Életsablonok

Közélet
evica920•  2020. március 19. 00:13

Romlik a helyzet - irodalmilag és nyelvileg is

Romlik a helyzet - irodalmilag és nyelvileg is


Romlik a helyzet. Miért nem javulásról, fejlődésről beszélhetünk? Sok évtizeden át, gyerekkortól kezdve tanítok, mégis mindenütt csak a visszaélést látni, azóta is. Gyerekként az ember beküldte az írásait Békéscsabára, meg a Tiszatájba, Alföldbe, leközölték más újságíró meg a pszichiáter nevén. Hm. Aztán mérgében elvégzett vagy 9 szakmát, meg amit még mellette eltüntettek, hogy haladjon és segíthessen. Ennek ellenére csak a visszaélések száma nő, mindenütt, az informatikai programhibákkal is. Mára már ott tartunk, hogy több hasznát veszem az egészségügyi gyakorlatomnak, mint az irodalmi és nyelvészeti jelesnek,mert a nyelvi hibák és azok bírálata már orvosi képzettséget igényelnek a szerzőknél és a hozzászólóknál. Nem csodálom, hogy annyi tanár és szerző, alkotó halott.. Az alkotások nagy része  a vers követelményeinek és a szöveg formátumnak sem felel meg. Ha jót akar az ember, és szól, hogy nem úgy írjuk, és nem csak a költői szabadság dominál, akkor már komoly baj van a másik felső központjában, és eldurran az agya, hogy más többet tudhat nála. Meg többet tud, meg annak idején jobb eredménnyel végezve van értékrendje is, és igyekszik másoknak segíteni. A helyzet nem valami jó.  A beképzeltség és a tehetség tanulás nélkül egyébként semmit nem ér. 


Annak, akinek van érzéke valamihez, ugyanúgy tanulnia kell és használnia kell a szabályokat, és nem sérteni azokat. Nem sérteni azt, aki jóval többet tud, akár ha fiatalabb is a másiknál, és nem 80 évet élt. Más képzést kapott már az utána következő nemzedék is, és a saját képességekkel sokkal több mindent képes egy-egy ember elsajátítani, akkor, is ha nem áll ki ordítva az ÍRÓSZÖVETSÉG ÉLÉRE, más csalásai után, vagy nem teszi közzé évtizedekig a jelesei után született írásokat. Kettest kaphat az ember bosszúból is, de utána ha jó. minden írásában szó nélkül jó. és nem helyesírást meg nem szórendet, meg fogalmazást meg logikai rendet kell a javítónak helyesbítgetni, stb. stb. 


Hát, ez van.. A programozási hibák megint mások. Azok karakterváltásai nem egyenlők a helyesírási hibákkal, az átírások és megváltozott szövegek informatikailag és logikailag is lekövethetők a szövegben, az eltűnő összefüggésekkel.