Lenyomatok és sziluettek

Nincsen összetettebb
A földnek népénél,
Szardínia dobozában
Kis helyen ahogy fér,
Boldogabb mint valaha
Az összeomlás szélén,
Megannyi toldalék tartja,
De többet kérni nem fél,
Megveszett vásárlóerővel
Mit meg sem keresett még,
Ellehetetleníti magát,
Az adósság kopogtat,
Ma duhajként herdál,
Igazi kemény mag,
És a naptár többi napján
Csekkeket halasztgat -
Mert a világ beváltja
A boldogság árát,
A túlszapora mivolta
Egy suhanó korlát,
Míg a volánnak dőlve
Alussza az igazaknak álmát,
A túlhajszolt mentőangyal már csak
Megvonja a vállát.

Mondd miért vagy ember, de más variáció?
Hogy imádhatod ugyanazt az istent, de máshogy?
S a földet mellettem büszkén miért tapodod,
Adósom vagy, mondd te hogyhogy nem látod?
Szemet vetettem rád, ez a sarcod,
Ma békén hagylak, ha odaadod,
Most még megőrizheted az arcod,
Ami enyém, enyém marad, viszont
Ami a tied, rajta a cetli, a billog,
Mit előjog, bármikor elkívánhatok -
De nem termelem ki, arra vannak szolgafajok,
Mert csak a fegyver szavát értem, és már így maradok,
Hogy rusnyának szültek, elég puszta indok,
Bennem erőszaknak lángoló zászlaja büszkén lobog,
Szomszédjaim istencsapása, mert mindent akarok,
Úgy ahogy nem illik szobába vinni ólból a malacot,
Esküszöm: százszor megtorlom, hogyha befogadtok...!