„A költészet… ruha legyen, vagy... "

„A költészet… ruha legyen, vagy meztelenség” – Riport Zajácz Edinával

 

Zajácz Edina. (A továbbiakban, Edy – a szerk.)Egy nő, egy anya, egy kreatív, lírikus lélek, aki cáfolva a fizika törvényeit tesz-vesz, él, alkot, és csodálja az Életet, és mindent, amit Isten számára megadatott.

Edinát a Poet.hu internetes irodalmi honlapon ismertem meg - de nem csak itt találkozhatunk verseivel, hanem a Magyar Líra Csarnokában, a Héttoronyban, stb... -. aztán a Facebookon kezdtem el őt igazán olvasni. Ennek körülbelül lassan fél éve. Felfigyeltem versei lírikus hangnemére, a tiszta, és gyönyörű fogalmazásmódjára, és a verstani tudásra, ami csemege egy olyan ember szemének, aki szereti a sorokat elemezni is.

Ennek a szimpátiának köszönhető, hogy elkezdtünk beszélgetni, meg persze sok minden más is, de az mosolyt csalna mindenki arcára, sőt, lehet sokkoló is a sok történet, amit azóta közösen megéltünk. Azt hiszem közel kerültünk egymáshoz, és ez így is marad, biztosra vehető…

Az év elején, egy pályázat okán jutott eszembe, hogy megkérdezem, lenne-e kedve beszélgetni velem arról, - amit örömmel tudtam meg én is - , hogy egy saját kötetes pályázaton az első helyen végzett, és ennek köszönhetően, hamarosan egy verseskötet készül, általa kiválasztott verseivel.

Természetesen igent mondott, hiszen miért ne. Amennyit mi már beszélgettünk!!

Edy! Sokaktól megkérdezem, mióta ír, és milyen indíttatásból rímeket. Tudom, közhelyes kérdésnek tűnik, de amikor riportalanyaim, azaz Ti megfogalmazzátok, mindig csodálkozom, mert válaszaitokból, már az első mondattól kezdve érződik a költészet iránti elkötelezettségetek, hitvallásotok, szenvedélyetek. Tőled is ezt kérdezném először.

mondd, minek köszönhető, hogy anno – egyszer -, tollat ragadtál? Mit éreztél, amikor az első versedet megírtad, és körülbelül, ez mikor volt.

Először is engedd meg, hogy megköszönjem neked, méltónak találtál erre a beszélgetésre.

A vers szeretete szinte gyermekkoromtól kísér, éppen megtanultam olvasni, amikor édesanyám nyolc éves koromban kivette kezemből a József Attila kötetet, mondván, hogy nem nekem való. Mindent elolvastam ami a kezembe akadt, az első "versemet" 14 éves koromban írtam, emlékszem rá, mert számomra nagyon kedves emberhez szólt. Magam is mosolygok a rajongáson, színésznő szerettem volna lenni, Tahi Tóth László színművész volt a mindenem, hozzá írtam először. El is küldtem neki, s örültem levelének, melyben meghatódottságát fejezte ki. Középiskolás koromban pedig már a szerelem adta írásaim témáját.

-Mosolygás -

Nemrégiben hallottam a hírt, hogy Beri Robi vezetésével kiírt Éden Művészeti Hálózat pénz-fődíjas Pályázatán –Vershajlások - Te is indultál, és azt, hogy nagyon jó helyen, mégpedig az első helyen végeztél. Mesélnél erről a pályázatról? Azt is tudom, hogy első helyezésed okán, egy önálló kötetet fog neked készíteni a kiíró. Tudsz már valami konkrétumot? És úgy általában kérdezem, hogy érzed magad most, a verseny után?

Természetesen nagyon örültem az első helyezésnek, önmagammal szemben mindig kritikusabb vagyok, így nem számítottam rá. Több pályázaton értem már el helyezést, de ez valamilyen szinten egyfajta elismerés. Robi az általam válogatott 50 versből készíti el a kötetet, szeretném majd néhány barátomnak ajándékozni őket.

