maxika blogja

Novella
maxika•  2013. november 4. 12:18

Taxis mesélte

A taxiba egy erős testalkatú 35-40 közötti férfi szállt be,
 Öltönyben, nyakkendőben volt, de látszott rajta kellemetlen öltözet számára, útközben ki is gombolta az ingét és engedett a szorításon.

A címet egy céduláról olvasta , egy Pesterzsébeti utcát mondott be.

Mellém ült és beszédesnek bizonyult.

-Ismeri az utcát?

-Igen, már vittem oda utast.

-Tudja nem voltam még ott, most megyek először!

-Szép kertes házak vannak arra.

-Igen, na kíváncsi vagyok.

-Találkozó?

-Igen!De most juttatja eszembe, virágot nem vettem, tud közelben egy virágüzletet, amelyik ma is nyitva tart?

-Hogyne, úgy öt percnyire, arra kanyarodok.

-Látja, ha erről nem beszélünk, még odaállítok üres kézzel!

Megálltam a virágüzlet előtt,kb 2 perc múlva egy hatalmas rózsacsokorral szállt vissza a kocsiba.

-Ez, igen, gyönyörű csokor!

-Az eladótól tíz szálat kértem, de azt mondta 14 szálat ad, a 4 szálat fél áron adta oda, szóval azért sikerült ekkorára.

A ház előtt megálltam, a férfi kiszállt és egy százas borravalót adott.

Egy hét múlva ismét jött, csak annyit kérdezett amikor beszállt:

-Emlékszik még a címre?Ugyanoda megyünk.

-Természetesen, ez nálunk alapvető.

-Sok fuvarja volt ma?

-Á, ilyen jó időben alig,ha esik nekünk az a "jó idő", akkor több az utas, ma is veszünk virágot?

-Persze, ugyanott legyen szíves megállni, szerintem már engedményt is kapok.

-Lassan törzsvendéggé válik.

-Valahol egy édességboltot is tud út közben ?

-Igen, a virágbolttal majdnem szemben.

-Tudja mindketten szeretjük az édességet, de gondolom látni is rajtam?

-Nekem erről az jut eszembe: ami az életben jó, az vagy hizlal, vagy tilos!

-Nagyon jó mondás , ezt megjegyzem magamnak!

Bevásárolt, a szokásos rózsán kívül nagy méretű bon-bont is vett.

-Meggyel töltött, ez nagyon finom,  konyak meg dob rajta.

-Igen ismerem, valóban nagyon finom.

Megérkeztünk, a borravaló a szokásos volt és azzal köszönt el:

-Jövő vasárnap is szolgálatban lesz?

-Igen.

-Akkor majd hívom!

A következő  hét végén is kivittem Erzsébetre, de legközelebb gyümölcsöt vásárolt és annyit fűzött hozzá:

-Tudja ő nagyon szereti a banánt és a narancsot.

Ez így ment vagy három hónapon át.

Egyszer egy nagyobb csomagot hozott magával a kocsiba és nagy örömmel újságolta, ajándékot is hozott.A virág és az édesség persze nem maradhatott el.

Egy hónapig nem hívott.

A taxiállomáson szállt be és nem tűnt boldognak.

- Erzsébetre?- kérdeztem bizonytalanul?

-Nem! Budára megyünk a Frankel Leó útra.

-Virág?-kérdeztem,meglehetősen bizonytalanul.

-Nem, köszönöm!

-Szóval vége?-érdeklődtem óvatosan.

-Igen- mondta szomorúan.

Láttam a visszapillantóból küszködik a könnyeivel, majd  elővett egy papírzsebkendőt, megtörölte az arcát és csak annyit mondott:

-Képzelje,  az én Józsim, visszament a feleségéhez!

Az út hátralevő részét végig hüppögte...

 

 

maxika•  2013. augusztus 8. 16:28

Taxis mesélte ( Akupunktúra III)

     

A szőke hívott Budáról.Legalább 3 hónapja nem kért kocsit,de a mosolya, még mindig a régi.

Nem kérdeztem hova vigyem. Mellém ült. Ezen meglepődtem. A beszélgetést ő kezdeményezte.

-Maga mindig ilyen slágfertig? Mindig, mindenben?

-Többnyire-válaszoltam

-Azt tudja ugye, hogy megmentette a házasságom?

-Én csak az ügyfelemet védtem.No meg, szimpatikus nekem.

-Köszönöm!

-Ma utoljára megyünk Zuglóba- mondta és vett egy nagy levegőt.Néhány percig csendben ültünk a kocsiban, majd megszólalt:

-Elköszönök a barátomtól, mellesleg nem is tudja, ő a lányom apja,eddig nem mondtam meg neki, ezek után, már nem is fogom

-Ajaj, hát ez nem egyszerű helyzet.Miért nem a lány apjával házasodott össze?

