Varga H Mária

Cecília előkelő családja, 

kényszerítette őt házasságba,

férje megértette óhaját,

megőrizhette tisztaságát. 

Kényszerházassága sikerrel járt,

párjában megértésre talált.

Cecíliának kedvében járt,

ő érte, keresztséget vállalt.

Mindkettőjük fejére koszorút,

virágokból font őrangyaluk,

családjuk is vértanúk lettek,

üldözték, majd elfogták őket.

Cecília már bent a fogdában,

védte hitét nagy bátorsággal,

őt őrző katonát megtérített,

hóhér kardja mégis megsebesített.

Segítő szentek közt Cecília,

testét rút halál nem uralta,

orgonája most is előtte,

festő, szobrász, megörökítette. 

Nád előttem, nád mögöttem,

elindultam én Szögedre,

Várnak engem jó barátok,

Igaz, ők nem boszorkányok.

Jön velem a tanítványom,

lelkes kis navigátorom,

nem ért ő a boszisághoz,

elkísér az úti célhoz.

Szöged térkép a fejembe,

mégis mindég eltévedek,

vessző söprűn elől megyek,

ránt raj', hogyha eltévedek.

Békéscsaba büszkesége,

magasodik fel az égbe,

nincsen nekünk híres várunk,

ékességünk, István malmunk.

Körbe véve szép hidakkal,

előtte a  Körös-parttal.

Ligetbe hallott zúgása, 

gőzmalomnak szuszogása.

Nem hallik már a zúgása,

magányosan áll magában,

nagyra nyílnak ablakszemek,

a nagy tűzben mind kiégtek.

Balsors csapásait megélte,

de még áll rendíthetetlen.

Lisztpor robbant koptatóban,

oldal szárnyát leégette.

Helyre hozták oldalszárnyát,

sok évtizedre munkába állt.

Nyugalmát egy tragédia,

helyezte végleg nyugalomba.

Csendes lett malom környéke,

nyitott szeme város őre,

kormos fala emlékeztet,

tragédia színhelyére. 

Ég kék színed vágytam látni,

hűs vizedben megmártózni,

lágy hullámok partod mossák,

oly andalító csobbanás.

Napfelkelte és napnyugta,

mindig kicsal kies partra,

hullám mosta kövek között,

álmodozva gyönyörködök.

Felkelő Nap mosolyára,

halkan dúdolsz, csobbanással,

kicsiny halak játékukkal,

vized színezik aranyra.

Eljön az est, csillag fénnyel,

aranyló Hold kísérettel,

víztükrödben táncot járnak,

nap felkeltig meg nem állnak.

Téltemető sárga szirma mosolyog a napsugárra,

éjszakai harmatcseppet melengetőn felszárítja.

Virágba borult aranyló fák, gyönyörűség a szemnek,

szirmait kitárja, rajokban döngicsélő méheknek.

Viruló természet, mézédes illat lágyan lengedez,

langyos szellő szárítja, szivárványszín harmatcseppeket.

Bárányfelhők lassan kúsznak, szellő lágyan simogatja,

mosolyognak alattuk elterülő színkavalkádra.

Tavasztündér lebegteti kacéran fátyol ruháját,

száll virágról-virágra, simítja a sok virág szirmát.