Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
többlet nélkül
okeanus• 2021. március 11. 21:44 • olvasva: 154
csillagos illat volt
és telt az éji kert
s az ajtón csupa halk
árnnyal lebbent által
s osont engem tartva
ólálkodó álmom
halála szívemet kéri
de én úgy vágyom még élni
ezüstben költ az est
fátyla égi kéklő
párában fürdetve
testén szunnyad és fest
képén kicsiny árny nő
lejtőn lejtve járó
holt éjének mélye rémít
de én úgy vágyom még élni
Rozella2021. május 8. 14:00
Csodálatos vers. Az első két sora már megfog és nem ereszt végig el, talán ilyen az, amikor a lélek-hangja kizendül az ego börtönéből. Csak épp annyira, amennyit a szív ferde tornya még elbír... Gratulálok!
Mikijozsa2021. március 12. 09:20
mintha lejtőn lejtve - bányabéli hangúlatom felidézné -gratla
Krisztinka2021. március 12. 08:50
Gyönyörű...
skary2021. március 12. 07:10
a látnivágyó napba nem tekint .)