lnpeters blogja

Viseld csöndes türelemmel;

Időnként – a sznob is ember.

Őt csak önmaga érti meg,

Mindenki más:

Buta tömeg.

A szegény sznob sorsa fanyar;

Nagyon szégyelli, hogy – magyar.

Nemzetinél jobb a Semmi;

Az nemzetközi tud lenni.

Ha hazádról rútul regél,

Nézd el, mert

Szegény – ebből él.

Ha műanyag dalt zeng neked,

Ne lásd meg – a közhelyeket.

De – kedved bárhogy keresi,

Hatalmat sose adj neki.

Amíg a Gondolat

Rezervátumba végleg nem kerül,

S helyette nem fog beszélni a pénz,

Remélhetünk.

Amíg az érzést

Nem gerjeszti csip,

S magunk keressük azt a Valakit,

Akit az Isten párunknak teremtett;

A Fátum mindhiába kiabál,

A világ rendje mindig

Helyreáll.

Amíg a lényeg a lelkünkben él,

És hatalom nem orozhatja el,

Addig élni kell.

Amíg gondolat-rendőr technika,

Vagy más sunyi bitangság ellenére

Magán-létben szólni merünk,

Tudunk;

Emberek vagyunk.

Amíg nem leszünk keverék tömeg,

Vagy szex-tudatú bio-gépezet,

Amíg Család,

Amíg Nemzet lehet;

Addig van élni jövőnk;

Emberek.

Újabb Nyárral gazdagodtunk,

Tovább úszik a ladik;

Örömmel tele a kamra,

Csak tartson ki tavaszig.

Időfolyam sodrásában

Ezer emlék kavarog,

Előttünk sötétlenek már

Az újabb ősz-zátonyok.

Mögöttük ott tornyosul már

Eljövendő Tél zöme,

Alkotó, békés napokhoz

Elkell a Nyár öröme.

Újabb Nyárral gazdagodtunk,

Kacagott, fájt, elgurult…

Idő hátán fut a hajó,

Partról integet a Múlt.

Augusztusi késő nyárban

Könnyed, szelíd búcsúzás van.

Gyülekeznek a fellegek;

A “kell” helyén halvány “lehet”.

Harmatkönnyes minden bokor;

A búbánat – lelki nyomor.

Augusztusi késő nyárban,

Fonnyadt, fanyar látomás van.

Augusztus a célok vége,

Halál kacag fáradt égre.

A nyár hervadtan vezekel,

Szemünk előtt enyészik el.

Augusztusi késő nyárban

Mégis mindig élni vágytam.

Hűvösen tétova esték;

A helytállás – kötelesség.

Szél hátán jön az Ősz szembe;

Fogódzkodunk Szerelembe.

Augusztusi késő nyárban

Mindig vérmes változás van.

Gyarapadnak hulló évek,

Megint múlni kezd az Élet.

Rossz nosztalgia visszatér,

Falevelet sodor a szél.

Auusztusi magyar ünnep,

Nagy szavak semmibe tűnnek.

Üres protokollba fúlva

A nemzet öltönyös hulla.

Ősi magyar torzsalkodás

A jövőnek árkokat ás.

Augusztusi késő nyárban

Teremtő fogadkozás van.

Nyár a világ tündérkertje,

Az Ősz meg Isten kegyeltje.

Majd új Nyár lesz a reményünk;

Ha vágyunk rá, tovább élünk.

Augusztusi késő nyárban

Világteremtő magyány van.

Alkonyködben bánat fityeg,

Hinni tudnak az irigyek.

Az ember nehezen okul,

Isten hisz tovább – konokul.

Lassan már csomagolni kezd a Nyár,

Tompább a verőfény,

Most már nem éget,

S a horizonton feldereng az Ősz.

——

Fogy már a napfény,

Véget ért az ünnep,

És új körre indul

A vén Idő.

——

Zárul az év köre,

Új feladat lesz,

Új munkás hétköznapok születőben,

Sorakoznak jövő-fátyol alatt,

Új nyarat,

Új célt

Tűz elénk a Lét.

—–

Csóváját a Nyár most húzza tova,

És aki eddig nem melegedett,

Most legyen nagyon boldog,

Míg lehet.

—–

Ostobaságok szent emlékké kopnak,

Csókcsodák Szerelemmé komolyodnak.

—-

Hűvös az este,

Csomagol a Nyár,

A jövő áradata hömpölyög,

És szemét törölgeti

A Jelen.