A biztonsági őr, avagy mese a privatizálásról

                                          

Hosszú volt a tél, az udvarokban sokáig óriási hókupacok tornyosultak. Egy nap aztán mégiscsak arra ébredtünk, hogy volt hó, nincs hó. Az égboltról eltűntek a sötét fellegek, és óvatosan kikukucskált a jó öreg nap. Nocsak - mondogatták az emberek - már itt van a tavasz. Csak a madarak nem akarták ezt tudomásul venni, még mindig ádáz küzdelmet folytattak a téren kihelyezett madáretetők körül.

Manyika a Közért ajtajának támaszkodva élvezte a napsütést és közben egykedvűen figyelte a madarak háborúságát.
- Kenyérharc ez is - gondolta keserűen.
 De hiszen volt is oka a keserűségének, mivel munkahelye és húsz éves munkaviszonya szűnik meg hamarosan. Vállalata eladta vagy ahogy mostanában mondják, privatizálta az üzletet.
          Nyár lett mire az új tulajdonos megérkezett. Magas szikár, kevés beszédű ember volt, de nem így a felesége. Mázsányi súlyát meghazudtolva boldogan röpdösött a pultok között, szívesen beszélgetett az asszonyokkal. A vevők hamarosan megkedvelték az új üzletet, mert Julikának - így hívták a tulajdonos feleségét - mindig volt valami ötlete. Ezekkel néha még az urát is meglepte. Egy forgalmas nap után, meghökkentő javaslattal állt az ura elé.
- Te Gyula, ez a bolt úgy beindult, hogy kezdek félni. Kellene ide egy biztonsági őr.
A férj - aki ritkán mert feleségének ellentmondani - most meglepődve kapta fel a fejét.
- Micsoda? - csodálkozott az asszonyra - biztonsági őr, mi a fenének? Hogy felhívjuk magunkra az adóhivatal és a betörők figyelmét? Hogy azt lássák, nekünk olyan jól megy, hogy biztonsági őr kell?
Meg aztán be vagyunk jól biztosítva, tekintélyes összeget fizetünk a biztonságunkért - tette még hozzá.

De bizony Gyula mondhatott akármit, csak nem tudta feleségét meggyőzni az igazáról.

Mivel nem szeretett vitatkozni, végül beleegyezett az asszony óhajtásában. Egy kikötése volt mégpedig az, hogy ő válassza majd ki az erre alkalmas személyt. Így aztán másnap kikerült az ajtóra egy hirdetés, hogy „Biztonsági őrt felveszünk”.

A hirdetésre sokan jelentkeztek, erős, izmos férfiak adták egymásnak a kilincset. Ki fegyverrel, ki karddal dicsekedett, sőt volt aki őseiktől örökölt hatalmas szablyával állított be, de Gyula kijelentette, hogy nem végvári vitézre van szükség. Meg aztán irtózott minden erőszaktól. Nem győzte hangoztatni, hogy nincs szükség fegyveres őrre, az csak elriasztaná a vevőket. Így aztán valamennyi hősködő jelöltet elutasított.

Egy nap vicsorgó harci kutyával, vékonydongájú férfi állított be az irodába.
- Elhoztam a kicsikémet, ez majd megvédi magukat - mondta az éppen ott tartózkodó főnökasszonynak.

 Erre az súlyát meghazudtoló fürgeséggel, azonnal az íróasztal tetején termett és onnan kiabált az urának segítségért. Jött is az olyan lassan, ahogy csak tudott, de hiába volt a nagy „sietség” a kutya úgy megijedt az asztalon tornyosuló üvöltő asszonytól, hogy gazdáját maga után húzva, kimenekült a helyiségből. Miután Gyula látta, hogy már egy harci kutya is megrémül az asszonytól, sietett legalább lecsendesíteni a feleségét.
Az viszont egyre ordítozta, hogy „Ne dumálj Gyula,hanem segíts leszállni”. Gyula se volt rest, azonnal elrohant segítségért, állítólag három napig oda volt.
Valahogy mégis lekerült az asszony az íróasztalról, mert tovább folytatták a biztonsági őr keresését. A rossz nyelvek szerint azonban, a kutya gazdája kártérítést követelt, mert kutyája az ijedségtől depressziós lett. Állítólag azt is mondta, hogy „Akinek ilyen felesége van, az ne akarjon biztonsági őrt, elégedjen meg az asszonnyal.”

