MARKOSÉK

(életkép a "MARKOSÉK" c. készülõ regényemhez)

Esett, csak esett. Kitartóan és vigasztalanul. A lány fázósan húzta összébb magán István kardigánját. A fiú az elöbb terítette a válára, hogy legalább kissé felmelegítse a feltámadt hûvõs szélben Éva vacogó testét. Egy dúslombú nagy gesztenyefa alatt álltak, cseppnyi védelmet lelve ott a zápor ellen. Szánakozva nézte a fiút. Inge lucskosra ázott, hajáról apró patakok futottak lefelé az arcán, végigsímogatták a nyakát, majd gallérján bebújva eltüntek az inge alatt.
- Nem fázol? - kérdezte, de ahogy feltette már meg is bánta a kérdést. "Micsoda egy hülye vagy!" - gondolta - "Hát nem látod rajta?"
- Ugyan! Hiszen ez csak egy kis nyári zápor. - válaszolta a fiú és közben nemet intve rázta meg a fejét.
A mozdulatra hajáról kis vízpermet szállt a lány felé.
- Bocs! Nem akartalak megfürdetni - "pedig ha tudnád, hogy mennyire igen!" gondolta befelé kuncogva a fiú.
- Semmi baj! Ennél vizesebb már úgy sem lehetek.
Pár perc hallgatás. A fiú hátát a fa törzsének döntve, két kezébe fogta Éva két kezét és kissé közelebb húzta magához. A lány engedett a mozdulatnak. Testük már majdnem összeért. Újabb csendes percek. Csak álltak szótlanul, elmélyedve egymás parázsló tekintetében.
- Mintha már nem esne annyira - szólalt meg Éva hirtelen, csak hogyo enyhítsen a zavarán.
- Ühüm. Már nem.
- Sírós egy elsõ randevú.
- ???
- Sírnak a felhõk.
- Na azért! - mondta kedvesen a fiú.
Elengedte Éva kezét, és ujjait a lány derekára fonta. Éva szorosan hozzásimult. Testük mint két felajzott ijj feszült egymásnak. Ajkuk apró rést nyitva a sóvár vágynak lassan összeért. A lány két karját István nyaka köré fonta szorosan, mintha attól félne, hogy az elmúló percel
ez a káprázat is elrepül. Testét jólesõ melegség járta át. Agyában vadul lüktetett a vér, gyomrában ezernyi pillangó táncolt. István minden érintésére megborzongott a teste. Érezte a fiú szívverését ahogy István mellkasának feszült formás, lányosan szép két melle. Bizsergett, szinte elalélt a gyönyörtõl. Körülöttük megállt az idõ és megszûnt a világ.
Hosszú volt a csók és forró. Az elsõ, de annál mámorítóbb és vadabb. De minden véget ér egyszer, így ez a csók is véget ért. A fiú kibontakozva Éva ölelésébõl, két tenyere közé fogva gyengéden a lány arcát, a füléhez hajolt és halkan belesúgta: S z e r e t l e k Novodomszky Éva ...