marsissus blogja

 Wittgenstein szerint: korunk nevelése, „az ember, szenvedésre való képességének csökkentését” célozza .

Íme hát: Én is próbálkozom… helyesebben - inkább Bocsánatot kérek. Itt, és mások helyett… Mi emberek, tudniillik - már nem beszélgethetünk. Hiszen, azzal, hogy beszélünk – bizony még messze nem Beszélgettünk… A világ sebessége, ezt már alig engedheti. Tehát rövidítünk, kihagyunk…, s elhallgatunk.

Így „Az én testem - vala – az én iniciálém…” Egyetlen betű. A szó és gondolat anyagsűrűsödése. A betokozódott Idő. A nagy ’Alef’.

A Könyvek, ezért, többnyire ott jönnek s jöhetnek csak létre, ’hol az idő és a tér is összeszűkül. A szavak, ezáltal a tudat – és a lélek – kavantumjai.  Telis-teli tömve az el-, és kimondhatatlannal.   

Az írás – e képp’ a hiányok szülötte. A beszéd hiányaként… Azaz, - ha már lehetőség sincs rá, ott  - gyakorta - egy könyv születhetik meg, akármilyen kicsiny, apró könyv-kezdemény… (Mi éppen szülőjét élteti azzal: amint szinte mondja: „írj még”…) Akár, egy Társ a Társtalanban. Egy újabb szimulakrum. (Ám, ezúttal - legalább személyes… vagyis, épp személyesen…) Az elfogadhatatlan elfogadásaként.

Mert ne feledjük: a legtöbbször, nem is a leírt szó az ami elolvasandó a könyvben, hanem ami a szót, magát létrehozta. A sorok mögött, a betűk mögé látva, s közöttük megbúvó silabuszt meglátva olvasni tudni. Ez, a legfontosabb..!

(Miként a beszéd is, csak puszta zörej ’önmagában’. A hangok zagyvaléka. Míg a beszélgetés, lelkek, érzések, s közlések cseréje… élő hermeneutika.)

A leírt szót meglátni, s böngészgetni könnyű… de olvasni…, s fölfedni a fehéren maradt részek közötti lényeg forrásait… már megértő, s valódi ráismerés. Szavakkal pótolni, s behelyettesíteni a hallgatást; a csöndet és az űrt. A hiányt, a szenvedést, és fájdalmainkat. A meg nem értés közönyének gyógyírjait. A lehetetlenségek lehetőségeit. A megtörténhetetlen beteljesülését. A valótlanság valóra válásait. A csalások és hazugságok minden vigaszát. A veszteségek pótlásait. A képmutatás tagadását és megszégyenülését. A béke szigetét. A szeretet szabadságát. Létezésünk egyetlen képzelhető hitét, s végső értelmeit…

Hogy végre olyanná olvassanak, amilyen - valójában vagyok…

*

 E gyónás írásbeli…

S e seb, kötözhetetlen…

De végtére is szándék és elhatározás kérdése itt minden, még ha megválaszolhatatlan is…

„Mert micsoda marad meg az embernek az ő minden munkájából, és elméjének nyughatatlan fáradozásából, mellyel ő munkálkodott a nap alatt… ? ”