Szóval ilyen és hasonló előzmények után egyszer csak beállított egy idősebb férfi, akit a környékbeliek csak amerikás Józsinak hívtak. Azt beszélték, hogy Amerikából sok pénzzel jött haza, itt aztán belefogott valami üzletbe és a társai úgy átverték, hogy tönkre ment. Szegény feje ugyancsak zavarban volt amikor eldadogta, hogy ő bizony elszegődne biztonsági őrnek. Gyula úr láthatóan örült a jövevénynek, de a felesége megvető tekintettel mérte végig a bő kezeslábasban lötyögő cingár férfit.
- Na ha ezt felveszed, rajtunk röhög majd mindenki, hisz ezt még a szél is elfújja.
Gyulának viszont ragyogott az arca, mert pont ilyen becsületes kinézetű biztonsági őre gondolt, aki nem hősködik, nem akar lövöldözni. Így aztán próbaidőre - Julika duzzogása ellenére is - felvette.
Másnap aztán az öreg Józsi megnyerte a főnökasszony tetszését.

 - Kezét csókolom, drága nagyságos asszony! - állt a főnöknő elé és nemcsak mondta, hanem elegáns meghajlással megcsókolta a kővé meredt asszony, zsírpárnáktól gömbölyödő kézfejét.

Ez egy igazi úr - futott át Julika agyán mihelyt magához tért. Végtére is igaz, ő már nem a közért üveg visszaváltójában dolgozik, neki sok pénze van, igazi úrinő lett. Íme, ez az Amerikából hazatért öreg ezt azonnal észrevette.
Hamarosan Gyula is előkerült, és elmagyarázta Józsinak hogy mit vár tőle.
- Csak semmi hősködés, de nyitott szemmel járjon. A kis tolvajokat a pénztárnál kell felszólítani. Ha fegyveres támadás érné a boltot, akkor inkább vigyenek el mindent, minthogy valakit megöljenek. Be van az üzlet jól biztosítva.
Aztán még nevetve megveregette Józsi vállát.
- Nyugodjon meg, erre úgyse kerül sor, mert nem egy bankban, hanem egy élelmiszerboltban vagyunk.
       Az öreg hümmögött, értette is, meg nem is. Főleg az nem fért a fejébe, hogy inkább vigyenek el mindent, akkor minek a biztonsági őr? Ennek ellenére megígérte, hogy azt teszi amit várnak tőle, magában pedig azt gondolta, ha jól megfizetik, még csomagolni is segít az esetleges betörőnek.

Ettől kezdve Józsi mindig az üzletben volt, szinte ez lett az otthona. A főnökasszony szíve egy darabig még fájt egy izmosabb, verekedni kész őrre, de aztán a sok kézcsókkal járó nagyságos asszonyozás  megtette hatását, és elfogadta a szívélyes öreget.
A múltjáról Józsi sohasem beszélt, de az hamarosan kiderült róla, hogy a feketekávét nagyon szereti, szinte ez volt az egyetlen gyengéje. Ezt a szenvedélyt látva, Julika nevetve mondta az urának, hogy „ ennek a jámbornak kávéültetvénye lehetett, ölni tudna érte.”

