem volna gyors, mint a tűzvész

Akkor szívem még mindig te érted lángolna

Boldogan kézen fogva az arany páholyban

A tündöklő leányt elveszítve az ifjú útjára ment.

Vakító ragyogás

Mozaik palotában a hercegnőt elzárták

Hídról a madár messze tovaszállt

Égi torony körül mámorító felleg

Zsebében ezernyi kérdéssel

Az ifjú így szólt:

Ezer színű torony lakója, kérlek

Nem vagyok több, mint egy kósza lélek

Mutass nekem irányt lányhoz, kit elvesztettem

Hogy aztán örömködve mondhassam: megleltem

A palota összeomlott, az ifjú csalódottan, a romokon átvágva útjára ment.

Öreg füst

A régi hely felett száraz akácfák

Reménység szívétől már rég messze szállt

Lelke súlya alatt régi pad recseg

Mégis, mit kezdjen ennyi érzéssel

Az ifjú így szólt:

Megannyi idő eltelt

Szívem ürességgel megtelt

Annyi szépet láttam, nem is emlékszem

Úgy érzem, talán, végleg el is késtem

Mellette a semmit se változott idős úr a férfihoz fordult és így szólt:

Ne sirasd a csillag halálát, melynek fényét láthattad

Gyönyörű szép sugarai szívedben mind itt marad

Idővel benned is, ahogy ebben a völgyben, béke terem

Folyó sem jár már erre mégis ide talál a szerelem