Vizek árján..

vizek árjában áztatja cserzett, kopott hajóm

cikázva a szél, s hogy dúdol a mélylátó idő,

s hangja átesik, megüt, hogy álmodom újra őt;

tajtékja zúg és szelídül, úgy zenél és mesél,

hullámok ajkain, ahogy könnyemen átszalad,

párásan fehérben int, leng a vitorlák alatt,

majd örvénye fergetegén tör bordáim közé,

és elér, és ujja kis hegyén csókjával legyint, 

meglehet sellő volt, csak sejlő, édes látomás

ám merengőn hiszem; kék lelke volt, senki más