lizbet01 blogja

Ködben táncol a hosszú éj,
kanyargó út tűnik elém.
Mely hulló könnyben lánggal ég,
dermedt arcomon síró jég.

A köd szitál, vártalak én,
látni, hisz szívem érted ég!
Szitáló álom ébredés,
vágytam rá, s úgy fáj a vég!

Ködben vígan táncoló éj,
halvány csillag felettem néz.
Aludj Kedvesem!-súgom én,
szívem remeg, fázik szegény.

Vár az otthon, kietlenség,
szeretlek a köd sűrűjén.
Szeretlek, fáj minden remény,
nélküled az élet, mit ér?

Nagy Erzsébet
Szarvas

Ha hófehér ruhát ölt a táj,
hol fenyőillat magasan száll.
Csipke csüng fekete fa ágon,
Télapó suhan ott a szánon.
Csengő csilingel sötét éjben,
gyermekek arcán mosoly ébred.
Édes álom hófödte télben,
rénszarvas nyomán csillag terem.
Télapó zsákja telis-tele,
mogyoró, dió csörög benne.
Siklik a szán, kavarja a szél,
fehér bojtját piros süvegén.
Szakállán zúzmara, bajszán dér,
gyertya gyúl szeretet ünnepén.
Jégcsap mered a tető alatt,
Karácsony mennyire vártalak!
Advent csillaga lágyan zenél,
fülembe búvik, felettem fény.
Kis Jézus de jó, hogy születtél!
Fagyos télben édes melegség
átjárja testem, a szívem ég.
Jeges úton kopog léptem,
Advent csillaga követlek téged!
Szeretetre vágyom a reményre,
hogy bűnöm elfeledem végre!
E föld tüskéit én átlépem.
Ha hófehér ruhát ölt a táj,
s fenyőillat magasan száll.

Nagy Erzsébet
Szarvas

Rózsaszín felhő a szürke felett,
ölel karod, s a testem reszket.
Boldogságtól könny szökik szemembe,
mert érzem, hogy mennyire szeretlek.

Csak téged, mert csak érted reszketek,
s a felhőt te hozod el nekem.
Fényt, aranyló sugarat az éjben,
szemed ragyogását sötétségben.

Hogy lássak, s hogy, e földön éljek,
szikes mezőkön, zúgó tengeren.
Óázis vagy te a szívemnek,
öröm, boldogság ha átölellek.

Ajkam ajkadon, vért fakaszt íze,
halálos csók az élet reménye.
Rózsaszín felhő a szürke felett,
mert érzem, hogy mennyire szeretlek.

Nagy Erzsébet
Szarvas