Más vagyok....

mokus2•  2013. április 22. 13:55

Mivel nyitottabb lettem, jobban észrevettem a körülöttem zajló rohanó világot. Furcsa mód sok facér pasi kerűlt az utamban:-) Mindig tudtam ellenállni, és meg is magyaráztam magamnak, hogy nincs nekem arra időm, hogy bárkivel is kapcsolatot létesítsek. Múlt az idő, és egyszer a barátnőmnek nevezett hölgy azt mondta, hogy gyere már egyszer el hozzánk. Jó mondtam, majd el megyek. Mindig találtam valami kifogást és csak nagy sokára jutottam el hozzájuk. Soha sem fogom elfelejteni azt a délutánt. Belépetem alakásukban ahol a fiával élt. Sötét dohos és nagyon pici lakás volt az ővék. A szobában egy kopott íróasztal mellett ült a fia. Rá néztem, és egy szomorú angyal arc nézett vissza rám. Átfutott rajtam a gondolat, ha 20 évvel fiatalabb lennék mindent meg tennék érted. Azután ki mentünk a konyhába és elkezdtem a halászlevet eszegetni. Nem gondoltam többet a szép fiúra. Ő többször ki ki jött a szobából és egy két szót szólt hozzám. Egy kicsit még beszélgettünk a barátnőmmel és elindúltam haza. Várt otthon a két betegem, akik a számomra nagyon fontosak voltak. Múltak a napok, nehezen tudtam beosztani azt a kis pénzt ami volt. Sakkoztam, hogy most mit vegyek meg és mit fizessek be. Persze mindig megoldottam. Boldogan megállapítottam a hónap végén, hogy most is maradt egy pici. Egyszer egy délután fel jött hozzánk a barátnőm. Furcsa módon azt kérdezte, hogy eljöhet e hozzám beszélgetni a fia. Mondtam, hogy persze, jöjjön csak nyugodtan. És jött, ött, jött, jött! Mindennap jött. Egy napon már nagyon késő volt és nem akart elmenni haza. Mondtam megágyazok és feküdjünk le mert nagyon késő van és fáradt vagyok. Szóljunk előszőr az anyukájának, hogy ne várja haza. Őt ez nem érdekelte. Sokat gondolkodtam azon az éjszakán. Ugyan mit akar tőlem ez az angyal arcú fiú! Meg is ilyedtem egy kicsit. Gyorsan el hessegettem a gondolatot. Hamar reggel lett és megint ott volt velem ez a szép fiú. Eltelt a nap és este ki mentünk sétálni, össze ért a kezünk. Sőt egymásba karoltunk és nagyon jól éreztem magam, hogy ha a közelemben volt. Kezdődött a hét és el kellett válnunk, mert menni kellett neki az iskolába és én is vittem a kislányomat a napközibe. Már du. megint találkoztunk, oda jött a kislány napközije elé és segített nekem. Ez engem kezdet zavarni, mert mégis csak egy fiatal fiúról van szó. Akkor 19 éves volt.  Egy napon elvittem őt az anyukája lakásába, ruháké és tankönyvekért. Anyuka nem volt otthon. Be mentünk a sötét dohos kis lakásba, remegtem. Egy kislánynak éreztem magam aki most van ez első randiján. Ő összepakolt, én bámészkodtam és allig vártam, hogy hozzám érjen. Nem kellet sokáig várnom. Be tette a táskájába a cuccait, azzal a mozdulattal már a karjaiban is voltam. Karjaiban és az ágyában. Ott maradtunk egész éjszakára. Gyönyörü szép éjszaka volt. Olyan volt mint egy álom, reggelre felébredek gondoltam! Felébredtem de a karjaiban. Nem ment az iskolába akkor. Haza mentünk a mi lakásunkba. Attól a perctől fogva mi össze tartoztunk. Állandóan együtt voltunk amikor csak lehetett. Furcsa helyzet alakúlt ki. Egy beteg Férj, aki 19 évvel idősebb, egy fiatal fiú, aki 19 évvel fiatalabb mint én. Egy beteg gyermek. Napokig gondolkodtam ezen a helyzeten. Nem akartam elveszíteni senkit, döntöttem. Éltünk így négyen, viszonylag boldogan. Én dolgoztam, a Férjem otthon volt a fiú iskolába járt, a kislányom vittem minden reggel az intézménybe és du. már a fiúval mentünk érte. Elvoltunk, múlt az idő. Vége lett az iskolának és megszünt az az intézmény is ahova a kislányom hordtam. Nagy problémát okozott ez nekem. Nem találtam olyan intézményt ahova el tudtam volna helyezni napközis megoldásban. Így a fiú otthon maradt a két betegemmel. Iroda takarítást vállaltunk, hogy meg tudjunk élni. Hajnalban keltünk és mentünk takarítani. Haza értünk, rohanás a zuhanyalá és kiöltözni mert a másik munkám az üzleti öltözéket kívánta meg. Egésznap dolgoztam, amikor haza értem átöltöztem, és megint mentünk egy másik helyre takarítani. Állandó rohanás volt az életem. De boldog voltam. Együtt a család és olyan nagyon szerettem őket. Nem voltam soha fáradt, csak az ismerősök mondták, hogy hogy is bírom ezt a rohanást. Volt egy Férjem, volt egy Párom és volt egy Kislányom, érdemes volt dolgozni értük. Meg talált az APEH, őket nem érdekelte, hogy a belünket ki dolgozzuk, csak az, hogy miért nincs fizetve a járulék. Végrehajtást indítottak ellenem. Persze nem volt mit elvinni mert nem nagyon volt mit. Mindenünk régi és használt volt. Dolgoztunk, dolgoztunk és lassan gyarapodtunk is anyagilag. Rendeztem az APEH felé a dolgaimat és próbáltunk megélni. Fiatal Páromnak az anyukájával megromlott a kapcsolatunk mert nem tudta elfogadni a fia döntését. Amit valahol meg is értettem. Csak nem rám kellett volna haragudnia. Fia pedig nem foglalkozott vele. Engem gyötört ez a helyzet, sokat gondoltam arra, hogy be kellene felyeznem, nem tudtam. Fiatal párom, nem tágított mellőlem. Bár tudtam, hogy ennek a mi kis románcunknak nem sok értelme van, de sodródtam az árral. Azt mondtam, tart ameddig tart. Dolgos hétköznapok és boldog ünnepek voltak éveken keresztűl. A kis hangya mindig ott motoszkált az agyamban, hogy 19 évvel fiatalabb és nem lehet rá alapoznom. Bármikor elhagyhat egy fiatalabb hölgy kegyeiért. Szerettem, de mindig visszafogtam magam. Egy hónapban és egy napon születtünk. Annyira egyformán gondolkodtunk, félelmetes volt az összhang kettőnk között. Folytatom....

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Helena12013. április 22. 14:22

Érdekes történet.... várom a folytatást