A szende és a szellem

Sötétlik az éjjel, túlvan három órán éppen,
Egy szem ablak pislákol, senki más nincs ébren,
Ott lakik a költő, egyedül maga a gépével,
És most is kávét lúgoz, hogy ne essen korán széjjel.

De ó, várja kint a lidérc, hogy melyikükre van éhen,
Lakjon bár a földszinten, negyediken, vagy egy szuterénben,
Arra jön, a szendeszagra, és megorrontja szépen,
Melyik nyomorult van számára mai terítéken.

Úgy kell rászólni: miért engem kínzol, kérem,
Nézd, nekem sincs sok szerencsém, nem is élek én sem,
Miért nem egy bűnöst, engem kárhoztat e szellem,
Nem hiszem hogy azért, merthogy annyira tetszem?

A tükör képe görbe, ilyenkor belepislantani hogy?
A tükröződésétől az emberből a levegő is kifogy,
Néha hallani a szavakat, és minden szótag befon,
Minden új értelmet nyer, és annak neve: iszony.

Már nem imádkozom, és nem kérek semmit senkitől,
A magányra kárhoztattak, és meglennék hótt egyedül,
De az hogy valaki rám rázogatja láncait veszettül,
Hatalmas kitolás, hogy ezért maradtam ki itt hűl!

Mert holnap nekem is munka. Ne szívják a létem,
Próbáltam én is szunyni, de ha nem megy, léptem,
Inkább hogy az ágyban nyolc órát nyitott szemmel fekszem,
Bárki engem meglátogat, csöndben kell hogy legyen!

Van elég bajom, de erről nem nyitok szót ma sem,
Nem azért adok, mert van, hanem mert éppenséggel nincsen,
Tudom milyen mikor valakire rázárul az ómen,
És a halál se fogadja be, ismerős, rokon dolgok nekem.

De milyen az már, hogy ezek veszett körtáncokat járnak,
Az ördög, balsors, betegség, csalódás plusz az összes dúvad,
Átjáróháznak használ, holott egyedül fizettem kisebb vagyonokat,
Hogy van az míg szende vagyok, másnak minden szart szabad?!

Csak egy páncél kéne, néminemű magnetikus sapka,
Amelyik az ellenfeleimet delejétől fosztja,
Az hogy legyen esélyem, pont annyi mint másnak,
De vágyaim is meddők, rögtön buszra szállnak.

Eltelik az éjjel, és távozik egyszer a rém itt,
De a keservit, én eskü nem követtem el semmit,
Ez egy újabb adag gazság, ami sorra szipolyozza vérem,
És enervált voltam így is. Hagyjanak békében...

Mert ha szellem lennék, és magával vihetne,
Oda, ahol ilyeneknek jól áll kihűlt helye,
Biztosan kijönnénk, ha nem útálnák, akinek van teste,
Így bekékülve takar a reggel túlvilági sejtelmekbe...

És legközelebb megint randi, így járt aki erőszakra szende!