Mészáros László

m-laci•  2015. április 19. 21:58

Érezlek

Lásd, ez a tavasz is téged érezni tanít,

de elcsukló sírásomba fullad az illat és az íz,

s ahogy a csöndnek öldöklő gödrébe

hantolja az utolsó dobbanást a szív,

idáig hallatszik némaságod is.


m-laci•  2015. április 2. 00:31

Ennyit akartam

Ennyit akartam, mindennek értelmet adni.
Kiolvadt fűcsomó tövében a sárnak,
a folyó vizébe merült koppanásoknak
tiszavirágzás idején, 
amikor
a szív pulzáló vermében csirázó csönd
lett a létezésed egyetlen megalázó
bizonyossága.

m-laci•  2015. március 21. 21:11

Nem tudom

Talán csak álmodok, vagy épp a másvilág

esik, ég keresztül az éjszaka gyászrongyán.

Talán a süvítő pokol izzó árnyéka lobog.

Vagy egyszerűen a kéj, hogy látni akarlak,

lélegzik bennem megfojthatatlanul.


m-laci•  2014. május 24. 19:10

József Attila: Nagyon fáj Saját előadásban

https://www.youtube.com/watch?v=cAuy8DT_o5k

m-laci•  2013. december 21. 22:39

Kimért szívvel

 

Látod, hiába tanít kegyelem rácsain

szerelmet koldulni a feleszmélt ösztön,

csak elítélt maradok.

Némább a némák közt.

Úgy csordul arcomon a hőst játszó szomorúság,

mint nyárt lihegő hajnalok vöröse

a keresztre feszített ártatlanság emberarcú kövén,

hol illő türelemmel rakják fészküket

a józanság boldog madarai,

vágyak terhein árvult ágakról hullajtva

ölelésbe dermedt emlékek tövismorzsáit,

imádkozó térdek reszketésén összebújt

avarpárna szüzességére.

Hol mosolygó szemekkel kell majd elesni,

belevakulni látomásos jövő csepergő fényébe,

tisztára mosni benne vágyak kinőtt ingeit.

Mert megtért irgalom hajszáin izzadt át

a legtisztább ölelés,

és savas foltjaiba száradt szerelmes percek

csöndbe-hűlt hiánya üzen véges alkuvást

a sárga rongyokon.


Milyen szép lenne belegyógyulni

a szaván fogott üresség nyirkos bájába,

és leszegett szemmel hazudni: nem szeretlek már!

Apró kavicsok csörgésén alszok el mélyen,

imára kulcsolt tenyerembe lehelt neved

annyiszor felsírt betűit gyűröm

pattogó üveggolyókká,

és lassú patakok sodrásán bólogató egek

rezzenő csillagait dobálom az álmos fodrokon,

legyezve kacajszirmos álmok szelíd illatát.

S elhinnéd, mint gyermek a mesét,

mint szabadság rabságára ítélt halandók

a feltámadásban bimbózó feloldozás örökét.

S az észrevétlen mindenség zsivaján

hogy is hallanád, mennyire egyedül vagyok,

mikor elrebbent csókok varázsán,

kósza emlékek kacér szikráit aggatom

az ünnepi szentségbe haldokló, kimért szívembe!


Akkor, csak akkor... kicsit meghalni is jó lesz,

s újrafoganni cserepes virágok szálló porain.

Szertehordani némaságba árvult sóhajok zamatát,

hajnali harmat nyoszolyáján tapadni

sárfalak hasadásába,

s az elejtett vakolatdarabok élein

elvérezve kiáltani, mennyire szeretlek!

Hogy mit jelent zsíros kételyek húsába harapni

a fogatlan örömök nyikorgó állkapcsaival,

mit jelent párnámra sült csönd szagán

szoruló mellem hörgő ütemét

a szenvedély dalának hinni,

s hogy mennyire nem szeretek ilyenkor szeretni.


(mellékdal)


Majd kiengednek belém-hűlt májusok

zúzmarás pólyáin dajkált örömök.

Oltalom oltárán békét könyörög

a tett, mert mécses füstjén pislákolok


hűs arcomba tévedt szemeid helyett,

s hiába színezem fehérre magam,

ha annyit ér eléd hullajtott szavam,

mint ezer szívverés siratott felett.


Nézd, fakó légből vágtató hajnalok

ölén szenderegnek árva csillagok,

mint mikor lázasan eléd szaladtam,


és ma is, ha kertem szirmait gyűjtöm,

selyemszalagos bokrétába fűzöm,

hogy elhidd, mennyire gyermek maradtam.



Mészáros László

Berkesz, 2013 12 21



 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom