Lenyomatok és sziluettek

Nem fér el bennem

A rengeteg betű,

Indulna, mint a Vezúv,

Csak bezárja a redőny-

A gond a homlokomban,

S a kevés levegő.

Mégis úgy vallanám:

A költészet nyerő!

Ha kihúzom a fiókot,

A jó papír már várja,

Mikor lesz már ismét

Teli- s teli róvva.

A betűbogarak

Legelik a fehér űrt,

Sokan tudják majd, 

A poéta eddig tűrt :)

És ahogyan megtelik

Az, mi üres volt,

Visszakerül sokunknál

A pia, a drog vagy a kolt.

Nem bántunk mi senkit,

Főleg, ki verset rótt,

Írjunk tehát szépet,

Vagy igazat, ha az volt!

Nehéz néha a kettő,

Mégis biztatva szól,

Megesszük a könyvlapot szinte,

S a tinta értünk sikolt!

Mert olyankor nyugalom van
Ha hűlő körte utolsót kattan,
És pókhálóját a por felszövi,
A szobát az ajtó növi ki,
Utat vezet a holdsugár -
Gyere egyél, jöjj, igyál,
Ráér reggel a hamveder,
Egy kis zug mindenkinek kell;
Az alvó pedig átillan
Oda ahol gondoskodás van,
- Nem, nem ez a tenyészet,
Hol minden bomló javítandó lett -
Átölel az álom bársony karja,
Hogy a rab többé meg ne sokallja,
És mire a nap harmatot szárít,
Ő is kész, amerre a jegye szólít.