-Utolsó évesek voltunk, persze szerettük egymást.Ekkor már bent volt a barátomnak az amerikai ösztöndíj kérelme és megkapta.3 hete volt arra, hogy elkészüljön , összecsomagoljon, vízum, meg hasonló.Amikor a reptéren elköszöntem tőle, már tudtam tehes vagyok, de azt akartam menjen ki Ez volt az álma, Amerika.Egy évig volt kint.

-Soha nem mondta meg neki?

-Ha akkor megmondom, maradt volna.Én szerettem őt annyira, azt mondtam, váljanak valóra álmai.

-Akkor kihez ment férjhez?

-Egy csoporttársamhoz. Mi szimpatizáltunk egymással már az első évfolyamban, de közbejött a nagy szerelem.Nagyon kitartó ember.Ő is mérnök.Tudta, hogy a lányom nem, tőle van.

Ezt maximálisan tisztelem benne.

-De félti magát.

-Igen, valahogy mindig úgy érezte, ő csak a második helyen van a szívemben.

-Nem így van?

-Lehet, de az elmúlt hetekben koncepciót váltottam,a férjemként kezelem, mindenben.

-Mit mond a barátjának, miért?

-Hazudok neki…azt mondom, a férjemet szeretem és ez egy tévedés volt.

-Elhiszi?

-Nem , de nem találkozunk többé.A férjem és a lányom mellett van a helyem

A lányom jövőre végez és Finnországba megy ki a barátja után, ő már kint van egy éve.

Nagyon jó felesége leszek, kitartott mellettem 18 évig.

Ketten maradunk,.boldogok lehetünk.Mindenünk megvan.

-Ennyi elég hozzá?

-Nagyon eltökélt vagyok.

-Azt látom!

-A legjobb feleség leszek Budán, mondtam már.Most veszek csülköt a hentesnél és megcsinálom Pékné módra, sok hagymával, azt nagyon szereti.

-Azt én is nagyon szeretem, főleg a hagyma miatt.

-Veszek hozzá egy üveg kékoportót, Bock fajtát.Ha majd koccintunk, gondolok magára.Most viszont kevesebb lesz egy utassal.

-Jövőre végzek, utána nem szeretnék taxizni, de ki tudja .

-Elköszönök, Isten vele!

-Sok sikert!

Felment a lépcsőn.Nagyon szerettem volna ha boldog lesz

.De nem csak azért, mert az utasom volt.

 

maxika•  2013. augusztus 7. 13:13

Taxis mesélte ( Akupunktúta II)

    

A szőke nő hívott, Budára.

Tíz percen belül ott voltam.Mosolyogva szállt be.A múltkor történtekről nem beszéltünk, sem akkor, sem később.

 -Szokásos? -kérdeztem

  -Igen. válaszolta

Már az Alagút előtt felfigyeltem egy BMW-re, mindig a párhuzamos sávban jött mögöttem, 3-4 kocsinyira lemaradva.Követett.

-Megkérdezhetem, milyen kocsija van a férjének?

- Audi, de miért kérdezi?

-Mert követ bennünket egy autó.

-Miből gondolja?

-Figyelem.

-Milyen autó?

-Egy BMW.

-Fekete?

-Igen.

-Van tippje, ki lehet?

-A férjem céges kocsija ilyen.Nem akarok hátrafordulni.Felismeri aki vezeti?

-Nem , mert sötétített az üveg.

-Akkor, mit javasol?

-A Clark Ádám téren körforgalom van, ott kiderül,körözünk egyet.

A körforgalomban nem mentem át Pestre, csináltam egy kört.A BMW nem követett.Átment a Lánchídon.

-Sikerült!-mondtam némi büszkeséggel

Mielőtt még megnyugodhattunk volna,  ismét feltünt a BMW-t.Szerintem átjött a hídon és a Grasham előtt ő is csinált egy kört és így éppen utánunk tudott jönni, nagyjából 50 méterrel lemaradva.

-Megint itt van-mondtam

-A BMW-s-kérdezte az utasom

-Igen.

-Mit javasol?

-Nem tudom, majd kitalálok valamit!

A Keletinél a metróépítés miatt, ideiglenes sávok vannak felfestve,ez adta az ötletet.

Beálltam a balra kanyarodó sávba és a zöldnél nem indultam el, kitettem a vészvillogómat és intettem a hátam mögött állóknak menjenek, behalt a kocsim!

Amikor sárgára váltott, gázt adtam és elmentem egyenesen a Duna felé, az Emkénél pedig elmentem a Nyugati irányába.A BMW- t leráztam

- Mint a Taxi filmben-lelkendezett a szőke

-Köszönöm!-válaszoltam

-Merre megyünk tovább-kérdezte

-Készültem egy kis meglepetéssel!

