Az idő homokja

narnia•  2009. március 23. 13:38

Akkor peregjen.....de csak előre és sohasem vissza

Mary egy szirten ült.Lábát lógatva a mélységbe bámult.A köd úgy terítette be alant a völgyet,mintha sohasem akarna feloszlani....az éj sötétjében az erdő felől hallotta azokat a neszeket.....megnyugtatta a tudat....az,hogy társai nincsennek túl távol.....de épp elég messze ahhoz hogy ne tudják,hol van és mit csinál.....

Mesélt.....

Neki.....Önmagáról.

Mert bár nevét Tőle kapta....de megvolt mit cipelt,saját fajtájának múltja.

Titkos teher,másnak lenni, űzetve a sötéten át.....folyton lesve,ki honnan támad,s hova bújhat el....hogy meg ne lásd.

S most itt ül.Tapintható közelben.Legnagyobb és legősibb ellenségével szemközt újra oly sok idő óta, és Neki mesél.

A lény pedig hallgatta.

Szeme  fekete volt,szénfekete,  keze mint az alabástrom....és mindkettő hideg.A tekintet és az érintés is.Fázik tőle....mégis csak marad....és mesél, míg ideje engedi.

Mert a hajnal neki is hajnal, s a nap egyszercsak menekülésre készteti....

- Indulnom kell!

- Maradj még ....csak egy szóra...

Hát maradt.

- Adnék neked ....- s előkerült egy apró csillógó homokóra - adnék valamit neked.....Míg őrzöd, míg peregnek benne a szemek,addig lesz időd meglelni a válaszokat, s megtalálni ha hívsz .....Segít elérni engem.

Ha kellek,csak forgasd meg a kezeid közt,olyan gyorsan,hogy a homok felkavarodjon benne, és súgd bele a nevem.....

Szólt, s eltünt , de mint a kámfor csak létének tudata vibrált tovább Mary fejében,s az apró szerkezet suhogó , mégis szinte néma zizegése a kezében.

(Sorok az elejéről...de még bővítem is.....

 ám inkább arról írnék,most hol tart a sztori)