m-miriam blogja

semmi vagy

s még attól is

napról napra kevesebb

zörgeted a szívketrecet

ki érti, hátha beereszt

elfáradtál már küzdeni

szavad egyre halkabb

maradék parázs

nem izzik csak hamvad

a szél néha-néha belekap

olykor hurcolja magával

rád gondoltam

egy apró, kósza kis foszlány feléd vándorolt

még megmaradtál

egyre halványuló emlékezetemben

- soha nem feledlek -

már csak az érzést tudom, milyen jó is volt

rád várni, hogyan adtál egy kis jelet

„még itt vagyok” - még itt vagy nekem

mint egy gyönyörű dallam

úgy áradt lelked s lelkem muzsikája elapadhatatlan

új és új zenére hívtuk táncolni egymás szívét

megadtam az első hangsort, te folytattad

s, azt hitted hogy a kottát mind te rajzoltad

- emlékszel?

nevettelek

van még most is valami, valami szelíd erő

mi nem hagyja veszni hiába múlik az idő

szívem őrzi a legszebb dallamot

bár a távolság megnőtt

- más úton jársz és máson én -,

de tudom a te szíved is őrzi e zenét

néha rád gondolok

talán ezért

írj nekem verset és mint bolondos kamasz       

képzeletben -nevemmel- firkáld tele a falat,

életem könyvébe rajzolj, rajzold bele magad

szivárványt is fess, kell sok színes álom

kell ez az illúzió, de én mégsem bánom

májusban gyere és hozz nekem orgonát

mosolyod is hozd, ragyogja be kis szobám…

fölszállni az égig
és onnan lenézni
gyarló életed
milyen hamis
benne a vágy
a kényszer
ismétli magát
de nem elégszer
hogy értsd
soha semmi
sem teljes
folyton változik
a kép

vajúdik ez a tavasz
pocsolyákat sír az ég
szép fehér téli álom
miért, hogy sárrá lettél
kopott, unott kabátok
tépnék gombjukat
szellőzködnének
langy melegben
csüngenének
padokon,
hogy fázós lelkeink
felmelegednének
végre
a tavaszi napon