Így teltek, múltak a hetek, semmi falrengető esemény nem történt, mígnem egy nap Gyula úr behívatta Józsit az irodába. Nagyon izgatott volt, még a mellékhelyiségbe és a teherliftbe is benézett, mielőtt megszólalt.
- Eljött a maga ideje, holnap fontos feladata lesz, tíz millió forintot kell biztosítania.
Józsinak szinte megállt a szíve. Hát ez nem semmi - gondolta - erre már érdemes odafigyelni.
- Szóval - folytatta a főnök - maga holnap reggel öt órakor odajön a lakásunkra. Ott kocsiba ülünk a pénz nálunk lesz, és elkísér minket ide az üzletbe. Itt kell a hitelben kapott árut a Füszért pénzbeszedőjének kifizetnem. Amíg nem jön, addig a pénzt elhelyezzük a páncélszekrényben. A kulcsot magára bízom, de a feleségem is itt marad. A pénzbeszedő előtt elmegyek az ügyvédemért. Amíg távol leszek, jól zárja be az ajtót. Úgy hat óra tájt jön a kenyeres, azt engedje be. Gyorsan vegyék át tőle az árut, most ne számolgassák a péksüteményt. Ezután, rajtam és az ügyvéden kívül, már ne engedjen be senkit. Félhét felé a pénzbeszedő is megérkezik, azt kifizetem és ezzel végeztünk.
- Tehát még egyszer, csak a kenyerest, senki mást, világos?

Józsi hümmögött valamit az orra alatt, ami bármit jelenthetett, így hát a főnöke bíztatóan megveregette a hátát.
- Na, csak semmi pánik, nem kell megijedni, nem lesz semmi baj. Úgy ahogy eddig hét órakor kinyitjuk a boltot, mert addigra már túl leszünk mindenen.

Józsi másnap pontosan öt órakor becsengetett főnöke lakásán. Az ajtót Gyula úr nyitotta ki, teljes nyugalommal. Nem úgy az asszony! Az bizony olyan volt mint egy ijedt kotlóstyúk. Hóna alatt egy táskát szorongatott, csak a bolond nem látta a rejtegető szándékot.
Amint megpillantotta Józsit, boldogan üdvözölte.
- Csakhogy itt van! Tudja én már úgy félek, mert - mutatta a hóna alatt szorongatott táskát - ebben van mindenem, ha ezt ellopják végem van.
- Meg nekem is- tette hozzá morcosan Gyula- akit láthatóan bosszantott, hogy felesége csak önmagát említi.
Végre bekászálódtak az autóba, Józsi a hátsó ülésen, Julika pedig elől a gépkocsit vezető férje mellett helyezkedett el.
- Jaj, Istenem - sóhajtozott - csak ne legyen semmi baj! Minek ezt a sok pénzt az üzletbe bevinni, miért nem lehet átutalni?
- Persze - mérgelődött az ura - az adóhivatalon keresztül, hogy az is lássa mennyi volt a forgalmunk!
- Jó, de ha ezt ellopnák, hogy adnánk meg az adósságunkat, miből?
Erre már Gyula megállította a kocsit.
- Így nem lehet vezetni! - kiáltotta mérgesen. Minek az ördögöt a falra festeni? Már én is tiszta ideg vagyok, inkább visszafordulok, aztán lesz ami lesz. Legfeljebb nem kapunk újabb áruhitelt, de hogy akkor mit adunk el, azt nem tudom. Üres a bolt!
Rövid csend után, Julika végre felsóhajtott.
- Hát nem bánom, menjünk, csak nem történik semmi.
Így értek a bolthoz. Mikor végre a páncélszekrény ajtaja rácsukódott a milliókra, Julika újabb hatalmas sóhajtással adta környezete tudomására megkönnyebbülését.

