más írók tollából

abormy•  2010. június 2. 09:22

Faludy György: Egy helytartóhoz 25 év után

Haynaunak indultál. Ez rég volt, mondják
Megszédültél. Naftalinba tetted
a kötelet s előkerült a kolbász.
Azt hallom, hogy szeretnek.

Trézsi anyánk! Jó öreg Ferenc Jóska!
Tisza István: esze mint a borotva!
Bölcs vezetőnk, Rákosi!
Ha az ember meg nem szökik, megszokja.

Szabad utazni, csendesen morogni
s lopni – várhatsz-e helytartótól többet?
Olbrich, Bierut, Gottwald, Ulbricht, Novotny:
mind elmarad mögötted.

Álnok vagy, szkizofrén, provinciális
s hazug. Opportunizmusod csigája
hány szovjet elvtárs nadrágján mászott fel!
Rendszerint nem hiába.

Erős vagy. Néked a hatalom minden,
Más nem számít. Ezért, hogy alkirályi
Székedből még legjobb barátaid sem
Tudtak kiintrikálni

Egy népet segítettél megalázni
az orosznak. Függetlensége álmán
tipródsz fölényes közönnyel, mint Pálffy,
Bach Sándor, Tisza Kálmán.

A szabadság csodaszarvasát űztük
négyszáz éve. De ki fut most utána?
Te érted el. Szívós vagy. Egy országot
toltál át Ázsiába.

Tied a jelen. Agycenzúrázott
múltaddal mint vagy? Olykor, esti csendben
hallod-e újra, ahogy Rajk barátod
nyakcsigolyája reccsen?

Ha altatóval sem tudsz már aludni:
Tóth Ilonka sóhaja utolér-e,
s Losonczy hörgése, akinek kását
töltettél tüdejébe?

Mint víz alatti, elmerült harangok:
hintáznak-e hajnal fele agyadnál
a tizennyolc esztendős iskolások,
kiket felakasztattál?

És a jövő? Aki még el nem gárgyult,
az ismeri a kilövőpályákat,
miket a ruszkik szerte Dunántúl
gyér erdeibe vágtak.

Ha háború jön, rajtunk kezdik.
A föld olajfestéke hámlik. Izzó szőre
leperzselődik. A Balaton fölforr,
gázfelhő lesz belőle,

a városok rizsporrá kenődnek szét,
halálsugarak csapnak fel az égre,
és nem marad se sir, se rom, sem emlék.
Más nem lehet a vége.

Mit bánod ezt? Amíg élsz, zsíros torkok
csámcsognak körül és ha meghalsz, tested
dísz sírba kerül. És hol vannak ők már,
akik utat kerestek,

hogy nagyhatalmak öngyilkos viszálya
közt magunkat békésnek és szabadnak
tudjuk egyszer? Nagy Imre így kívánta.
Őt is felakasztattad.

(Toronto, 1981)

abormy•  2010. május 19. 13:18

Örkény István :BALLADA A KÖLTÉSZET HATALMÁRÓL

BALLADA A KÖLTÉSZET HATALMÁRÓL

A körúton állt egy telefonfülke. Ajtaja sűrűn nyitódott-csukódott. Az emberek megtárgyalták ügyes-bajos dolgaikat, fölhívták a lakáshivatalt, megbeszéltek egy találkát, pénzt kértek kölcsön a barátaiktól, vagy féltékenységükkel gyötörték kedvesüket. Egy idős asszony, miután visszaakasztotta a hallgatót, egyszer nekidőlt a készüléknek, és sírt. Ilyen eset azonban csak ritkán fordult elő.

Egy napsütéses nyári délutánon a fülkébe lépett a költő. Fölhívott egy szerkesztőt, és így szólt:

- Megvan az utolsó négy sor!

Egy piszkos papírszeletről felolvasott négy verssort.

- Jaj, milyen leverő! - mondta a szerkesztő. - Írd át még egyszer, de sokkal derűsebben.

A költő hiába érvelt. Hamarosan letette a hallgatót, és eltávozott.

Egy ideig nem jött senki, a fülke üresen állt. Aztán megjelent egy javakorabeli asszony, feltűnő kövér termettel, feltűnő nagyságú keblekkel, nagy virágos nyári ruhába öltözötten. Ki akarta nyitni a fülke ajtaját.

Az ajtó nehezen nyílt. Először nem is akart kinyílni, de aztán hirtelen kivágódott úgy, hogy valósággal visszalökte az utcára a hölgyet. A következő kísérletre az ajtó olyan módon válaszolt, hogy az már rúgásnak is beillett. A hölgy hátratántorodott, és nekiesett a postaládának.

