Lenyomatok és sziluettek

Te molotov-koktél, most jól kitüntetlek,
Na nem az igazit. Koffein a te neved,
Ezzel jeleskedsz, feljebb emelkedsz,
Vízköpőből előkotyogó szereted te ezt,
Mint a Kőr, Káró, Treff, Pikk az asztalon,
Úgy prioritás a reggeli kávéforradalom,
Nem találták még fel azt az alternatívát,
Mi úgy indítja az ember (belét és) napját,
Ha az álom-kloroform ragaszkodna még,
Fojtsuk bele bögrébe, főzzünk egy jó feketét,
És ahogy a csipa-szakszervezet távozik,
Az a jellegzetes gőz mindent beborít,
Felelőtlen lenne nem áldozni ez oltáron,
Ha mást nem is, kávét szomjazom!
Halandó az ember, és a munkába ölik,
Legalább a mérgei is legyenek ugyanekkora profik,
Kitámasztjuk-kiékeljük, ki ezzel, ki azzal,
Abban egyetértünk, a kávé jól vigasztal...!

Te élhetsz a mának. Nincs fogva kezed
Régóta már, csak az idegek
Acélból kell, hogy legyenek;
Árnyas út, és kies terek,
Mindig új napfelkelték lesznek.

Neked süt a nap, sosem üres,
Ha fogyatkozik, akkor sem,
Annak ad, aki az ügyes,
Plazmagömb egy értő kézen,
Fáklyaképp lobogsz vele, itt lenn.

Életerő az maximum,
Katarzis életirodalom!
Bár a bér az asztalon,
De év végén a jutalom?
Mi marad a végakaraton?

Saját magad nem elég,
Sőt néha fő ellenség,
Maradandó kell, egy mentség,
Nem csupa füst, meg ugye lég,
Örökké tart ez a rendezvény?

Megöregszünk. Kezünk üres,
Konok fejünk nem hiszi ezt,
Jönnek majd zord ítéletek,
Miért tettél így, vagy nem tetted.
Élsz, és remélem túléled... :)