marsissus blogja

Vagytisztán nem lehet!

A szennyezést - 

Szennyezőinket 

Magunkban hordjuk:

Mint LÉT-ÖTVÖZET.

Lélekből és vízből

Összegyúrva

Ejtünk le porból,

- az Időben - porba;

Gondolatot, szót...

S a tüzet,

A Vilagűr vákuumában

Hagyjuk...

Hamvadni el.

  / 1988 - 2025 /

(A vers eredetileg már nyomtatásban, a korábbiakban is megjelent a " Zsarát " "c" irodalmi lapban 1988-ban, Győrött. )

...újabb dió -

's zamatos bél,

belül,

törhetetlenül;

egy dísztelen 

telen,-

Tűnt nyaraknak

melegét,

csonthéj mögé

zárva...

      1993 - 2025

Még kereslek...

Hiisz' hiányzol!

Hol vagy most...?

Én Szeretlek!

Mért lett ez így? 

De eltűntél...

Szád, néma lett -

S a nyár, 

ma már a tél...

Ó, mi lett a jó?

S bár várlak itt...

Szomjasan -

Hogy merre vitt

A sors...

Már tétova lét...

Hogy mindez mért változott...?

Bár tudnám -

De lásd: hívnálak még..

Szólj nekem! 

Hogy csak egy béna tett

Bújik fenn

Valamely fellegen...

Mely' mért sötét...?

Titok.

Ám  istenben én

Nem hiszek.

De te benned

S Te érded, már bármiket

Megteszek...

Csak kérned kellene!

S bár, halálom

Nem álom -

A boldogság

Romjait,

Tebenned találom

Ott, az utolsó napon.

Hol féltelek,

Ám lelkedre

Rálelek -

Hogy megóvjam!

E tébolyult világban.

Hisz', harminc év -

Éppen ott,

Harminc érv 

Is lehetne -

megbízni

Az adott, közös pillanatban..

Együtt és egymással!

Egymásért

Tudással

Elhinni -

Jó ez így.

Mégis itt,

Még NEM Vagyok

Önmagam.

Nélküled -

Elhagyott

Törmelék leszek.

Ha hiszed hát

 S még elviszed.

...cserepét - 

A Szívedben

Tán elteszed majd

Legméltóbb helyére  majd... Vissza.

Mert te néked

Itt vagyok.

S míg a világ vilag marad

Én megfagyott

Testőrkén várom azt,

Ahogyan újra majd kiolvaszt

Mosolyod. 

S szép szavad 

Egy napon,

Talán majd - megbocsát.

Gondolattalanságom
Gondtalanságára vágyva -
Hanyatlanék
Örök álommal
Ma - ágyra.

Tágra nyílt tekintet
Helyébe, lehunyt
Pillákkal,
Szenvtelen szemlélve
A mákkal
Beszórt jelent.

S hogy mit jelent,
Sosem kérdeni
Már többé -
Csak a vérben úszó
Parány, röggé
Aránylani.

S a talmi
Jót, forgácsolni
Hagyni.
S nem a nagy,
És hatalmi
Pozíciók miatt.

Amit ad,
S amit nem...
Mindegy már...
Az Élet -
Itt, már túl hideg
Lett,

És sem ideg-szál
Sem rideg madár-dal
nem száll
Sem szól, felém
Sehol...
Csupán hiánya
Rebben

Rendezetlen rendben,
Valamerre...
- át,
a Semmibe.
Mibe' szó,
S ölelés...
Se' jut már -
Sem pediglen Hite -
Mely őszinte még,
S Igaz.

Igaz?
2013

Látszólagos csönd van. - Odakinn. Idebenn nincsen. Idebenn nincs. Mi van idebenn? Űr? Zaj? Hiány…? De csönd – az biztosan nincs. Akkor pedig mi van? Van egy fokú értetlenség… mint amikor valaki csak kilép az ajtón, de nem köszön…! Élték már ezt át? Különös érzés… Egészen olyan mint mikor valakit egy jégtáblával vágnak arcul. Pont olyan. Gyors, hideg, és megszokhatatlan. Idebenn nincs csönd… (vagy ezt, mondottam már…? ) Sokszor beszélgetek magam. „Társaság” gyanánt. Ezek, afféle szituációs gyakorlatok. A virtuális szituációké… Van úgy, hogy már csakis ezek vannak… Ezek maradnak. Mikor a részeinktől is, már külön vagyunk vágva.  …és a jövőnktől is…

Rendszerint, hangokkal hibernálom magam. Nem jó ébren lenni. Rend szerint. Furcsa ez a szó -  rendetlenségeinkben. Értelmetlenné teszi a rendet. Ha létezik… Idebenn nincs csönd.

Fáradt vagyok. Fáradt… de a „vagyok” – már nem biztos. Ahogy semmi sem biztos ma már.

De idebenn, nincs csönd. A magamra csatolt hangok jóvoltából se’. Ezek stimulálnak, s szimulálják: élek. Akár, egy létezés-makett. Kellőképp kicsinyítve. Épp a jelentéktelenségig. Épp a jelentéktelenségig. Épp… De nem éppen épen. Bár, idebenn nincs csönd. Még nincs.