Ripli lászló blogja

Sötét felhők tornyosultak a víz áztatta partok fölött,
fák suhogása, patak, folyó morajlása
súgta: az értelem elszökött.
Oh, Te szegény táj, melynek földjét több ezerszer áztatta vér,
hideg csillagzatod kihűlt mezők, testek mentén,
ki ez újabb veszélyt látta volna: nincs olyan vén.
Tested ordas farkasok állták körül,
szimatot fogva, osonva, falkában vadásztak
rád: senki sem menekül.

Hatalmas földek, völgyek, hegyek, melyeket a csorgó nyál
jogtalanul birtokol, angol, francia, német, olasz, spanyol
erővel vették el: tettek birtokul.
Óceánok, tengerek, szorosok, melyre a nagy medvének fájt
a foga, izzadt tenyere, s a rettentő kérdés, melyet félve
tett fel minden ember: szenved "Európa beteg embere"?
Mindent a gúny, az érdek, a gazdaság ural,
nem érdekelte Őket semmi, csak gazdagabbak legyenek
még egyúttal: Pénzük ezentúl a bankjukban fial.

Hírek érkeztek, riadalom kelt Európa szerte,
trónörököst egy gyáva féreg csalta
tőrbe: vérben nyugszik Ferdinánd és neje.
Mily bűn, átok tett, felháborító, aljas merénylet,
mely a meggondolatlan casus bellihez vezetett,
nagyhatalmak szemében: csak örömkönnyek csepegtek!
Morajlott a tömeg, zengtek a fájdalmas, vérlázító
szavak, ki volt az, ki először fegyvert
fogott: háborúba ész nélkül rohannak!

Szegény, elnyomott, kihasznált, meggyötört magyar
nép, kit csak érdekből vezettek csatába, megtévesztésnek
volt értelme: a szívességnek volt bizony felára.
Hisz ép ésszel ki gondolná, hogy ember jó kedvére
indul csatába, volt egy szomszéd, ki mellett szót
emelt: Tisza István kormánya.
A gőg, a pénz, s a bankárok bizony nem hallgattak
szavára, az érdes szavak, fák árnyékában megbúvó
titkos érdekek: lesz minden magyar kárára.

Csak folyt a vér, ömlött, áztatta az ismeretlen földeket
értelmetlenül, hisz amiért harcoltunk, nem nekünk
szánták: S ez így volt kezdettől.
Undorító, gőgös háború a megszálló, elnyomó
nemzetért, még hogy testvér az, ki minden
nap: csak kapkod a fegyverért.
És Te szegény nép, ki mindig csak sodródtál
az árral, ki mindig becsületesen törődtél Isten
adta gyönyörű hazáddal: elvesztél.

Nagy medvére bús szín, vörös költözött, ki harcolt
gyáván ölték, büszkén estek el fehérként, ordas farkas
szimatolgat: éljenek csak bolsevikként.
Ám a meggyötört bús medve, talpra állni nem
tudott, Európa szerte forradalomra hergelt,
buzdított: éljen a szovjet! - Így uszított.
Az eszme terjed, mérgezi a bánatos, jajgató
elmét, oldalt váltva, megváltást, oltalmat
várva: éljenzi a vergődő medvét.

Európa közepében, ki uszító volt és egyben
barát, most erősen dörzsölte töredezett, fásult
markát: erőszakkal veszi el jogtalan jussát!
Hol egykor büszkén álltak Árpád hős
hadai, most gyáván, remegő lábbal más mögé
bújva: szórják a vörösök zászlait.
A terror, mely a vidékre költözött, vörös
gúnyában gyilkolt, ok nélkül ölt,
üldözött: ki nem halott, román elől menekül.

Jött a remény, fehér ló hátán, ki mellett az igazság
állt; nagy viharban, szélsőségek között bontott vitorlát, s életére
ígért: Európának rendet, Hazának felelős kormányt!
"A földre szabadult poklot még senki sem csendesítette le
azzal, hogy angyalszárnyakkal legyezgette" volna
untalan: a békének, háborúk után, ára van!
Vörös és fehér, köztük lyukacsos, göröngyös
út, melyen eddig még senki sem járt előtte
délcegen: izzó nap bukik át a bérceken.

