m-miriam blogja

meséken felnövő vágyhoz
rajzolunk utat
elérni a mindenséget
nyújtjuk karunkat
keressük szemekben
s maradunk
hol visszatükröződik
álmodott világunk

olyan csendes most minden
mintha sohasem szólt volna a zene
sosem hallottam volna azt az éneket
szeretnék szólni, de elrejtőztek a szavak
és nem találom a rejtekajtót,
hogy kiszabadulhassanak
zsibbadt végtagokkal ülök,
mint ki béna és süket
nélküled
a szerelem
tünékeny virág
mit a hervadás követ

Lelkem szomorúságtól ázott papír
rajta elmaszatolódó sorok
szavaim elárvultan keringenek
befejezetlenek a mondatok

Már csak egy tollhegy vagyok
kiürült tintásüvegbe mártott
mely vés, sercegve karcolgat
anyagot keresve a leírhatatlannak

...mint gyermek az anyját
ki munkából megérkezett
s leste a szatyrát
- "nekem mit hoztál ? "
folyton kérdezett,
kicsiny szíve
nagyokat dobbant
míg ajándéka rejtve,
- csakis ott lapulhat -
apró keze kereste egyre
s szeme ragyogott
meglelte végre,
szaladt
meleg karokba vele,
pici ajkán fülbe súgva
szállt el még
egy könnyű sóhaj
csendesedő
hiány szava
"úgy vártalak édesanya"

Ha lehetne úgy...
mint ki kövek közt
fényes kavicsra lelve
tenyerébe vett kincsét
simítja egyre
s ahogy szíve dobban érte
rám is így találna
egyszer az élet...