-Nocsak!

-Hová megyünk?

-Kérek 20 percet és kiderül

-Rendben, azt hiszem megbízok magában.Most is!

Kimentem Telkibe és megálltam  egy magánklinika előtt,.plasztikai műtétekre specializálódott intézmény volt, egy utasomtól tudom.

-És most? Kérdezte, miután elolvasta az épület falán a feliratot

-Nem szeretne a férjének egy kis meglepetést?-kérdeztem

Egy pillanatra elgondolkodott

-De-mondta és kiszállt.Várjon meg kérem!

-Úgy 20 perc múlva jött ki.

-Micsoda pasas maga- mondta

-A férjem egyébként is mondta legyek 75-ös, most megkapja!

Egy hónap múlva hívott, kijött a ház elé egy nagy táskát hozott és átadta.

-Nem tudtam dönteni, ezért mind a kettőt megvettem, egészségére.A táskában egy üveg Chivas, 12 éves és egy üveg 8 éves  Ballantines  volt.

-Köszönöm!

-Nem is mondta, csinos vagyok és a testhezálló pulóverében kihúzta magát és felém fordult, mutatva a plasztikázás eredményét.

-De, nagyon jó lett--válaszoltam

-Ügyes taxis-mondta és felment a lépcsőn.

A kaputól még intett.Visszaintettem.

Nem hívott azóta....

maxika•  2013. augusztus 2. 16:32

Taxis mesélte XII


A kocsiba egy pap szállt be, mint később kiderült, katolikus plébános volt.
Nagy bőröndje volt és  Ferihegyre vitette magát.Mellém ült és miután Budáról indultunk, volt idő beszélgetni.
-Elnézést, hogyan szólíthatom?
-Gábor atya a nevem-és mosolygott hozzá.
-Elrepül valahová?
-Olaszországba.
-Rómába?
-Igen, kaptam egy meghívást.Még sohasem repültem,bevallom izgulok.
-De hisz Ő,  Önnel van-és felfelé böktem az ujjammal
-Igen tudom-mondta és keresztet vetett.
-Akkor a vatikánba is körülnéz, gondolom?
-Igen,valószínű a Szentatyával is találkozom, igaz, többed magammal.A pöspök úr szervezte és ez  a program része.  Tudja, ez olyan jutalomút féle.
-Szóval kiérdemelte?
-Igen, így is lehetne mondani.
-Ebben nem biztos?-kíváncsiskodtam
-Ez egy hosszabb történet.Ugyanis kértem az áthelyezésemet és a római út  lett belőle
-Nem szerették a faluban a hívők, vagy más oka volt? Tudom nem illik ilyenről beszélni, de netán anyagi jellegű?
-Á nem! Egészen más.A falubeliek nagyon is jól befogadtak.Személyes ok.
-Nem jött ki a polgármesterrel?
-Dehogy is, minden vasárnapra érvényes ebédmeghívásom van tőle.
-Összetűzött a falu valamelyik potentáltjával?
-Nem –mondta és csak nézett maga elé.
-Letértem a helyes útról.
-Ittasan vezette a kocsiját?-dobtam be, más nem jutott az eszembe
-Nem.Beleszerettem a kórusból egy lányba.De már úgy 4-5 éve.
-Megtudta valaki?
-Nem, soha.
-Akkor?-értehetetlenkedtem
-Én tanítottam be nekik a dalokat és ő nagyon megtetszett.Akkor én 25 voltam, ő 18.
-Csak beszélgettünk. Soha nem találkoztunk kettesben.
-Kitudódott valami?
-Nem.Amikor a férjhezmenetele előtt eljött meggyónni, annyit mondtam neki,Istenen kívül van még valaki, aki vigyáz rá.De nem szólt semmit.Csendben elköszönt tőlem és kijött a gyóntatószékből.Én adtam őket össze.Másnap elmentem az orvoshoz és kértem tőle altatót.Akkor már nem aludtam egy hete semmit.
-Mikor kérte az áthelyezést? Akkor?
-Nem.2  Évvel később, amikor a keresztelőre hívtak.Bementem a Püspök Úrhoz és kértem az áthelyezésemet.Megkérdezte miért..Elmeséltem neki a történetet.
Eljött és megkeresztelte a picit, helyettem.Én az első padban ültem.Utána beszélgettünk
-Áthelyezték?
-Nem, maradtam.A második gyereket már én kereszteltem meg tavaly.Már nem fájt…
-Így repül Rómába?
-Igen.
Amikor elköszönt tőlem, annyit mondott:
-Ha egy hét múlva szabad lesz, elmesélem milyen volt.Addig is Isten áldja!

maxika•  2013. július 8. 10:01

Taxis mesélte X

 

A kocsiba egy, igen termetes férfi szállt be, mint kiderült, hentes volt.