Az autóbuszra várakozó utasok odacsoportosultak. Kivált közülük egy aktatáskás, erélyes fellépésű férfi. Megpróbált benyitni a fülkébe, de olyan ütést kapott az ajtótól, hogy hanyatt esett a kövezeten. Mind többen és többen gyűltek oda, megjegyzéseket tettek a fülkére, a postára és a nagy virágos hölgyre. Egyesek tudni vélték, hogy magas feszültségű áram van az ajtóban, mások szerint a nagy virágos hölgy meg a cinkosa el akarták rabolni a készülékben lévő érméket, de idejében lefülelték őket. A fülke egy ideig némán hallgatta oktalan találgatásukat, aztán megfordult, és nyugodt léptekkel elindult a Rákóczi úton. A sarkon éppen pirosat jelzett a lámpa, a fülke megállt és várt.

Az emberek utánanéztek, de nem szóltak semmit; minálunk semmin sem csodálkoznak, legföljebb azon, ami természetes. Megjött az autóbusz, elvitte az utasokat, a fülke pedig vidáman ballagott végig a Rákóczi úton a verőfényes nyári délutánban.

Nézegette a kirakatokat. Elácsorgott a virágüzlet előtt, egyesek látták bemenni egy könyvesboltba, de lehet, hogy összetévesztették valaki mással. Egy mellékutcai italboltban felhajtott egy kupica rumot, aztán végigsétált a Duna-parton, és átment a Margitszigetre. Az egykori kolostor romjainál meglátott egy másik telefonfülkét. Továbbsétált, aztán visszafordult, végül átment a másik oldalra, és tapintatosan, de kitartóan szemezni kezdett a túlsó fülkével. Később, amikor már sötétedett, belegázolt egy virágágyba a rózsák közé.

Hogy éjszaka mi történt a romoknál, mi nem, azt nem lehet kideríteni, mert a szigeten rossz a közvilágítás. De másnap a korai járókelők észrevették, hogy a romok előtti fülke tele van dobálva vérvörös rózsával, a telefonkészülék pedig egész nap tévesen kapcsolt. A másik fülkének akkor már hűlt helye volt.

Ő pirkadatkor elhagyta a Szigetet, és átkelt Budára. Fölment a Gellérthegyre, onnan hegyen-völgyön át a Hármashatár-hegy csúcsára kapaszkodott föl, aztán leereszkedett a hegy oldalán, és nekivágott az országútnak. Soha többé nem látták Budapesten.

*

A városon kívül, a Hűvösvölgy utolsó házain is túl, Nagykovácsi községtől azonban jóval innen van egy vadvirágos rét. Akkora csak, hogy kifulladás nélkül körbe tudja futni egy kisgyerek, s olyan rejtve él a magas törzsű fák közt, mint egy tengerszem. Túl kicsi még ahhoz is, hogy valaki lekaszálja; ennélfogva nyár közepén már derékmagasságig nő rajta a fű, a gaz meg a virág. Ez az a hely, ahol a fülke letanyázott.

A kirándulók, akik erre vetődnek vasárnaponta, nagyon megörülnek neki. Kedvük támad megtréfálni valakit, aki még az igazak álmát alussza, vagy eszükbe jut hazatelefonálni, hogy tegyék a lábtörlő alá az otthon hagyott kulcsot. Belépnek a fülkébe - mely kissé rézsút dőlt a puha talajon -, s miközben az ajtón utánuk hajolnak a hosszú szárú vadvirágok, fölveszik a telefonkagylót.

A készülék azonban nem ad vonalat. Ehelyett négy verssor szólal meg a telefonkagylóban, olyan halkan, mintha hangfogós hegedűn... A bedobott pénzt a készülék nem adja vissza, de emiatt még senki sem tett panaszt.

abormy•  2010. május 19. 13:15

Örkény István: Egyperces novellák

NÁSZUTASOK A LÉGYPAPÍRON

Nem mentek sehová. Minek is? Itt ez a szép Budapest, mondta az ifjú férj, van itt színház, mozi, hangverseny, látnivaló elég.

Otthon maradtak. Szépen, szerelmesen teltek mézesheteik.

Egy délután azonban, úgy fél hét felé, fölakadtak a lámpáról lelógó légypapíron.

- Buta egy véletlen!

*

A FÉRJ: Szeretsz, angyalom?

AZ ASSZONYKA: Nagyon.

A FÉRJ: Hát akkor gyere.

AZ ASSZONYKA: Már megint?

A FÉRJ: Gyeregyere.

AZ ASSZONYKA: Jaj, hogy te milyen vad vagy.

A FÉRJ: Gyeregyeregyere. Gyere!