 

Jelentkeznék egyre!! Elnézést kérek, de ezt mondanom kellett…

Aki ismer az tudja rólad, hogy két kisgyermek édesanyja vagy! Mesélnél róluk nekünk egy kicsit? És arról hogy honnan csalod el az időt az írásra? Itt inkább a családi, és a verselő Edy érdekelne.

Persze, szívesen mesélek a gyermekeimről, két gyönyörűséges fiam van. Azt hiszem, aki közelebbről ismer az tudja, hogy Márk mozgássérült, születése után orvosi mulasztás következtében hosszú ideig élesztették újra, gondozása részemről 24 órát igényel. Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy ebben a kis angyali létében boldog lehessen. Minden anya tudja, mekkora fájdalom a tehetetlenség, amikor napról napra arra ébredünk, hogy nincs kiút, nincs más út, csak ez az egy járhatatlan, amit járhatóvá kell tennünk. Az elmúlt 13 évem ezzel telt el. Levi hét éves lesz, iskolába készül, úgy kell őt nevelnem, hogy sem szeretetben, sem másban ne érezze magát háttérbe szorítva. Sohasem hazudtam, ha arról kérdezett, hogy az ő testvére fog-e tudni járni, vagy beszélni, és miért nem. Minden kérdésére olyan őszinte választ kapott, amiről én úgy gondoltam, hogy korához mérten képes azt befogadni. Empatikus, okos fiú, övé az összes bizalmam. Nehéz, mert rengeteget kell küzdeni a külső világgal, és meg kell védeni mindkettőjüket a sérülésektől. A kedvéért írok meséket, ezeket még nem olvashatta senki. A gondolataimat leírom nappal, és verssé csiszolom éjjel, amikor már alszanak a kincseim. Akkor nem gondolok másra, csak a versre, úgy szeretem és dédelgetem őket, mint a gyermekeimet.

 

Értelek, és bevallom, most egy kicsit meghatódtam…

Edy, kik azok, akik melletted vannak, és támogatnak a privát szférádban, és a költészeti vonalon(is). Szüleid, párod, barátaid mit gondolnak sikereidről? És van valami terved a jövőre nézve? Itt nem gondolok konkrétumra, csak úgy "általában".

A privát szférámba nagyon kevés embert engedek be, nem mindenki látja át az élethelyzetünket, sajnos édesanyámék több száz kilométerre laknak, elég ritkán találkozunk, nem egyszerű még egy utazást sem megoldani. Elváltam, alig két hete. Százszorosan kell teljesítenem, az élet minden területén nem lehet maximálisan helyt állni. Mindenki maga dönt, és mérlegel, persze kudarc is, mert az én életemben legnagyobb álmom volt a család, az a fajta boldogság, amit gyermekkoromban kaptam, amíg együtt voltunk. Édesapám alig harminc éves korában öngyilkos lett, Afrikába ment dolgozni, hogy mindenünk meglegyen. Sosem éreztük szükségét annak, ami nem volt, de később annak a szeretetnek a hiányát, amit vele együtt elveszítettünk, annál inkább.

Én magam nem tudok sikerekről beszélni még, de a barátaim biztatnak, és ahol csak tudnak támogatnak, segítenek engem. Szeptembertől talán sikerül elkezdenem tanulmányaimat a Debreceni Egyetem Bölcsészet Tudományi Kar magyar szakán. Remélem, hogy sikerül megoldanom a gyerekek felügyeletét azokra a napokra.

 

Én szorítok neked, és ha igazán akarod, és van támaszod, akkor szerintem sikerülni fog.

Most kicsit megrekedtem, de nyugalom. Öhm…

Sok mindenről beszéltünk már eddig, de én kifogyhatatlan vagyok. Kik azok a régi, vagy jelenkori költők, akiket példáidnak gondolsz? Akiket szívesen lapozol?

Erre a kérdésedre nagyon röviden fogok válaszolni, Ady Endre és Váci Mihály költészete a példa számomra. A jelenkori költészetből Mészáros László barátomat választom.

 

Nem baj, ha rövid, köszönöm!

Még mindig van kérdésem, remélem nem baj. Előtted is feltettem már másnak a következőt, mégpedig, hogy mit gondolsz a jelen "élő, kortárs költészet" magyarországi helyzetéről. Gondolok a nyomtatott, és a webes publikációk egymás melletti szerepéről, lehetőségeiről, és a társakról, akik mellett te is így, vagy úgy szerepelsz. Van olyan személy, akivel emiatt ismerkedtél meg, vagy olyan visszajelzés, amit internetes, vagy nyomtatott publikációdnak köszönhetsz?

Azt gondolom, a webes publikációk mindenki számára lehetővé teszik, hogy megmutassa magát, hogy bemutatkozzon. Ha megmutatjuk írásainkat, felelősséget is vállalunk, képet alkotunk magunkról és a világról, el kell jutni az olvasóhoz, és ott is kell maradni a sejtjeiben. Rengetegen írunk, mindenfélét. Lehet válogatni ízlés, tetszés, minőség szerint. Nem kelendő a vers, a nyomtatott. Laci rábeszélésére készül csak első kötetem, a pályázati nyertes köteten kívül, de semmit sem várok tőle a világon. Tény, hogy nagyon sok pozitív visszajelzést kapok, sok olyan barátom van, akit csak az internetes világból ismertem meg verseim kapcsán, néhányan ellátnak tanácsokkal, olykor kemény kritikával. Amilyen jó szándékúan szólnak hozzám, úgy is fogadom azt.

 

Szerintem ez így jó. Értelek.

Mielőtt elköszönünk, meg szeretném kérdezni, hogy van-e esetleg olyan dolog, amit megosztanál velünk, de én nem kérdeztem rá, és hogy mit üzennél annak, aki a költészet szerelmének csillaga alatt él, lélegzik, és próbál hozzád hasonlóan érzéseket adni a külvilágnak, rímekben, és azoknak, akik még nem tették meg az első lépést, de nagyon szeretnék már megmutatni másoknak magukat?

Tudod, sokat gondolkoztam, az emberek miért bántják egymást, nem kell nekünk azzal tölteni az életünket, hogy mások elvárásainak megfeleljünk. Csakis magunknak, azért bújtatott az Isten emberbőrbe minket, hogy a ránk ruházott tulajdonságainkkal szabadon, de felelősséggel rendelkezzünk. Számtalanszor elbukunk, míg valakivé leszünk, poklot kell járnunk, hogy egyszer talpon tudjunk maradni. Minden anyának tükör a gyermeke, s nekem ez a legfontosabb jelen helyzetemben. Azt nem mondom, hogy dobbanásnyi hely nem akadna majd egy szerelemre, de nem keresek, és nem is várok senkit.

Azok, akik szeretnék megmutatni verseiket, írásaikat, tegyék bátran, de csak akkor, ha készen állnak arra, hogy a negatív véleményeket, kritikákat sem fogadják mostohán. A költészet hit, alázat, egyszerűség. Semmi szükség arra, hogy ezt a meg nem érthető világot még érthetetlenebbé tegyük, és bambán körbe tapsoljuk vagy körbe tapsoltassuk azt. Csak egyszerűen papírra vetni a kimondhatót úgy, hogy mindenkihez eljusson a mélysége, ruha legyen vagy meztelenség, ennyi az egész.

 

Edy, legyen ez a zárszó! Olyan szépen fogalmaztál! És köszönöm, hogy kicsit komolyabban beszélgethettem veled, hiszen a mi kapcsolatunkat kicsit lazább értekezési stílus jellemez, de akad, csak nem ilyen sok.

Élmény volt veled most is, és remélem, ezzel a pár kérdéssel, egy kicsit közelebb kerülhettek a lelkedhez azok, akiket érdekelsz, akik szeretnének egy kicsit jobban megismerni.

 

Zajácz Edina - Vízió

 

Kabátom bolyhos, fekete..

vágy-szülte fiam ringatom.

Irgalmas égbolt kék szeme,

arca virágzó, néma som.

