liriel blogja

A naplemente,mi most oly buján csókol,
finom égő-bársonya ajkamon pózol.
Bőröm illatán legördülő sóhaja,
eltávozik,s bennem feltámad óhaja..


Ujjai ajkamon már,s rúzs helyett tapad,
testre menekült vágy ezerfelé szakad.
Elkóborolt szusszanás,nyakam ívén kincs,
gyászba öltözött borún kattan a bilincs!


Hajnal-fa ágaira kuporodó pír,
eszméletlen..elhullt..ez maradásra bír.
Vágy-feszített virradat illóolaja,
e gyönyörgyűrte' szívnek minden robaja!

Derekam köré fonja két kezét az éj,
szorosan ölel,sötét íz,csillagos kéj..
Arcomon pihenő árny-játék a mának,
zizegnek éj-porában az éber vágyak.


Halkult szó melegét tükrözi az este,
ébren tart,nem enged lázba takart teste.
-hol szeme éget,s ajkam ajkára téved,
-hol.....higgadt lágysággal húzza be a féket..


Hangom simítják csetlő-botló mondatok,
feledésbe merülnek ködös tegnapok..
S nyugszik a nyughatatlan,éj erejével,
így simul az élet időm-peremére...