lunaliana blogja

Két ellenfél csapott össze 
két izzó erős akarat
Csak azért hogy a másikat legyőzve
míg végül csak egyikük marad

A pillanatnyi fegyverszünetben
bőszen kapkodtak levegő után
hogy megújult erővel
folytassák kettejük párbaját

A lány háton, szeme csukva
csak dühösen fújtat
mozdulni sem tudna
keze leszorítva
feje két oldalán, az ágyra nyomva
fiú keze által vasmarokkal fogva

A fiú lovaglóülésben rajta
lábait combjaival erősen tartja
mint megvadult telivér kancát
az erőskezű büszke lovasa

A harctól szerzett dühük
szenvedélybe csapott át
hogy történhetett velük?
De feszültség töltötte be a szobát

Csókban forrtak össze
izzik már a szoba
S már a vágytól tüzes a lány
nem a dühtől piros az arca

/Lunaliana la Estrella Di Lamia/ 

Csak vágtatnak bennem a szavak s a gondolatok,
Anyák-napjára neked ó anyám mondd, mit adhatok?
neked ki a méhében hordott, s oly sok évig velem küzdött...
Mert áldott vagy ezért az asszonyok között!

Most hozzád szólok, s veled minden anyához,
kik áldással járultok ehhez a világhoz,
remélem tanításotok nem volt hiába,
mert tőletek borul a temészet virágba.

Most saját utam járom, mely rögös és kemény,
s pofonokat oszt az élet, de te mindíg ott vagy hogy megvédj.
Meghálálni én ezt hogyan is tehetném?
Mikor minden anya így óvja, félti gyermekét.

Csak rakosgatom a rímeket, bár ezek csak szavak,
s mert megóvni egy gyermeket mily nagy feladat.
Most szemedbe nézve, lelked tükrében magamat látom,
s nem kérdezem többé, mért vagyok e világon.

Látod már gondolatom mily csapongó?
Csak köszönetet mondhatok neked, te ragyogó,
kiben a szeretet lángja sosem szunnyadó!
Köszönöm, hogy szeretsz, mert ez jó útmutató,
s hogy vezérfénykén ragyogod be világomat,
s csukott szemmel, de éber szívvel őrizted álmomat.

Ha csak félannyira leszek gyermekemnek jó anyja,
mint amilyen te voltáls vagy nekem,
csak felnézek az égre, s mondhatom:
Hálát adok anyámért neked, ó Istenem!

/Lunaliana la Estrella Di Lamia/ 

Csókod ízét érzem mit a holdfényben adtál
véred a véremmel keveredett aztán
Most is forr a vérem, mert eszembe jutottál
s mert vámpír-csókoddal új életet adtál

Útolsó csókodat a nyakamra lehelted
s fogaiddal a sebet nemcsak oda ejtetted,
A véremmel együtt a szívem is elvetted
s mert önként adtam így könnyen tehetted

Érintésed nyomán lángra gyúlt a testem
Pillantásaidtól felforrt az én vérem
Csókoddal raboltad el a lelkem
S szívedhez kötötted örökre szívem

Mit mondhatnék még?
Hisz már elmondtam mindent
Karjaidban ért a végzet
s mikor öleltél az volt az új kezdet

Szád a számon
tested a testemen
Csupa csupa mámor
a vámpír szerelem

De már jő a gyilkos hajnal
perzselő napfénnyel a pirkadat
örök életünk végtelen napjait
kegyetlen örömmel oly gyorsan elveszik

Halhatatlan szerelem, halálosan gyönyörű
Holdfénnyel kísért, s néha oly keserű
Vérrel a hóba írt szerelmi vallomás
egy éjjelen íródott ne is hallja más

/Lunaliana la Estrella Di Lamia/