 

Megáll a vonat, fekete...

lelkem régen zabolázott.

Valaki kiszól: Gyere be..

ősidőktől fogva állsz ott.

 

Robog a vonat, fekete...

fejünk megadón földre csüng.

Itt nem kérik a jegyet se,

egyszer mind elcsendesedünk.

 

 

Zajácz Edina - Angyalok fészke szemed

 

Engem minden kettéhasadt hajnal újranevel.

Amikor megcsókolom porcukor-homlokod,

az összes kínom, bűnöm megszégyenül.

Szívemmel halsz, míg tenyeremből eszel.

Amióta rájöttem, hogy egyedül

Istennek táplállak,

letérdepel bennem az alázat.

Hallgatok, és úgy viselem

szótlanságodat,

mint ahogy holt álmainkat tűri

takarónkon a selyem.

 

 

Hányszor képzeltem, hogy felém szaladsz,

s én leguggoltam, vártalak

kitárt karokkal - te nekem rendelt tünemény -,

hogy ölembe kapjalak.

Aztán nevetve utánad kiabáltam;

"Vigyázz, kicsim, el ne ess!"

 

Mindig üresek voltak az utak.

 

Egyedül te nem szabtál

az első pillanatban feltételeket.

Sosem voltam kevés, vagy hitvány.

Osztoztál velem égiek titkán.

Már éjjel kirügyezteted

párnánkon a sóhajokat,

hogy mire megvirrad,

virágba boruljon a mogorva harag.

Érted szövetséget kötöttem

a halállal, ha egy asztalhoz ülünk,

folyton megdöbben.

Már nem félek.

Te jöttél hozzám kételkedés nélkül,

és én éppen annyira szeretlek, mint

szeretni foglak, amikor

halvány arcod Istennek szépül.

Míg a reggeli fény belénk szeret,

tudom,

angyalok fészke a szemed.

 

 

Zajácz Edina – Látomás

 

Kimondhatatlan szavaim üldöznek,

feszülő tomporú, sötét agarak,

ha utolér egyszer, ugye nem öl meg

a féktelenné idomult akarat?

 

Mikor vállad csupasz gödrében zihál,

s csak Isten látja a holnapi utat,

milyen fény szitál rád, ezüst vagy opál,

hol hegyek érintik össze sarkukat.

 

Éhes öklébe gyűr a határtalan,

míg lépteidhez forrad a hallgatás,

nélküled illesztgetem, mi hátra van,

közelebb jöhetnél - meg ne lássa más;

 

ahogy sejtjeimre hullatja magát

tűnődő szemedből millió karát.

 

 

Zajácz Edina – Bronzharangok

 

Már megint a háború, a láger, a Don,

ahogy ráncokat gyűr tükörhomlokodon.

Hallgatom, hány hétig volt ebédre lófej,

miért nem maradtál ember, csak egy tróger,

mert szeretett Istent játszani a náci,

s a parancsnak nem volt szabad ellenállni,

mert élni akartál, lelőtted a zsidót,

ki képről mutatta, hány gyermeke volt,

éjjelente téged fojtogat a gázszag,

amiért vállig sem értél a halálnak.

Hiába marad a világ térdepelve,

nem szólhat egyformán, csak harangok nyelve.

 

 

Zajácz Edina – Ajtód előtt állok

 

Ajtód előtt állok, talán ma beengedsz

szeretni, és állig gombolt nagykabátom

leveted. Ágyadon felzokog a vászon,

szivárványbordám torkodon keresztülmetsz

 

egy mondatot, és felsóhajtok helyetted.

Olyan régóta látsz meztelenül, nem jut

eszembe, ráncaimmal kössek alkut.

Simítsd hátra a hajamat, úgy etess meg.

 

Az érted koplalástól cserepes a szám.

Jóllakatni magjaiddal, akadna zug.

Ablakod előtt márványszagú a párkány,

 

melynek késélnyi szélére rásimulok.

Koporsószeged leszek, te meg a fejfám.

A gerléknek nincs hűségnyilatkozatuk.