marsissus blogja

 Ki ne szeretne napjainkban gyorsan, minél pontosabb ismeretekhez, információkhoz, s egyszersmind tudáshoz is jutni? S éppen „itt”, a jelen, állandón változó „rohanó korában”, a „tudás társadalmaiban”, hol az információ - immár előny lett, és érték. S ráadásnak mindezt, máig felhalmozott, megannyi ismeretünknek, szinte parttalanná lett tengerében találva meg...

 Hogy ez lehetséges? Technológiai civilizációnk – az internet-tecnika, valamint az informatika eszközeinek jóvoltából – talán igen.

Tegyük fel, hogy napjainkra mindez, már „csak néhány kattintásra van…” attól, hogy ez a hatalmas és ’Bábeli könyvtár’ előttünk kinyíljon…

 Hiszen… Ki ne szeretne kíváncsivá lenni? Tulajdon Világa, környezete, s mindennapi lehetőségei iránt. Hisz’ a kíváncsiság  jó, a kíváncsiság, előre visz.

(S e helyütt, most tekintsünk el attól, a régi és közismert, közhelyszerű népi bölcselettől, miszerint „ki kíváncsi, az hamar megöregszik”. De még ha valóban így is lenne és lehetne…vajon csakugyan, s olyannyira baj volna ez? Hiszen, hamarabb is változhatna ’bölccsé’. )

S ki ne szeretne minél előbb – még bölcsebbé lenni?

Mert a kíváncsiság fejleszt, megerősít, fölvértez, s mintegy fölfegyverez. Fölfegyverez a kiszámíthatatlannal, (lássuk be: jócskán van belőle…), az ismeretlennel, és a váratlannal szemben. S megvéd a tudatlansággal és a tájékozatlansággal szemben is.

S ki ne szeretné, azt tudni, hogy mire is számíthat… avagy, hogy mi veszi ’őt’ körül…?

Mert hát, tudni jó. Tudni azt, hogy vagyunk, hogy mik’ és milyenek, - vagy mi végre is vagyunk…?Hogy mi lesz velünk ’holnap’ ? Vagy hogy lesz-e holnap, holnap...?

Mert ki ne szeretné azt tudni, hogy honnan jött s, hogy hová is tart most? Vagy; mivé is lesz álma?

Mert bizony, még „álmodni” is jó ám! Megálmodni, a jelent és a jövőt. S lehetőség szerint a legjobb, lehetséges, és legszebb jövőt hozzá!

Ehhez pedig - megint csak az ismeret, a tudás, a kíváncsiság, és az álmok, sőt álmaink valóra váltása kell!

Persze, nem elfeledkezvén - Eugéne Ionesko örökbecsű gondolatáról se közben, miszerint: „Semmi sem pontatlanabb a pontosságnál.”

Vagyis hát, kezdjük, vagy folytassuk mondandónk fonalát, - a biztonság kedvéért - ismét csak ’elölről…’ Mert hiszen - ki ne szeretne napjainkban gyorsan, minél pontosabban, ismeretekhez, információkhoz, s egyszersmind tudáshoz is jutni..?!

A Világ - Relatív.

  A leírás bizonytalan; miként az elmondás is az.Csakis a 'gondolás' lehet(ne) teljes, ám e gondolás, magában - még mindig nem lehet megragadható...
 A kimondás prizmája ugyanis, a pillanat tört része alatt szórja szét, s veti millió darabra, akár egy bomba-robbanás... a szót, s vele együtt mindazt, ami benne, és mögötte, rejtve van. E szó-, és jelentés-robbanása, - miként ez a furcsa, jel-gombafelhő is, - aztán, idővel még tovább szóródik, gomolyog, és oszlik, - majd még tovább zilálja a 'hallás', és az értés... mire a 'megértés' - szinte végleg szerte nem gyalulja - a leírás és kimondás - 'eredeti testét', és szándékait. Mígnem ősi princípiumait, törzséig lerontva, végül - meg nem gyalázza azt... a szándék tehetetlenségeis. Hisz "így beszélünk" mostan... (ahol csak a 'beszélés' aktusa az még - ami számít, de sem annak jelentése, értelme és értésének célja, már nem igazság tovább... legföljebb csak ezeknek látszata...)
   Ami megmarad ezáltal - lényegét tekintve - csak valami reszketeg, 'gondolat-véglény' csupán. Egyfajta elkorcsult, lecsonkult, és szétszabdalt test. A tudat testének csonkja. Egy szó-fluidum, mely gyökerét, egy ellibbent, megkínzott, s meglopott gondolat-csíra szülési fájdalmából eredeztetheti. ...s nem több...
   Egy három-, vagy inkább csak két-dimenziós nyoma, egy valaha "négy-dimenziósnak" fogantatott testnek, kitől már elvették... az idő ítéletét.

Egy négydimenziós lehetőség-jövő, háromdimenzióssá nyomorított, árnyéka csak, a virtualitások több-partíciós kaloda-illúzióiba zárva... mintha csak,  A "Kimondhatatlan Kimondása" volna, mely maga is bizonytalan.