lnpeters blogja

Aki elmegy, megsiratjuk,

De ha egyszer visszajön;

Felragyog az Otthon arca,

Árad a tisztes

Öröm.

 

Más meg végleges szándékkal

Búcsútlan világnak áll,

Pörét vesztve a világban

Meghalni

Hazatalál.

 

Aki örökre elmenne,

Ne tartóztassuk tovább,

Mi nem neveltük olyanná,

Hogy szeresse

A Hazát.

 

Ha egyszer csonttá fagy rajtunk

Az Idő, a vén kabát;

Gyermekeink,

Unokáink

Öröklik majd

A Hazát.

 

Nem keresünk ellenséget,

Volt az már több, mint elég;

Minden szomszédunkkal békét

Kellett volna kötni

Rég.

 

A Barátokat becsüljük.

Aki bennünket szeret,

Tisztelet fogadja nálunk,

S méltó

Vendégszeretet.

 

Most miénk a felelősség,

Hogy él-e magyar tovább;

Gyermekeink,

Unokáink

Öröklik-e

A Hazát.

 

A Múltunkat nem feledjük,

Velünk él, amíg vagyunk,

A baj csak az, hogy belőle

Eleget

Nem tanulunk.

 

Bennünk bízik most az Isten,

Magunk vagyunk a Jelen;

A Múlt értünk van, Jövő meg

Csupán általunk

Terem.

 

Most rajtunk a felelősség,

Mi halljuk Isten szavát;

Gyermekeink,

Unokáink

Öröklik-e

A Hazát?

 

Mindig befogadtuk, aki

Tiszta szívvel érkezett,

Fogadjon minket testvérnek,

S Hazájának

E helyet.

 

De aki fegyverrel jönne,

Az jobb, ha otthon marad;

Martalócnak,

Hódítónak

Legyen kívül tágasabb.

 

Ezerszáz éve temetnek

Itt magyar

Anyát,

Apát;

Utánunk a
Gyermekeink

Öröklik majd

A Hazát.

 

Itt a fű érettünk zöldell,

A Nap miattunk ragyog;

Ez a Hazánk,

A gazdái mi maradunk,

Magyarok.

 

 

Egykor volt népek tavasza,

Szent volt a Hit és a Haza.

 

Utána jött népek ősze,

Dollár lett a világ csősze.

 

Aztán meg a népek tele,

Anyag-hazugsággal tele.

 

Egykor volt népek tavasza,

Lesz valaha népek nyara?

 

Globalizált bankár végzet

Irt ki minden jót és szépet?

 

Emberségbe mély vermet ás

A profán szingularitás?

 

Egykor volt népek tavasza

Szent volt a Hit és a Haza…

 

Régi szép tavaszi napok;

Szent emlékük ma is ragyog.

 

Fényes csillag a múlt-égen,

Világít a sötétségben.

 

Egykor volt népek tavasza,

Szent volt a Hit és a Haza.

 

Régiektől hazát kaptunk,

Épségben kell továbbadnunk.

 

Lehet még népek tavasza -

Hogyha marad

Hit,

Meg Haza.

 

Mindig felszárad a sár,

Ami Szellem:

Visszajár.

 

A díjosztó hivatal

Csupán cifra ravatal.

 

Ezer mag a sár alatt;

Helyben csak a holt marad.

 

Mindig felszárad a sár,

Aki szeret:

Hazajár.

 

Modern bozótdémonok:

Pénz és hatalom morog.

 

Amíg van Otthon,

S Haza:

A Jónak lesz igaza.

 

Mindig felszárad a sár,

Istennél van a határ.

 

Ha gyáván nem alkudunk,

Magyarok maradhatunk.

 

Mindig felszárad a sár,

A Szeretet:

Hazavár.

 

Vízzel főz a magyar Ősz,

Száll a pesszimista gőz.

 

Drótos fülbe fúj a szél,

Az Idő sose henyél.

 

Silány zene nyekereg,

Külhonba megy a gyerek.

 

Vízzel főz a magyar Ősz,

Király sincsen már, csak csősz.

 

Erkölcsi gyomor korog,

Buta bölcsesség huhog.

 

Sárkány könnye szemereg,

Egymást marják a fejek.

 

Vízzel főz a magyar Ősz,

Bölcsész lett a preciőz.

 

Pörkölt helyett sokhetes

Állott posztmodern-leves.

 

Helikon kopár hegyen?

Mindegy, csak zagyva legyen!

 

Vízzel főz a magyar Ősz,

A félénkség sose győz.

 

Az ember sokat megél,

Egyre hull a falevél.

 

A múlékony nem örök,

Idő hátán elzörög.

 

A Reménység fürge őz,

Vízzel főz a magyar Ősz.

 

Őszi falevél;

A Vén Idő

Nyárból Őszbe

Őszből Télbe

Közönyösen

Mendegél.

 

Gyűlölködő, béklyózott akarat

Himnuszt gyaláz a Kárpátok alatt.

 

Betondzsungel lett az ősi vadon,

Szemünk közé vigyorog Trianon.

 

Múlt-töredékek közt süvít a szél,

És egyre hull az őszi falevél.

 

Őszi falevél,

Az Ember

Érzelmeiben

Álmaiban él.

 

Szolga-sznobizmus dollárhoz simul,

S a Történelem darabokra hull.

 

A globál-légvárak ritkán lakottak,

S a rossz magyarok embernek se jobbak.

 

Géphangzavar hazug regét mesél,

Lebegve hull az őszi falevél.

 

Őszi falevél;

Közömbös a szél,

Az ásatag pesszimizmust

Ellepi

A Dér.

 

A gazdasági végzet csak makog;

Most mi vagyunk az élő magyarok.

 

Elődeink a múltban…

Azt hiszem,

“Az nem lehet, hogy annyi szív – ma sem…

 

Jövőre is visszatér majd a gólya,

S ha jó vers van,

Majd akad

Olvasója.

 

Őszi falevél,

Az Élet remél;

Mindig marad

Hit,

Szeretet,

Amíg ember él.