Gyöngyfűzér

Télnek tavaszában sétálgatok,
kitaposott úton meg - megállok,
messzi hegy tetejét alig látom,
ködtakaró lágyan ring a tájon.

Ki - kibújó hegycsúcsok integetnek,
incselkedve, égig nyúló fenyőkkel,
leszálló pára, csillan tűleveleken,
mint gyöngyszem, gördülnek le a fűre.

Örökzöld fenyőfák kísérnek utamon,
oly' csendben, hisz' a szellő sem rebben,
gyöngyfüzér a bokrokon csábítóak,
magamhoz ölelném, hogyha nem szúrnának.

Megszeretni e tájat, egy pillanat műve,
szívembe lopódzik mindörökre,
visszaúton a vén padon pihenek,
kitaposott úton még sokszor megyek.