Lenyomatok és sziluettek

Vannak elveszett ösvények, lelkek, és kegyhelyek,
Látszik, rég nem járta más, pusztán az enyészet,
Hol vagyunk mi, és hol az isten olyankor
Amikor mindünkre reánkalkonyul,
Ez egy baldachin végén kezdődő út,
Faraghat ilyet más, amerre éberség honol?
Nem. S egyszer úgy ott talál, míg gyenge vagy,
Ameddig álmodsz, nem lehetsz jobbik magad szabad,
Erre nem számít más, csak az ár, ugyan, mi is az akarat,
Úgyis rázárul a lidércnyomás, a ziggurat,
A roppant koponyamágussal
Ki a csontvarratból jósol
Középen valahol, körbe meg sok
Nagymellű sötét papnő neki hajbókol,
Halál tangó neked, a kígyónak nász,
És a balsors a torz ünnepen e torodon citeráz,
Megdermedt veríték, de mielőtt a libabőr több lenne, mint máz,
Reggel van, az ébredésbe zuhanva helyre ráz,
De ki kérte?! Elszalasztottad a próféciát...

Nem lehetetlen csak meg sem próbáltad
Kár volt a nagy lazaság a láng az sose várat
Nem is voltak oltani tán egy cseppnyi látszat
(Mindig másban legyen meg a kellő alázat)
Csoda mivégre aligkalória a létben tudod
Már unom hogy mindent ezt is másra fogod
Vedd hát nyakadba a lábaidat legott
Mert a tűz lajhárok felett teljhatalmat kapott 🔥

Csupán érintőleg van meleg,
Kitartóak ezek a kései telek,
Punnyadás a szobanövényeknek,
Zölden terpesztenek, tán ez a lusta lényeg,
Társaik kint tartják a zord ünnepet,
Hogy harcokba őrölve édesebb az élet,
Gondolatokat szül a zárt ablak, tollba ér az ihlet,
Marasztal a hideg, mindez pusztán átmenet.

Úgy törnek a gallyak, hogy új nőjjön a törzsön,
Mintha adós lenne, parancsolja létramászó ösztön,
Hozama ajándék, korlátozni börtön,
Ami megkóstolta már, milyen küszködni a földön,
A vadon annak lehetőség, sőt, kívánt állapot,
Az egybezárt fajoknak lehetőség, adhat bármi étlapot,
Rendben van, és a természet iparkodik
Elviselhetővé tenni a rátermettek napjait,
Amely képtelen rá, és éppen hoppon marad,
Holnap az erős része, onnantól ő is rombolhat.

Alkatrész és azontúl is örök darab,
Megehetnek bármit, ha egy részt továbbad,
Más élet vár növényre, mint valami vad tápanyag,
Majd húsevő és ismét holmi csepű mag,
És nem hiába volt a mártírom áldozat,
Ahogy a ciklus dobja az átmeneti csak,
Nem több nem kevesebb, új jelmez a friss nap,
Létezni talán oly független és oly szabad,
Hogy paradicsom a föld, ritka kivétel a bánat,
Édesítőszer, ha eleve az örömnek szólítottak,
Másnap a gond lepereg, egy kis alvás bármit hozhat,
Nincs is örök következmény és nincs semmi kockázat,
A szobának, az ihletnek, a hidegnek akárcsak,
Lehet, igaza van a trillázó madárnak.