AZ ASSZONYKA: Mindjárt, csak valamibe bele van ragadva a sarkam.

A FÉRJ: Rúgd le a cipőcskédet, de siess!

AZ ASSZONYKA: Akkor ma megint itthon maradunk. Pedig Csajkovszkij-est van a Zeneakadémián.

A FÉRJ: Fütyülök Csajkovszkijra.

AZ ASSZONYKA: Inkább mennél színházba?

A FÉRJ: Á, ezek a szájbarágós magyar rendezők... Mondd, te nem úgy érzed, mintha lengenénk?

AZ ASSZONYKA: Talán csak bebeszéled magadnak.

A FÉRJ: Egészen határozottan úgy érzem, mintha madzagon lógnék, és a levegőben himbálóznék ide-oda.

AZ ASSZONYKA: Ne törődj vele. Nézd meg, mi megy az Operában.

A FÉRJ: Hol az újság?

AZ ASSZONYKA: A konyhaasztalon.

A FÉRJ: Nem tudok kimenni, mert már nekem is bele van ragadva a lábam valamibe.

AZ ASSZONYKA: Furcsa... Nekem úgy rémlik, hogy az Álarcosbál.

A FÉRJ: Mondd, kérlek, amibe a cipőd beleragadt, az valami fényes és ragadós máz?

AZ ASSZONYKA: Olyasmi.

A FÉRJ: Én már a kezemet se tudom belőle kihúzni.

AZ ASSZONYKA: Hogy te hogy szeretsz panaszkodni! Az lesz a vége, hogy megint itthon ülhetünk.

A FÉRJ: Mi ez a rángatózás?

AZ ASSZONYKA: Megpróbálok kimászni ebből a ragacsból.

A FÉRJ: Ne vacakolj, mert még leszakadunk.

AZ ASSZONYKA: Hát te már mindenbe beletörődsz? Pedig azért szerettem beléd, mert olyan vállalkozó kedvű voltál, mindig megnevettettél, és azt mondtad, imádod a zenét...

A FÉRJ: Hiába imádom a zenét, ha nem tudom a végtagjaimat megmozdítani.

AZ ASSZONYKA: Mintha te volnál az első, aki beleragadt valamibe! Vannak rokkantak, láb nélkül. De ők is élnek, dolgoznak, még szórakoznak is.

A FÉRJ: Most mintha forognánk.

AZ ASSZONYKA: Ez is zavar?

A FÉRJ: Ilyet még nem is hallottam.

AZ ASSZONYKA: Akkor megmagyarázom. Befúj a szél a lépcsőházból, az forgatja ezt a ragadós micsodát. Megnyugodtál?

A FÉRJ: Hogy nyugodnék meg, amikor már hasig vagyok ebben a ragacsban!

AZ ASSZONYKA: Te csak fújod a magadét! Húsz perc múlva hét. Már csak taxival érünk az Operába.

A FÉRJ: Semmibe veszed az élet realitásait?

AZ ASSZONYKA: Azt mondtuk, hogy ez a házasság nem olyan lesz, mint a többi. Mi nem fogunk kifogyni a szóból, elfásulni, veszekedni, elválni. Én még nagyokat akarok nevetni, és három gyereket akarok, és zenei iskolába akarom őket íratni.

A FÉRJ: Már a szájamig ér.

AZ ASSZONYKA: Légy szíves, telefonálj taxiért.

 

abormy•  2010. május 19. 11:49

Dsida Jenő- Az utolsó miatyánk

Az utolsó miatyánk

Parányi pirula.
Itt a lámpaoltás.
Miatyánk ki vagy a mennyekben!
Megint egy sikoltás.

Aludni, aludni,
csend, nyugalom, béke.
Szenteltessék meg a Te neved!
Lesz-e ennek vége?

Magas bácsi sóhajt,
aki meghal, jól jár.
Jöjjön el a Te országod!
Hat az altató már.

Csillagok villognak.
Hunyorogva int egy.
Legyen meg a Te akaratod!
Nekem minden mindegy.

1938.

abormy•  2009. november 29. 15:35

Janus Pannonius

Panaszkodik a király hosszas távolléte miatt


Tombol a téli hideg, s te csatázol a hős sereg élén,
   Nem tart vissza, tudom, sem havazás, sem a szél.
Ebben a zordon időben a kard befagy ám a hüvelyébe
   És a lovat se lehet fogni, ha dermed a kéz.
Harcolsz, várfalakat döntesz le titáni erővel,
   Mars se különb, de hiszen benned atyád szive ver.
Jobb, ha pihensz a hidegben s táborozásra csak akkor
   Gondolsz, hogyha beáll újra a szép kikelet.