Csendesül a zavaró zaj, mely folyton folyvást fülekben
duruzsol, Európa végre békét ajánl Vitézünknek
jutalmul: Versailles-i kastélyban készül a diktátum!
Sötét lapon, sötét vastag betűk domborulnak, poros
könyvben, amerikaiak által tépett sötétkék szalag, melyen vörös
betűkkel díszítve áll: régóta tervezett, halálos ítélet vár!
Asztalra letett kínos percek, ámulat és csend, sorok között
súlyos mondatok rejlenek, leírva, hogy tudatosan tönkreteszik
e ősi nemzetet: szívfájdítóan kegyetlen eme rettenet!

Nincs Isten színe előtt sem, olyan elfogadható
indok, mellyel megpecsételnek egy évezredes
nemzetet: Nem, ilyen indok, érvelés nem létezhet!
Mégis a világon átsöprő, pusztító háború, sötét indokolt
félelem, mely a vörös invázió ellen fellángolt Európa
szerte: Sötét sakkfigurák suttognak, felemelt hangnembe!
Félelem az ismeretlentől, az idegen eszmétől, a polgárháborúk
tömkelegétől; félve őrzött, ropogós bankrendszerük épségének
megőrzése a cél: A háborúkért Magyarország, egyedül Te fizessél!

Megtörtént hát, hogy idegen helyen elárulták, keresztre feszítették,
szögre verték, lándzsával szúrták át egykor Isten testének
megnyilvánulását: Többen is látják e test feltámadását!
Idegen helyen elárulták, pici darabokra szétszaggatták,
rajzolgatták nem létező országok, létező tájainak új
határát: Tőrdöfésként, megmaradt gazdaságát szétrombolják!
Sötét lapon, sötét halovány betűkkel, sötét könyvbe burkolva,
koromsötét kamra mélyén, emberek elől eldugva
pihen:

Az ítélet, mely életfogytiglani büntetés egy legkevésbé bűnös nemzet ellen!

2014.06.04.

Elestem. A harcmező üres, s kietlen.
Nehéz volt a harc, sokat vesztettem,
Hova lett romokban heverő, értékekkel teli életem?
Fájnak a mély sebek, s fájnak az örömteli percek,
Örökre magamban hordom a mérgező férgeket.
Belülről marják testem, érzem a halált,
Nincs rá gyógyszer, nincs rá mód…Rámtalált!

Mily szép szemek. Oh, mily csodálatos csók,
Tán sebeim felejthetem, s talpra állhatok?
Oly szép a hang, mely fülem simogatja,
Oly csodás a kéz, mely belemarkol oldalamba.
Mondd, ki küldött?
Tán a halál, hogy legyen néhány szép napom,
Vagy angyalok szántak meg, e sötét hajnalon?

Mondd! Érzed a lelkemben ütött sebek mélységét?
Kérlek, tedd a kezed mellkasomra!
Érzed szívem változó ritmusát?!
Gyógyszer lennél tán, ki számomra a gyógyulást elhozza?
Miért látlak esténként háborgatott álmaimban?
Vagy én lennék Neked a gyógyszer,
Ki erős kezével, hűvös éjszakákon átölel?

Mondd! Szeretni vagy megölni jöttél?
Ha megölni jöttél Rád bízom testemet,
Mikor kitéped szánalmas lelkemet,
Nézni szeretném fényes, s csillogó szemedet.
Viszont, ha a szeretet az, melyet édes ajkad sugallt,
Engedd, hogy megosszam Veled álmaimat,
Féltett álmaimat, melyeket, oly sokszor tönkretettek, s átírtak!

Bárhogy is legyen csókod ízét még most is számon érzem,
Szemed csillogása ragyog fenn az égen!
Mosolyod vetekszik a világ legdrágább kincsével,
Hogy találkoztam Veled…nem volt véletlen.
Ne! Ne szólj egy szót sem! Nézz mélyen kérlelő szemeimbe,
Ne mondj semmit! Én tudni fogom, hogy mit keressek!
Csókolj meg, ha tetszem, s elfogadsz,
Csókolj meg, ha elvágnád torkomat:
Így legalább boldogan lelem halálomat!