Lenyomatok és sziluettek

Mintha eddig is
Nem az éhem tette
Ráadásul itt van
A tavasznak a terhe
Az éhínségnek több jut
De ti nem szaporodtok
Nincsen egzisztencia
Ez az elefánttemető
Kis kígyó menj haza
Én már tudok mindent
E fajt mi alkotta
Fizetőeszköz ami villog
A nadrág - dekoltázs - a bokátok
Hová nézzek mostmár
Ha nem ha igen a juss
El kell adni a mérgetek lányok...
Nem teremtek sehol
Ahol nincsenek srácok
És én ezt belátom
Nagyok az árnyékok
Ami pedig rajtam csillog
Ide halni térnek
Győztek a kórok a ciszták a rákok
De hogyha túlélem
Ilyet akkor sem vadászok
Túl nagy a fösvénység
Exkényszeragglegénylét :)

Az ablak hozzád utat mutat
Nyolclábú barátaidnak,
De hogyha ezen út nem szabad,
Vagy kerülöd a szellőt csak,
Ne felejtsd el, ki segít,
Ha sok a rovar-ellenség:
Hívj idomárt, a botjával,
/A pókidézés hasznot hajt/
Megsuhintja, dől a lé -
Csak mit teszel ezer pókkal-é,
Lesz majd háló hajadon,
Nem mintha kívánnánk oly nagyon...

Ez egy olyan pálca, ím
A pókdimenzióra kaput nyit,
És sok kis éhes pók terem,
Más rovaroknak esély sem,
Ez a pálca áldás, vagy átok.
- Én magam irtom, rámhagyhatjátok,
Az ezredik csótány áldjon meg,
Egyikünk most hazamegy,
De pókot ölni balszerencsés tett,
Vagy ez, vagy manuális a végzet;
A férgeket lapítani legott,
Hol az eu szabvány csődöt mondott.

(játék egy hótt idegen témára)

A család visszahúz,
Legyünk realisták,
A minden fizetésen túl
Újraképződő számlák,
Nyílt titok, hogy útálnak,
S a főnök fogyóeszköznek lát.

Ennyi lenne tényleg a lét?
Aludni jár az árnyék haza,
Másnap vár a régi szar
Új köntösbe csomagolva;
Mindig ugyanaz a rutin
A morált széjjelfosztja...

Hogyha ez a nyavalya
Nem dob mást, csak csontot,
Az ember még keservesebb
Véráztatta porondot,
Olyan harcokak kíván,
Mely magáénál nagyobb!

Hazamenni, ledobni
A mindennapok terhét,
Kikapcsolja a gondokat:
Benyomni a tévét,
Agyunk át- és átmossa
A virtuális szemét.

Már mióta megy ez a
Gladiátor aréna,
A modern kor egy vívmánya,
Igazi a résztvevő halála,
Csak aztán, ne legyen hiába -
Hát feltámasztják utána.

Nem világos az, hogy hogyan,
Egymást ölni hatalom,
A következő pillanatban
Már más gyorsabb a ravaszon,
Minő kikapcsolódás, befizetek rá,
Ha nem nekünk fáj, nyugalom!

Gellert kapott golyó
Karcolja a sisakot,
Kiugrik székéből a néző,
Mint ki kapott találatot;
Ehhez képest a munka avítt
- A tévé igazit alkotott!

A sok lőszerhüvely
Beborít már mindent,
Élvezik a mészárlást,
Hull a fő, mint esztelen,
Nem veszekszik, elpihen,
Anyu-apu részegen.

A stúdiónak esik a zsé,
A játékos se jár pórul,
A sok kiontott vér
Megtérül kamatostul,
Nem baj, ha nő mellé a hírnév,
Mert a halál fáj piszokul.

Legyen némi tehetség
Elvenni a másét,
Új módszerek kerestetnek:
A nép megnyitja szívét,
Mind szervdonorok lettünk,
Csak más a szintkülönbség.

Pótcselekvés ehhez képest
A nap további része,
Ezért érdemes hazamennie
Mind akinek van tévéje,
Mímeli a munkát, mert
Az új igazság a vér lett, íme!

Megérött a világ a pusztulásra,
A bajszom remeg, talán hozzáért
a fénykörök határán létező
éhes ártánylélek kívánsága
erre a világra. Jöjj el, nagy zabáló,
Ne csak a bajszom cincáld,
Vedd az agyam, ha kell az mint átjáró,
Csak ne fájjon, mint annyiaknak
ez a fájdalomból ragasztott börtönbolygó,
Minden egyes-együvé rohadjon,
És az őslevessel egy kis szünethez juttasson.
Oké? De ettől most minek menekülsz?
A végeredmény: ím a fűzfa kibetűz.