m-miriam blogja
VersÉrted
Oly üres volt az utca... a délután,
s a szél, mint akaratos szerető
bújt gallérom alá
míg szívemhez kéredzkedett
simult az érzés
érted feszült a lelkem,
testem az érintésért.
A „szabad - nem szabad" vitázott
érted - ellened
és én választ remélve
vártam,-
vágytam a kezedet.
Mesél a szemed
Megjöttél ! - kérlek ülj le ide mellém
de még ne mondj semmit,
hallgass, - ne beszélj.
Hadd nézzelek -
ajkad előtt,
előbb hadd meséljen szemed
első csókját ajkamhoz
ő tegye,
simítsa rajtam végig a ruhát
s érjen bőrömhöz az a pillantás,
hogy kinyújtsam érted a kezem -
Ölelj meg !
nem, még ne mondj semmit
hallgass, - ne beszélj
figyelj, érezd ahogy bőrödre
lázrózsát festenek az ujjbegyek
rád rajzolják a vágyat,
milyen volt
a nélküled...
...csak engedd
had szívjam be
illatod...
ha majd csókok után
esdeklőn ajkadhoz érek
s a remegő gyönyör
testedhez kéri testem
még
hallgass
velem
hozzánk szól
a szerelem
Lélekcserepek
Ahogy pajkos szél játékát emelve röpteti
akként hordták könnyű emlékű szerelmek
lelked prizmaként szórt szivárványszíneit
tartották, mint kavicsok közt színes üveget
mosolyként, könnyként kapott lélekcserepet.
Szemed fénye - megtört tükör - s én
ködben derengő, búsan bolyongó sziluett
ki színehagyottan magára tarka ruhát vett
elveszett önmagad most benne keresed.
Őrizlek
Őrizlek fájva,
Mint fa törzse a kérgébe vésett szót
Őrizlek féltve,
Mint menedékhely a benne megbújót
Őrizlek tisztán,
Mint gyöngyöt a tenger néma mélye
Őrizlek rejtve,
Mint fényét a csillagtalan este
Őrizlek védve,
Mint széltől gyertyalángot tenyér
Őrizlek hűen,
Mint hegyek a vulkánok tüzét.
Érzés
Itt vagy előttem,
de még nem mozdulok,
mint száraz földben szomjazó virág
olyan vagyok.
Csak nézlek,
szemem úgy issza be lényed
miként esőcseppet
a cserepes földkéreg.
Csak állok,
s ahogy csendes eső hatol
a föld színéről mélyre
az érzés szememből szívemig ér,
vágyom,-
bolondos szívemnek
szíved legyen menedék.