Nem gondoltalak

Sokáig nem gondoltalak
csak szaladtam, míg néz a nap 
búvón bősz felhők alól,
hogy valahol megtaláljalak.

Egyek vagyunk, ám mégis külön
súgom ép szájon néma fülön:
hívlak csontjaid erezetén
és áthallak rezzenésein,

de hiába ha néma vagy,
ha nap nap után is néma 
mint cudar a bömbölő nap..
 
kis kannámba behajtalak
virágnak üde hamvaként,
hogy mosolygón szétlocsoljalak.
 
S ahogy testembe lelkem
mégis vissza-vissza jár,
had legyen még kicsit nyár,
fussak mezítláb a fűben,
égjek fehér tűzben, 
Nap - nap után.
 
Így leszel deres s halovány,
Érzem múlásod igazát
S hogy meghal minden csalogány.