Lenyomatok és sziluettek

Már elvirágzott a szilva is

Amúgy kései gyümölcs lenne,

Az utolsó szirmot pedig

A fejemre ejtette.

Katicabogár bombázás

Párzástól legyengülve,

Áprilisban megtermett már

Pitypang pisze terhe.

Etetni kell a galambot

Pukkadásig tele,

Hadd legyen majd dugig vele

A katolikus látótere.

Még itt az előző avar

És közben a növényzet végzett,

Még egy kis mészpótlás, és

Itt tojást is költenek.

Nénibácsi is kiülne,

Már ha engedi a botja,

Szevasz tavasz, köszönök,

A pad önöknek foglalva.

Pedig járna több is

Napsütötte tavasz,

De ha ennyit rótt ki,

Akkor nyista vigasz :)

Szólít a viharkék négy-öt órától,
Hív a zöld, szarvast abrakolj,
A fehér jelzi szünetet, mindet,
Mert mi másra teremtetett
Az a sok ünnepélyes est,
Hogy szívtárta ajtón mind beless,
És elkészüljél, kis hótipró,
Mert most is épp rólad van szó,
Mi nem tudunk már semmit se,
Az örömtől innen vagy nekünk te,
Minden fázás jutalmat vár,
Minden zselé, minden lekvár,
Látni piros orrodat,
A jó gyerek szót fogad,
Inkább húzd a szakállunk még,
És kacagj, öttől sötét az ég,
A forró radiátor körül
Az élet tovább örököl,
A csomagolásba ragadva jó,
Mosolyog a mindenható,
Adni öröm egy koron túl,
A védőkör most mind porcukor!

Advent több oly nem lesz, mit gyermek vár,
Nincs már terülj-terülj-asztalka-gyár,
Felnőttél, a benn pislákoló mécses köre
Kell az egész univerzumot körbeérje.

Átjutni a napon
Megatonna kerozin,
Van-e olyan valóság,
Horizont, hol engedik?
Kis holdrakétáink
Az Óceánt szemetelik -
Max a rákoknak éjjel
A tüzijáték fekszik.

Ismerős idegen
Az összes porondon,
Egyetlen hely sincsen,
Ahová pakolhatom.

Petezsák
Termesztáp
Lyukat gyárt
Bezabált
Nincs királynőpete
Csak különb táp

Cafrangos de rongyos
A zord élet foszlik
És a sok varrat alól
Az igazság kilátszik
Mi pedig majd úgy teszünk
Mintha ép lenne meg sikk is

Adventtől karácsonyig
Pácold kicsiny szívünket,
Bele vagyunk sózva csontig,
Hogy érjen örömünnep!

Örökkön Vár

Váram most már örökkön vár,
Ím készen van a végső sánc,
Az ördög immár be nem veszi,
Itt én vok úr - szolga más mindenki.

Erre császkálsz? Nyakas vagy,
Olyat kapsz, hogy fütyül csak,
Nem a szél az, ami fogad,
Ezt nevezheted pofonnak!

Körbe-körbe védmű van,
Akna van, és csapda van,
Ha meghúzod ezt a kart -
Kapod nyakadba az ótvart.

Ha végül is beveszed,
A semmit, meg a hiányt nyered,
A remény is végül elköltözött,
Emigrált, s a kincs várra költődött.

Váram most már örök vár,
Az úton senkit sem fogad már,
Azt figyeli örökkön, a rablóit,
Az univerzum hidege borít...


Nyárra várva

A tél emlékszik még a nyárra,
Ha korholja is, nincs hatalmában,
A zsémb, a hideg délceg erény,
Nem hajlik meg oly könnyedén,
Mégis a fagyporcogás között,
Hóembert rak, karácsonyt költ,
Gondoskodó valahol dér apó is,
Talán mindennek van haszna mégis;
Addig elmormolunk egy-két imát,
Kabát rejti szívünk nyilát,
És ha kiürül a templom s a tér,
Isten begyűjti könnyes tizedét,
Hogy vehessen nyarat mit nekünk szánt...


Lekvár

A leguán addig lefetyeli
A leget, míg a rovart meg nem leli,
Kicsi hüllő-ékszer, látja bárki,
Mi meg kinyitjuk a lekvárokat,
Pedig hibernálódni jobb lenne, mi?
A hüllőnek a cukor minek, bármi,
Fene akar dzsemet, ha lehet alukálni,
- A lekvár és a leguán is helyre holmi,
Lesi hogy az idő kedvezzen neki.

Hallod olykor vergődését,
A szöszölését molyoknak,
Fénykörébe von-e az éj -
Azok közt, kik nem alszanak?
Ha igen, jólesik a tudat,
Vagytok még, kik virrasztanak,
Meghívnálak kávéra is,
De messzebbnél is messzebb vagy,
Vedd úgy, keserű együttérzésem,
Bár ez kevésbé bajtársiasabb,
A távolban az est, hogy maradj,
Fenntartott téged enmagának.

Elfoglal egy hangulat,
Birtokol az álmatlanság?
Dézsmát szedjen csak a másnap,
Élvezzük fenn az éjszakát!
Ilyenkor közel van
A fátyolon túli világ,
Mely az álmot és éber részét
Elvarázsolják, elválasztják,
És ez a strázsa, a hold odafent
Silbakol, meg ne pillanthassák,
Épphogy nem, a fényeket
Amely odaátba vezet át:
Határ mentén álmodhatunk szépeket,
Érezve e titkos, rejtett csodát.

Én nem tudom, hogy mi van ott,
De érzem, folyton szólít szava,
Hol a szépség nem tetszhalott,
Sem a gazdagok privilégiuma,
Az éj látomást elfogulatlan oszt,
A fényben lett légyen bugyuta,
Az álom nem sok jelentést hoz,
De ott, és akkor egy csoda,
Tán azért hogy te szórakozz,
A lét eleve így volt kigondolva,
Elrontotta a fránya fizika,
Hogy a lélek a test gyarló rabja,
Minden szép, mit rejtett kis batyuja,
Mikor világra jött, a jó onnan vala...