Gyula elindult az ügyvédért, Józsi pedig jól bezárta az ajtót.
- Na addig mi iszunk egy jó kávét - mondta Julika és nemsokára Józsi elé tette a páncélszekrényre. Ő maga a nyitott teherlift mellé támaszkodva itta kávéját és mosolyogva figyelte amint az öreg rányomja a tejszínhabot a sajátjára. Talán mondott is volna valamit, de éppen csöngettek. Józsi ránézett az órájára.
- Csak a kenyeres lehet - nyugtatta meg az asszonyt, de azért óvatosan nyitotta ki az ajtót. A pékárúval megrakott kosár mögül - úgy ahogy máskor is - csak a kenyeres fehér sapkája látszott.
- Igyekezzenek, mert nehéz ez a sok kenyér - morogta amint belépett, és rögtön lecsapta a kosarat. A következő pillanatban két fegyvercső meredt rájuk. A kenyeresnek álcázott betörő mögött ugyanis egy nála sokkal kisebb és vékonyabb emberke is besurrant, miközben egy rúgással becsukta maga mögött az ajtót. Négyen voltak tehát most már az irodában, a két betörő, a megrémült Julika és az ugyancsak megrökönyödött Józsi.
A betörők fehér péksapkát viseltek, de ez most a nyakukig érve eltakarta az arcukat. Csak a szemük villogott ki ijesztően.
- A kulcsot! Kinél van a páncélszekrény kulcsa? - kérdezte eltorzított hangon a magasabb, miközben a másik  Józsira irányította a revolvert.
Julika kezdett magához térni.
- De hát mit akarnak? Hiszen csak most nyitottunk ki, nincs bevételünk - hebegte.
- Kuss! - hangzott a válasz, majd Józsi felé fordult.
- Magánál van?
- Dehogy van! - jajdult fel kétségbeesetten Julika. Elvitte az uram, várják meg rögtön itt lesz.
Az alak megmarkolta a fegyvert és Julika fejére célzott.
- Hármat számolok, ha nem adják ide lelövöm az asszonyt!
Józsi keze megrebbent, a ráirányuló pisztoly megmozdult.
- Csak a kulcsot akarom odaadni! - csikorgatta fogát Józsi.
- Vedd el tőle - szólt társának, de a pisztolyt nem engedte le.
Társa elindult Józsi felé. A vékony, alacsony emberkének csak a csípője gömbölyödött valamennyire a farmerban. Ezzel ugyan egy kézzel elbánnék, - gondolta Józsi - de közben lelőhetik az asszonyt. Adna nekem Gyula úr, hogy nem fogadtam szót. Inkább hagyta zsebéből kivenni a kulcsot és tehetetlenül nézte, ahogy a magasabb tolvaj kiveszi a páncélszekrényből a degeszre tömött táskát. Belenézett és a fejével biccentve nyugtázta, hogy meg van a zsákmány. Közben Józsi próbálta megfejteni a betörők személyét. Rajtuk kívül csak az ügyvéd tudhatott a pénzről - morfondírozott magában de nem sokáig, mert a magasabb terelni kezdte őket a lift felé.
- Na befelé a liftbe! - hadonászott a pisztolyával.
Julika, aki egész közel állt az ismeretlenhez, most felkiáltott.
- Nem! - és beleharapott a betörő pénzes táskát tartó kezébe. Az felordított, leejtette a táskát közben a fegyvert tartó jobb kezével akkorát ütött az asszonyra, hogy az menten berepült a liftbe. Szinte az asszonnyal együtt repült Józsi szépen elkészített habos kávéja is. A pohár megállt Julika antennaszerűen  összekötött kontyán, a kávé pedig habbal együtt az esésétől elalélt asszony arcán folyt végig. Józsi elhűlve nézte a jelenetet. Előbb azt gondolta magában, hogy ez az asszony még megöleti magát, de aztán a kávéja sorsát látva, hiába nyugtatta magát, hogy "Józsi hagyd, hiszen a főnök nem akar verekedést, nem akar hősködést, inkább vigyenek mindent", de a rohadt életbe a kávéját is kiöntötte ez a briganti! Erről nem volt szó, ezt csak nem hagyhatja megtorlás nélkül.

