Lenyomatok és sziluettek

Megalkottál engemet
Egy ideából minimum,
Apám, anyám, és te
Tettél, hogy így alakult,
Nem lehetek elég hálás,
Soha nem lesz ez nekem múlt,
De fájva szól a fohászom,
Néha olyan gyötrő ez az út.

Dicsőség az Istennek,
Hogy itt élni engedett,
És nem ölt számos alkalommal meg,
Látva annyi balga tettemet,
Kérlek, ne vond meg az üdvöket,
És vezess, ahogy csak te értesz meg!

Seregeknek Ura, légy kegyes,
Ne csak a szigorral dicsőséges,
Szívem hozzád utat keres,
Nem lehetsz nyitott, tudom,
Rejtve jársz, de igaz utakon;
Tán én is letudom ebsorsom,
- Hogy valaha még ember leszek,
Ha banknak használsz engemet,
Tudatnám, még van fedezet!

(A Sátán így és ember úgy,
Kendőzetlen nyílt titok:
Hogy valakinek adhass,
Másnál meg hiányzik a vigasz,
Meddig osztod másnak a nekem
Ugyanúgy kijáró kegyelmem?

Jót akarhatsz univerzálisan,
S kicsi vagyok, hogy átlássam,
Nem lehetsz túl indirekt,
De mi végre van a beteg
Fejlődésben gátolva meg?
Enmagadnál is azt szereted?

Néha úgy felrúgnám sakkasztalod
Hova az ördögöt befogadod,
Az életünket meg úgy dobod,
Mint közönséges gyalogot,
Én a képmásod vagyok,
Hagyd a bukott angyalod!
Mi végre van annyi gond és bú,
Mely egy huszárvágással megoldható?)

Ne halld sötét szavaim
Az univerzum nagyja is az,
Nélküled kozmikus por vagyunk,
Egy soha be nem érő mag,
Minden élet belőled fakad!
Szomjas vagyok az igaz,
Hogy ne legyen előttem torlasz,
Sorsom kovácsolhassam magam,
- A gátlásban mi a malaszt?
Egy holt növény árnyékot meddig ad?

Bízom még, hogy jót akarsz,
Bár elég sok az ez, és az az,
Kímélj meg minket, ha még tudsz,
És van vezetés, nem csak a raklap kosz,
Kérlek legyen az életnek értelme
Ha már annyi a keserves benne,
Nem lehet így ez a kerek egész,
Kérlek rá, hogy létezzél még...