-Kérem, óvatosan kövesse azt a piros Yarist, ha lehet, ne menjen a közelébe, nehogy észrevegye, hogy követjük

-Persze uram, óvatos leszek, bár őszintén, még sohasem volt, ilyen kölönleges fuvarom.

Az előttünk haladó kocsit, egy fiatalosnak tűnő, szőke nő vezette.Szabályosan közlekedett, a város északi felé hajtott.Az egyik piros lámpánál, maga felé fordította a tükröt és megigazította a  frizuráját.Majd később, felvette a telefonját, de csak rövid ideig beszélt.

-Látja, most is beszél!- hadarta a férfi.

-Csak röviden telefonált-nyugtattam.

-Mostanában ha hívása van, mindig gyorsan befejezi a beszélgetést, kivéve, ha az anyjával beszél, de azt általában akkor intézi, ha egyedül van, de ezt nem is bánom, annyira nem kedvelem az anyósomat.A lányát diplomásnak szánta, tudom én jól, de mondja meg nekem, hány jó hentes lát munka nélkül és hány diplomás megy külföldre, mert nem talál normális melót magának.

-Hát szó ami szó, a maga szakmája az keresett-erősítettem meg.

-Egyszer elment dolgozni, pedig nem dicsekvésként mondom, nem keresek rosszul, meg magunk között szólva, húsra nem költünk egy forintot sem, évek óta, de reggel hatra ment , hulla fáradt volt, nem érezte a lábait, a  sok állástól és hazahozott 60000 ft-ot.

Mondtam neki, ezért ne járjon el hajnalban sehova,  inkább főzzőn rendesen, vegyen friss zöldséget a piacon, a húst meg minden nap én előállítom.Egy ideig élvezte, de mostanában egyre többet jár el, pedig nincsenek barátnői, a nővére meg vidéken él, Miskolcon.

A Yaris, most egy családi ház bejárata elé hajtott és a nő kiszállt belőle.Mi egy 50 méterre, egy kis bolt előtt parkolóban álltunk meg, kellő távolságban.

A nő csengetett, a férfi  majd kinyomta a szélvédőt, annyira figyelte az eseményeket.

Egy fiatal férfi jött ki a házból, ismerősként üdvözölték egymást, majd 2-3 mondatot váltottak, a férfi a kulcsokat a nő kezébe adta , majd beült a kocsijába és elment.A nő felment a lépcsőn és bement a lakásba.

Az utasom nem bírta a várakozást és fel alá sétált a parkolóban.

-Az óra csak nyugodtan ketyegjen-mondta.

Úgy jó órája ültünk, amikor megkérdezte tőlem.

-Maga érti ezt?

-Mire gondol?

-Mit csinálhat ott bent, ennyi ideig?

-Nem a barátnőjánél van?-próbáltam enyhíteni a feszült helyzeten.

-Nem lakik erre senki ismerőse.

Két órája is volt már, hogy várakoztunk, amikor egy fiatal nő, megállt a kocsijával a ház előtt és bement.

De ekkor már nem bírt magával az utasom és szólt, hogy várjam meg, bemegy a házba

Én is kiszálltam és mint ráérős járókelő lassan követtem, ahogy a bejárathoz ért.

Cengetett,.a nő kiijött a kapuhoz és kérdezte:

-Jónapot, kit keres?

A hentes egyébként is pirospozsgás arca, még pirosabb lett és csak annyit tudott iedegességében kinyögni.
-A Gabit keresem!

A nő egy pillanatra maga elé nézett, majd , megszólalt:

-Ja a bébiszittter!

-Micsoda?

-A Gabit keresi nem, ő vigyáz a gyerekekre, vagy valami baj van netán?

-Nem, á dehogy,.Mondta talpig vörösen az utasom és már jött is visssza.-

-Ja viszlát! -Kiáltotta még oda a nőnek

Beültünk a kocsiba és sokáig nem szól semmit.

Mielőtt kiszállt csak ennyit mondott, inkább csak magának:

-Lehet, hogy mégis csak  beszélnem kellene vele.Ez a szitterkedés nem is olyan strapás, nem?

Kifizetett és azt mondta, holnap hoz nekem, egy nagy adag, igazi orjahúst.

-Tudja, azt nem mindenki bontja, úgy, ahogy én, majd meglátja.

Ahogy ígérte, hozott  egy nagy adaggal, de hozzátette, csak szép lassan főzzék meg, lassan.

Tényleg finom leves volt belőle…