Búcsúzzam?

Ligeti fákon színes lombok,
hol fejem felett ring az alkony.
Vörössen lobog szívem pírja,
égi fürdő mennyei pokla.

Menni kell, a nap végére jár,
siklik az út és otthonom vár.
Villany gyúl, hát indulok tovább.
Hogy hová, merre?-nem tudom már!

Zöld fahídon némán toporgok,
alattam a Körös kanyarog.
Egy arc a vízben mosolyog,
könnyem hull, úszik a fodrokon.

Betűk tombolnak az agyamban,
szétrágom apró darabokra.
Szilánkoktól apró szúrások,
szívem szántják, múlik az alkony.

Te boldog vagy, s ez nagyon jó!
Búcsúzzam tőled?-vár a pokol,
bűnös lelkem az útravaló!
Majd visszaintek a kapuból!

Siklik az út, elől kanyarog,
ember műve, e beton folyó.
Sötét az égbolt, haza tartok,
ám könny csorog az arcomon.

Látom alvó szemed, boldog vagy!
Megsímítanám, fáj a vágyam!
Kezem nem érinthet, távol vagy,
gyülőlt évek őrlő malomban.

Itt van előttem otthonom.
Jó estét!-az ajtón kopogok.
Behunyom szemem és zuhanok!
Órdítok, Istenem meghalok!

Búcsúzzam? -Örömök elfogytak,
elvetted, a napok sajognak!
Fülembe gyászzenét dalolnak,
a szívem hullaszagú morzsa.

Nagy Erzsébet
Szarvas