🙏

liketorn•  2023. augusztus 6. 16:55  •  olvasva: 120

Amikor a legtöbb embert panaszkodni hallom, hüledezek, hiszen jódolguk van, mindenük megvan, egészség, szabadság, bevételek, lehetőségek. Sokkal rosszabb volt az életszínvonal a maihoz képest minden korszakban(néhány rövid időszaktól eltérően). Vagy romlik az emberanyag rohamosan, vagy szeretnek jól anyázni a létnek.

Más: a legtöbben elhagynak hálát adni az istennek, amint jól megy a szekér... Elfelejtik emberi mivoltuk, sőt még le is szólják a többi 'pórt'. Mint a hinta: lentről megy a vergődés, fentről meg a lenézés! Össze kéne tenni a kezük pedig, hálából a kevésért is, nem pacsikat adni maguknak. 🙏 - ez a hivatalos ima jele, nem az ötösé, amúgyis. Csak szét kell nézni, az ebül szerzett, megnemérdemelt, vagy lenézett 'javak' tényleg olyan JÓAK? Van aki a minimumnak is örül. Ha ez szemet szúr, már komoly a baj, nem lehet elférni... Kérdés: már nem elég az a sok úr? Ki fog akkor szolgálni? (És tékozlók haladásáért nem szeretne senki szerencsétlen lenni, ugye? Mert valakinek ki kell termelnie ezeknek a haszontalan hízóknak) Egy föld elég lenne, ha sok jó ember lennénk, mely ugye kis helyen is elfér. De jelenleg mint pl. a tömegközlekedésen is, odafingik az ember inkább azt' jónapot. Az etikai, kulturális, szociális, morális nevelés hiányában elvadultak a népek, és pont ezt hiszik érdemnek.

Az atyai pofon nem fog örökké késni, és el kell szenvedni majd, hogy legyen megint haladás.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Perzsi.2023. augusztus 6. 21:48

@liketorn: Lehet, hogy én vak vagyok, de eskü, soha nem láttam egy db lefüggönyzött fekete autót abban a korszakban. 🙂 Biztosan csak szerencsés vagyok, vagy szimplán normál életet éltem, s nem volt rá ok, hogy begyűjtsenek.

liketorn2023. augusztus 6. 21:24

@Perzsi.: Köszönöm szépen az élettapasztalatokat és a hozzászólást, amit lehet látni régi filmeken az nagyon hangulatos, még ha engem elvinne is a titkosrendőr XD A kórházban meg nagy szó a 8órázás. Akkor javítom: néhány rövid eltérő időszaktól eltérően (...).

Perzsi.2023. augusztus 6. 19:46

@liketorn: Én úgy emlékszem, napi 8 órát dolgoztunk. Még a gyári munkások is, csak épp 3 műszakban.Én is, gyakorlaton a kórházban. S rövid ideig minden 2.hét szombatján, de csak 6 órát. Bölcsiben dolgoztam. Nem állítom, hogy minden fenékig tejföl volt, de ha lennének hippi hajlamaim, inkább kopaszra borotvàltatnàm a fejem, csak visszamehessek. Más volt, még a levegő illata is. Szó szerint. Tisztább volt. S a nyugalom érzete, a biztonság, a tudat, hogy ha dolgozol ( s dolgoztam, mert pl kötelező volt, de amúgy is azt tettem volna)akkor nem halsz éhen, az szinte mindent megér, megért. Ma is dolgozik az ember, de nagyon sokan vàlaszthatnak, mire futja a fizetésből. Élelemre, vagy lakásra. Ha gyógyszert is szed, és szinte mindenki szed, akkor már ételre is alig jut. Szóval az oly vágyott kapitalizmus, s a vele jött àllítólagos szabadság( fertő) pusztítóbb, mint a szocializmus volt. Szerintem.

liketorn2023. augusztus 6. 19:21

@Perzsi.: Hát az lehet, hogy az arany időnk volt számunkra a legjobb, de tudod hogy értem, na :) Ott a szocializmusban azért volt jólét mert az ország rengeteg mindent eladott amink volt, és még normális árat kapott érte. Viszont a legtöbb ember akkoriban nem 8 órát dolgozott hétköznaponta + szabadság, meg a költők, szemüvegesek, nagyhajúak úgy tudom verést kaptak ált, szóval viszonylagos...

Perzsi.2023. augusztus 6. 19:11

Nekem pl a szocializmusban jobb volt az életszínvonalam. Visszamennék.

liketorn2023. augusztus 6. 18:39

@Animanongrata_: De nagy alkeszok XD

Animanongrata_2023. augusztus 6. 18:36

@liketorn: ott is vannak azért konfliktusok :) https://youtu.be/Kvd-K6XCFfc

liketorn2023. augusztus 6. 18:24

@Animanongrata_: Tudom, mert egyfolytában boldognak lenni evolúciós zsákutca, nézd meg a pandákat :D

Animanongrata_2023. augusztus 6. 18:20

Tudod, hogy van ez Ádám mindenki a maga szintjén nyomorog és igen, ha egészség van kb. minden van, hisz akkor a lehetőségeket magunknak megteremtjük.