lnpeters blogja

Ezt a történetet Liselotte orléans-i hercegné jegyezte le:

Durford márkiné francia származású nagyvilági hölgy volt.

A hölgy nagybátyjának kertjében Jupiter meztelen szobra állt. A rokokó idején számos festmény ábrázolt meztelen görög isteneket, leginkább Hermészt, vagy a három Gráciát.

Ez a Jupiter különösen vonzó lehetett, legalábbis a márkiné annak találta. Naponta megszemlélte.

Bámulta jobbról-balról, körbejárta, közben beszélt hozzá:

-  Szép vagy, Jupiter! Miért nem szólalsz meg? Szólalj meg végre!

Szokásává vált beszélni a szoborhoz.

- Szólalj meg, Jupiter!

Valahogy napról napra ingerültebben szólítgatta a szobrot:

- Szólalj meg, végre, Jupiter! Állítólag nagy nőbolond vagy! Talán nem tetszem? Szólalj meg végre!

Néhány nap alatt a hölgy lehiggadt, megértette, hogy a szobor nem fog felelni. De azért mindennap megszólította ingerkedve:

- Szólalj meg, Jupiter!

Így ment ez napról napra.

Hanem egyszer…

A galantéria korának nagyasszonya nyelvet öltött a szoborra.

- Na, mi lesz?  Szólalj meg, Jupiter!

A hölgy gyorsan szétnézett. Senki sem jár a kertben, senki sem látja.

Gyorsan felemelintette a szoknyáját, és nagyot villantott a szobornak.

- Na? Mi lesz? Szólalj meg, Jupiter!

Ebben a pillanatban éktelen nagy dörrenés hallatszott. A hölgy ijedtében elesett, talán össze is pisilte magát.

A komornák szedték össze. Napokig feküdt halálos rettegésben. Aggódtak az állapota miatt, mert senki sem tudta, mi lelte.

Végül a nagybátyjának bökte ki:

- Megsértettem Jupitert.

A házigazda nagy szemeket meresztett:

- Mi van?

A márkiné irulva-pirulva vallott, a nagybácsi meg elnevette magát.

A Nap gigászi, forró fény-batár,

Vállán halványkék bársony ég-talár.

—–

Forró a csend,

Még enyhe szél se szisszen,

És jobb világról álmodik

Az Isten.

—–

A butaság már boltban is kelendő,

És penge élén táncol

A Jövendő.

—-

Idő-garat zúg,

A Múlt – csak dara;

Sejtelmes, néma

Vízöntő nyara.

—-

Gúnyosan csörög vissza a garat:

“Pénz-végzet kell, vagy

Szabad akarat?”

—

Néhány évezred?

Marad, aki dőre;

Hadd álljon vissza megint

A rajtkőre.

—–

Piac szájában jövő-vacsora;

Lassan szivárog

Vízöntő nyara.

—-

Ha új időben új Jelen csoszog;

Nem leszünk már,

Csak korhadt

Mítoszok.

—–

Nem ment meg pénz,

Technológia

Vegyszer;

Megtörtént ez már -

Talán nem  is egyszer.

—-

Igaz Jövő,

Vagy végső zúzmara;

Általunk ítél

Vízöntő nyara.

—-

Forró a csend,

Még enyhe szél se szisszen,

És jobb világról álmodik

Az Isten.

Titus Maccius Plautus összebarátkozott egy görög származású íróval. A barátság évekig tartott, kölcsönösen sok jót tettek egymásnak.  A görög író kiváló ember volt önálló hanggal, széles látókörrel. Sokat segített Plautus darabjainak színre hozásában, és a vígjátékíró sem maradt adósa.

Egy baj volt a göröggel: időnként kitört belőle hegyes-völgyes hazájából hozott pukkancs természete. Képes volt halálosan megsértődni apró dolgokon is. Megesett, hogy hónapokig véget vetett a barátságnak.

Harmadszor éppen olyankor találta ezt művelni, amikor Plautus több okból is nagy bajban volt. Plautus valamiben nem úgy cselekedett, ahogy a barátja elvárta volna tőle, némely dolgokban más véleményen volt, mire a görög feldühödött. Se látott, se hallott, és durván Plautusra támadt. A vígjátékíró nem is igazán értette, mivel hergelte fel ennyire a barátját.

A görög tovább hisztériázott, Plautus türelme elfogyott. A görög ezt se vette észre éppen valami apróságot próbált számon kérni a komédiaszerzőn.

Plautus – akinek éppen kisebb dolga is nagyobb volt annál, hogy a görög dührohamával foglalkozzék – végül maga is feldühödött, és keresetlen szavakkal kergette el eddigi barátját.

- Nem leszek sohasem az ellensége, – mesélte az egyik ismerősének. – de megsokalltam a makrancosságát. Távolról fogom kedvelni.

Kapd fel a bocskort,

Húzz külföldre,

Ott frissebben zöld a föld,

Ott a kerítés,

Mind szafaládé,

Még a szemed se töröld!

Úgyis pusztul,

Züllik az ország,

Külföldre, magyar ifjúság!

Ne is gondolj már haza többé,

Külföldre, magyar ifjúság!

——

(Aki mindezt elhiszi, Mariskább Ilusnál,

Aki komolyan veszi, trabantabb a busznál!)

——-

Egy kis pénz, ami kéne,

Semmi más nincs, amit akarunk,

Mindent rugdosva félre

Törve-zúzva megtollasodunk.

——

(Aki mindezt elhiszi, Mariskább Ilusnál,

Aki komolyan veszi, trabantabb a busznál!)

—–

Fel, fel, ti terhei a létnek,

Fel, fel, ti sok piás magyar,

A száraz torkok inni kérnek,

Szikkadt agy tombolni akar.

Temető lesz a vége,

Csak jól berúgni hát,

És megszűnik egyszerre,

Másnapra a világ.

—-

(Aki mindezt elhiszi, Mariskább Ilusnál,

Aki komolyan veszi, trabantabb a busznál!)

Az udvar fakó,

Olvad már a hó,

Sárban cuppog két madár,

Két kergetni való!

—

Vidám vagyok én,

Töpszli vagyok én,

Nagyon sáros, kis fekete

Kutya vagyok én!

—-

Az élet mohó,

Reggelizni jó,

Hangoskodik az utcán

Az ugatni való!

—-

Vidám vagyok én,

Töpszli vagyok én,

Nagyon sáros, kis fekete

Kutya vagyok én!

—–

A labda gurul,

Bozótba szorul,

Az a fránya virágállvány

Folyton felborul.

—-

Vidám vagyok én,

Töpszli vagyok én,

Nagyon sáros, kis fekete

Kutya vagyok én!