Egy óriásit ugrott a levegőbe, torkából harci üvöltést hallatva szinte egyszerre kirúgta a meglepett betörők kezéből a pisztolyt, miközben két öklével úgy mellkason vágta őket, hogy azok elterültek mint a liszteszsák.
A főnökasszony az üvöltésre eszmélt fel, látta amint Józsi repül a levegőben és sóbálvánnyá meredve, vár. Úgy érezte mintha egy akciós film közepébe pottyant volna, pedig csak a liftben üldögélt.
A betörőket is váratlanul érte a támadás, mert szinte nem is védekeztek. Ugyan ki gondolta volna erről az idős emberről - aki az előbb még olyan szerencsétlenül álldogált - hogy karatézni is tud? Józsi még mindig harci állásban körülnézett. A betörők szép csendesen feküdtek a padozaton. A magasabbat a táskából szétszóródott ötezresek vették körül.
Végül Józsi, a tenyereit összeverve megszólalt.
- Lisztes lett, pedig nem is ütöttem nagyot.
A pisztolyokat összeszedve Julika felé fordult.  Az asszony bizonytalan mozdulatot tett, mint aki fel akar állni.
- Egy pillanat, drága nagyságos asszony - mondta, és fölé hajolva levette kontyáról az ott himbálódzó kávéscsészét.
- Pardon - szólt újra és felsegítette az elképedte asszonyt.
Ekkor csengettek az ajtón.
- Rendőrség, kinyitni!
Julika tétovázott, de egy ismerős hang hallatán megnyugodott.
- Nyissa ki Julika - kiabált az egyik szomszédasszony - én hívtam ki a rendőrséget! Hallottam hogy valami baj van maguknál.
Julika úgy habos kávésan kinyitotta az ajtót. Két rendőr állt odakint. Az asszony - kávéban áztatott szőke hajával - iszonyú látvány lehetett, mert az egyik azonnal megszólalt.
- Letartóztatom!
Józsi a két fekvő alakra mutatott.
- Véletlenül nem őket keresik?
- Meglehet, de kik azok?
- Erre magam is kíváncsi vagyok, de a maszkjuk miatt nem tudom pontosan megmondani. Ha van náluk személyi, azt elkérheti - élcelődött - és lekapta a magasabb betörőről a péksapka félét. Akkor aztán felkiáltott.
- Főnök, hát maga az? Hogy a csudába került ide?
- Azt majd nekünk mondja el - léptek oda a rendőrök.
A másik sapka alól, egy szőke síró lány került elő, szétkent szemhéjfestékkel az arcán.
- Megcsalt! - hördült fel Julika, miközben a szétszóródott pénzt szedte össze.
- De szőkével drága nagyságos asszony, mégis csak az volt a szíve vágya.
- Meg a pénzem, az örökségem! - vágta rá Julika.
Erre már nem tudott Józsi válaszolni, inkább hallgatott. De nem úgy az asszony.
- Maga mentette meg az életemet, a pénzemet, mondja hogy csinálta?
Józsi kihúzta magát.
- Ja kérem, én Amerikában karate bajnok voltam, vagy nem meséltem?
Julika tagadólag ingatta a fejét.
- Szerencsére nem, mert akkor biztosan nem alkalmazta volna az a semmirekellő - célzott férjére, akit a lánnyal együtt már elvezettek a rendőrök.
- Kinevettek, pedig én nem vagyok olyan roskatag öreg kérem, mint ahogy azt gondolták. Most látom már, hogy a főnök is csak azért vett fel, mert azt hitte, velem könnyen elbánik. Az izmaimra se volt kíváncsi - dünnyögte sértetten Józsi.
Julika, közelebb lépett az öreghez.
- De én most kíváncsi vagyok, megmutatná?
Józsi büszkén mutatta meztelen karját. Julika áhítattal simogatta a kőkemény izmokat.
- Maga tényleg nem olyan öreg, mit is mondott hány éves?
- Alig múltam hatvan, drága asszonyom!- húzta ki magát Józsi.
- Akkor csak tíz évvel öregebb nálam, - mosolygott az asszony. Mondja nem vigyázna ezután rám?
- De hiszen alkalmazásában vagyok, drága nagyságos asszony!
- Julika - helyesbített az asszony - ezután csak Julika, mert úgy gondoltam, hogy egy életen át, drága Józsikám.

Józsi ránézett a pityergő asszonyra, akinek a könnyei ráfolytak a magához szorított ötezresekre és azt gondolta: " Gyönyörű ez az asszony így ötezresekbe csomagolva, azt hiszem itt is megtaláltam Amerikát" Ezért aztán így szólt.
- Megbeszélhetjük drága na...Julika, szabad felajánlani a karomat?
Ezzel szépen beljebb sétáltak a raktárba. Ki se nyitottak, hanem kiírták az ajtóra, hogy "Leltár miatt zárva".

Hogy mit leltároztak azt senki nem tudja, de biztos jól sikerülhetett, mert Józsi a dolgok elrendeződése után, feleségül vette Julikát.