Lenyomatok és sziluettek

Egész este kerülget,
Hanyatt dönt az éjjel,
Nem tudod, csak inkubálod,
De már eldőlt reggel.

Kellett neked pőre bőr,
Kitenni a kirakatot,
Nem tudtad, hogy az influenza
Szeret csupasz fagyot?

Öltözzél be Coldrex-be -
Neocitran segít,
Mert az influenza láza
Amúgy hibásan melegít!

Nem fogsz belehalni,
Súgja a füledbe,
Idegesít, kellemetlen,
Szabadulnál, nem-e?

Itt a tánc vagy két hetes,
Addig lábadra lép,
Istennek köszönjük meg
Eme influenszer zenét!

Betéti üveg a táskámban,
Bevásárlólista a zsebben,
Az Aldi már előre lesi,
Hogy megint arra megyen.

Hónap eleje van babám,
De nincs már semmi pénzem,
Mégis valahogy reménytelt,
Előre, nem téphetnek széjjel!

Egy hétig gombapörkölt,
Rizzsel, nokedlivel,
Meg minden ami jó,
El fog érni idővel.

Túlélésre játszom -
Harc az elemekkel,
Közben annyi történt,
Kész amnéziát igényel.

Semmi rendben, minden frankó,
Vajon mit követtem el,
Jutalmaz, ver egyszerre
Ez a bűnös isten?

Fel kell gyújtani,
Égjen harminchét év el,
És a hamvakból úgyis:
Kijön minden tétel.

Imát, áldást visszaváltok,
A komódból, a fiókból kell,
Érzem valami forogva sül,
Ahogy az új évad sejlik fel!

A sapkámat felhúzom,
Beteszem magam a kabátba,
És innentől tova oda,
Az egész kétezerhuszonötbe...

Kérlek kedves, értsed meg,
Minket külön teremtettek,
És ami neked egyszerű gány,
Nekünk elviselhetetlen magány,
Feltöltjük ki ezzel-azzal,
Főleg azzal, ami vigasztal,
Ezért kérlek ne szólj be,
Mint szerencse fia, lottó nyertese,
Mert ahhoz, hogy egy győztes szülessék,
Igen sok vesztest kerül békesség,
És hogy igazságtalan előnyöd szerezd,
Ne kend ránk előítéleted,
Mert istené az ítélet -
És ő menté szűrödet,
Ha verésre használod ajándékod,
A sok vesztest így pofánvágod,
Tudod, ők is emberből vannak,
És nem kérték, hogy kritizáljanak,
Az a rengeteg ajándékod,
Talán vakká tett, hogy nem is látod?
Mit nem lehet érteni ezen,
A szerek kellenek ma még, igen,
Bár oly jó lenne méltó helyen,
De elfoglaltad minden égiszen,
És amit mi pótolunk,
Sosem volt mienk, hát csalunk,
Az ki minket megítél,
A jódolgához föl sem ér,
Mert jaj annak, ki kegyből él,
Attól sokat vehet el a tél!
Nekünk nincs is mit mondanunk,
Ki is hallá meg jajszavunk,
De aki nagy szavakkal él,
Legyen nagy, mikor jő a szükség,
Etesse fával azt a tüzet örökké,
Amelyt ma fikázó szóval illeté,
Igen, az élet örökös harc,
Legyen sebtapasz, ha megannyi a karc,
Nyúlunk ehhez- és ahhoz,
Mi vagyunk ebben a kosz,
Próbáld meg csak kivenni,
És meglátod a steril, ni,
Rém unalmas is tud lenni!
A relációjel neked kitéve,
Örülj neki, s hagyj békibe;
Reméljük, a következő életben meg
Nem találkozunk már veletek,
A hibát, azt tudjátok számlálni,
Légy gazdag, nekünk mosoly az akármi...

Minden álmot túlélek, lett légyen
Kacifántos, szükségszerű, vagy kacat,
Mit nekem, mivel bódít éppen,
Ha megfagyott az indulat,
Túlélem a napot, lapozzatok,
Nem lehetek büszkébben,
És azt, amit ma osztok,
Ha nem is vagytok szűkében,
Tegyétek el, szerencsegaras,
Az álmaim már szürkében.

Hozzatok ti is a túlvilágról,
Hol már minden ünnepi,
Olyat, mi kirohaszt innen,
Hol a robot az embert eszi,
Túl nagy szó, hogy érdekelsz-e,
Ezekután majd mindenki
Kiteheti a relációjelet,
De vajon akad-e bárki,
Kivel készen lesz ez az egyenlet?

Fura dalom nem érint,
Oké, hogy nem lelkeket,
De a pozsgaformán túl vajon,
Érint vajon szellemet?
Van-e olyan ebben a
Vállaptalan állapotban
Ami engem sínre tol,
Amitől lehetek jobban?
Mit nekem az hogyha a
Szervezetem is vesztett,
Hozzatok nekem üdvöket,
És holnap ismét oké leszek.

Az alapszint alatt is, hol a kén bugyog,
S lakoznak felsejlett szakadt horgonyok,
A titkok, isten vakfoltja, csupa halott kalózok,
Néhol az árkokból felhoz a rozsdamarok
Csápokból kiragadottat, húsból, melyen meddőn uralkodott,
- Oxigén reménye nélkül nyelt számoltalan szívdobbanások -
Félig vízbefúlva, hátha ez a szirén-dolog
Le lesz tudva valaha, de hiába, akadnak olyanok,
Kiknél kapósabb a horog, és a búvár fogvacog,
Elkölti szerény halvacsoráját, és fogat szí ott,
Hol a petróleumlámpa otthagyta, mint örök állapot,
A konzervnyitóba is beleszeretne már, de mi ő, csacska macska,
Nem, talán sirályguanó, tán az ördög maga,
Pedig a legnehezebb gyöngy ki lett fogva vala,
S a holnap már nem csalfa, jobb fényben találhatja,
És vesz magához hű társat bizott, e bigott,
Hol az imbolygó hajópadló hiába forog, haveri e dolog,
A parton is otthon lesz, és neki emelődnek a fránya kalapok,
Ha majd akar ezekután, és nem nőtt be a feje,
Hogy a gyöngyöt az igaz óceánba visszakísértesse.