Lenyomatok és sziluettek

Behajtja

Idegen kiesen a tér, a padok tatját
A fázós népek inkább nem tarkítják,
Kicsipkedi az utolsó kalóriát itt is-ott is, ha tudja,
A dér, a köd, az őszi szél, e szükséges miazma.
Ilyenkor sebesen siet a jó mama, papa,
Testmeleget porciózva. Az életnek kevés a hamva,
Híre is csak az ablakban, felveszik
Égőiket a fák, ahogyan avarokat tarlik,
Ma jóllakhat még, de a levelekből emészt,
Míg köddel lihegve vásik rajtuk az év,
Kemény idők kérgen nem juthatnak belül,
Csak az emberisten árthat a hidegnél ebettül;
Száll a jótékony köd, ne keress a téren,
Úgysem lelsz most semmi újat a terítéken,
Morzsákat sem lelnek a galambok, ki enne a fagyon?
Ugyanúgy a csapok zárva, szűkös világ van nagyon,
A penna is vacog, és reszket, fú, minden gyertya,
Talán most tekerik fel a fűtést utoljára,
Két végéről több a világ, másik hónapra áttolva,
Melegebb kell! Váltsd égő álmaink valóra,
A szelvények hegye után kinek jön vajon az óra,
Beáll a sorba a régi középosztály, ha van hajlékonyha,
Lakhatási gondot meg... Megoldja aki tudja,
Mondtam hogy köd mögött jó lenni titokba,
Elkísér még egy ideig a nagykabát, de éjjel
Kiereszti karmait igazán, sok sansz fagy most szanaszéjjel,
Megoldja a természet, és több marad az étel,
Nem kértük, de behajtja, és valakinek ő is térdel,
A bántalmazás kohóból hiányzik a cél,
De amit legyárt az hideg gyilkos acél,
E téren régtől dolgozik a földünk,
A téren keressük betéti üvegünk,
Hullik csendben az utolsó életvesztett levél -
Emésztő nyarakra mindig keményen válaszol a tél.